A hétvégén elhangzott két beszéd elsősorban a 2026-os választások európai kontextusát adták meg. Rajnai Gergely blogbejegyzése ezt a kontextust térképezi fel.
A tusnádfürdői beszédtől már hosszú évek óta megkapjuk Orbán Viktor kitekintését a világra; megérthetjük, hogyan képzeli el a globális folyamatokban Magyarország szerepét. Idén Magyar Péter is csatlakozott hozzá, és saját külpolitikai víziójának alaptételeit felvázolta Székesfehérváron. A két beszédet egymás mellé téve kirajzolódik a 2026-os választás európai kontextusa. A kontextust az adja, hogy tulajdonképpen mindkét beszéd érdemi része elhangozhatott volna egy tetszőleges európai ország kampányában. Orbán központi tézise szerint az Európai Unió elsősorban gazdasági, kisebb mértékben politikai, de semmiképp nem „háborús” szövetség kell legyen, ami keresztény alapokra építve kulturális közösséget alakít ki és tart fenn, valamint a közös gazdasági fejlődés alapjait rakja le. Ehhez fontos, hogy egyfajta nemzetközi semlegesség jellemezze az EU-t, képes legyen tárgyalni Amerikával, Kínával és Oroszországgal is, és minden nagyhatalommal rendezett legyen a viszonya. Ebben az Unióban minden országnak, így Magyarországnak is geopolitikailag nyitott politikát kell folytatnia, ami lehetőséget ad arra, hogy Kelet és Nyugat között hidat képezzen.
Magyar Péter ezt a víziót ismerte már a korábbi beszédekből, és ennek elutasítására építette saját elképzelését. Ahogy ő fogalmazott, Magyarország nem lehet kompország, hanem „hídfőállás” lesz egy Tisza-kormány vezetése alatt. Az orbáni közvetítő szerep Kelet és Nyugat között tehát elvetendő, és helyette egyértelműen a Nyugathoz kell simulnia a magyar külpolitikának. Nem az a fontos, hogy önálló, az Uniót akár reformáló álláspontot képviseljen a magyar kormány, hanem az, hogy minél szervesebb része legyen az európai és euroatlanti szövetségnek. A nyugati mintát követni kell, nem a magunk képére formálni. A nemzeti érdekek képviseletének feladását természetesen ez nem jelenti, sőt, Magyar szerint épp akkor lehetséges hatékony érdekképviselet, ha jól illeszkedünk az erős nyugati szövetségi rendszerbe, ami a nemzeti érdek előremozdításának eszköze (lásd az uniós forrásokat).
Ez a két álláspont tulajdonképpen az európai fősodor (Magyar beszéde) és az euroszkeptikus jobboldal (Orbán beszéde) közötti küzdelem központi vitájának két végpontját festi fel. Mindkettőt képviseli legalább egy, de inkább több párt a legtöbb országban, így a magyar politika illeszkedik az európai környezetbe, és a választásnak nemzetközi tétet is ad.
Eddig Magyar Péter kevésbé koncentrált az európai kontextusra, miközben Orbán Viktor már évtizedek óta ebben gondolkodik. Ez egy elengedhetetlen lépés volt a Tisza részéről, mert Magyarország jövője nem képzelhető el vákuumban, csak a nemzetközi környezetet figyelembe véve, ráadásul ez kijelöli a potenciális szövetségesi köröket is. Orbán számára a Patrióták csoportja, Magyarnak elsősorban az Európai Néppárt tagjai azok, akik nemzetközi partnerek lehetnek a kifejtett nézetek alapján, így világos, ki kinek a támogatását szeretné és tudja elnyerni. Ezt tovább segítette, hogy mindketten kitértek ideológiai szövetségeseik legfontosabb, országokon átívelő témájára: Orbán a bevándorlást, Magyar a liberális demokrácia erózióját problematizálta, és ezek a mondatok valóban bármelyik európai országban szinte ugyanígy elhangozhattak volna.
Miközben a vezetők ezen a nyári napon az európai és nemzetközi kontextusát adták meg a magyar választásoknak, a hazai visszajelzések mégis elsősorban a jóval kisebb jelentőségű és rövidebb kifejtést kapó hazai témákat emelték ki a beszédekből. Orbán esetében a választási előrejelzés (80, jelenleg megnyerhető körzet) és a digitális polgári körök megalakítása, Magyar esetében pedig a korrupció kiemelése került a címlapokra.
Ez jól mutatja, hogy a magyar média és sok esetben az olvasóközönség is elsősorban a belpolitikai fejleményekre kíváncsi, zárójelbe téve az európai kontextust. Pedig Európa nélkül nem érthető meg a magyar politika sem.
Rajnai Gergely
