A nemzeti, közösségi identitásformálásban nemcsak a politikai, társadalmi intézmények, mozgalmak, szervezetek képesek segítséget nyújtani. Sőt: a létező politikai, társadalmi intézmények a legkevésbé alkalmasak erre. A filmek, művészeti alkotások jobb eséllyel indulnak e célért. S fölzárkózik melléjük a játék. Bejegyzésünkben egy új társasjáték kapcsán írunk 1848 szerepéről a nemzeti kohézióban.

Az operatőrként világhírűvé vált Koltai Lajos szerint tele vagyunk történetekkel. Meglehet. Ezek azonban nem túl nagy számban kerülnek filmvászonra. Vajon mi ennek az oka? Csizmadia Ervin a régi és a mai Magyarországot hasonlítja össze.

A hatalomba visszatérő washingtoni elit szerint Trump veresége a demokrácia diadalának világos bizonyítéka a populizmus felett. Amennyiben megvizsgáljuk, hogy a trumpizmus sikerének hátterében milyen tényezők álltak, akkor viszont azt láthatjuk, hogy a populizmust még korai lenne temetni.

Van aki Emmanuel Macront és Orbán Viktort tekinti Európa jövőbeli sztárpárjának. Gondolkodási mechanizmusuk azonban nem abban hasonló, amit legtöbben gondolnának. Lakatos Júlia blogbejegyzése. 

Rajnai Gergely blogbejegyzése arra hívja fel a figyelmet, hogy az, hogy nem ismerjük, milyenek is azok, akikkel nem értünk egyet, eltorzítja a róluk kialakított képet.

A „gyógyítsuk meg Magyarországot” össznépi óhaj jegyében új műfaj születik: ország-terápia. Ennek első ülésén jártunk.

Az 1960-80-as években készült nyugati filmek alapvetően befolyásolták a magyar közönség fölfogását a francia, amerikai, angol, német kisvárosok világáról: ahol a közösség összetartó, mert közös tekintélyek biztosítják a kohéziót. Sokan a filmekből, utazásokból ismerős világot kérik számon a mai politikán. Nem tudják elmondani, mi az, ami nem jó Magyarországon, de azt érzékelik, hogy valami nem úgy működik, mint az ő Nyugat-képükben.