A „gyógyítsuk meg Magyarországot” össznépi óhaj jegyében új műfaj születik: ország-terápia. Ennek első ülésén jártunk.

Vajon így év elején, nagy fogadalmak idején nem kellene-e elgondolkodnunk azon, hogy ország-pszichológus segítségét kérjük?

Az ötletet Kepes András interjúja adta, amelyben ő megemlíti, hogy „Nekünk, magyaroknak a kultúránkat is meghatározzák a negatív történelmi tapasztalatok, a pozitív szemlélethez pedig többnyire csak hiteltelen politikai propagandakampányok, illetve gyanús közhelyek kötődnek” (kiemelés az eredetiben). Arról van tehát szó, hogy hogyan lehetne a negatív szemléletet pozitívvá változtatni.

Nos, elmondom: ország-pszichológus kellene.

Vége annak a korszaknak, amikor az egyes egyén (nevezhetjük őt választónak is) nyakra-főre pszichológushoz, pszichiáterhez jár, de az összességet (nevezhetjük politikai közösségnek is) senki nem gyógyítja. Csodálkozunk, hogy nem jutunk egyről a kettőre? Ne csodálkozzunk. Vagy azt hisszük, hogy ha szakemberek kezelésbe veszik pár százezer ember lelki bajait külön-külön, az kihatással lesz az ország „együttes” lelkiállapotára is?

A következőképp képzelem.

Sajnos, a Duna jege nincsen befagyva, de különben is: közterületen mégsem lehet ország-lelket gyógyítani. Tehát kellene egy hatalmas, egy országnyi agora, ahol mi, mindannyian helyet kapunk. Morajlik az embertömeg, hatalmas a várakozás, mert ilyen lelki terápián emberi közösség előtte még nem vett Részt. Kisvártatva bejön a lélekgyógyász, aki persze szabadkozással kezdi. Hogy ő sok mindenkinek segített már, sokan rendbe is jöttek, de országos rendelést most tart először. Valaki közbe kurjant: - Nem baj, épp itt az ideje.  És a szakember elkezd szépen beszélni a pozitív szemléletről. Hogy a politikában egymásra acsarkodó emberek és közösségek hogyan kezeljék ez után egymást. Hangsúlyozza: itt nem arról van szó, hogy két magánember (X és Y) hogyan kezeli személyes konfliktusát. Erre a régi pszichológia megadja a választ. Az új pszichológiának arra kell koncentrálnia, hogy mit kezdjünk történelmi sérelmekkel. Hogyan éljenek együtt egymással alig-alig érintkező csoportok egy polarizált légkörben. A tömeg megint morajlik, mert politikusoktól is hallotta már a „polarizált” szólt. Valaki közbe szúrja, hogy ő ugyan nem polarizált, az ilyen dumákat a gaz ellenoldal terjeszti. Az előadó viszont rávágja: - No, tessék. Egy bizonyíték arra, hogy Önök, kérném, nem fogadják el a valóságot.

Apropó, valóság. Az országos terápia még tart egy darabig. Aztán a tömeg hirtelen feloszlik. Az emberek zavart, kótyagos fejjel lökdösődnek kifelé. Kinn szakad a hó, a gyerekek boldogan szánkóznak, a Mikulás szánja az égre emelkedik, szól az újévi hozsánna.

(A történet a COVID előtti. De az is lehet, hogy a COVID utáni. Vagy nem).

Csizmadia Ervin