Van aki Emmanuel Macront és Orbán Viktort tekinti Európa jövőbeli sztárpárjának. Gondolkodási mechanizmusuk azonban nem abban hasonló, amit legtöbben gondolnának. Lakatos Júlia blogbejegyzése. 

Legyen szó az Egyesült Államokról, vagy az Európai Unióról, akármerre nézünk komoly hatalompolitikai átrendeződések szemtanúi lehetünk. Donald Trump választási veresége sokakban találgatásokat indított el, hogy ha kikerül a hatalomból Orbán Viktor fő politikai szövetségese, vajon kihez kihez fog fordulni legitimációért? Boris Johnson kézenfekvőnek tűnt volna, azonban már fél évvel ezelőtti kutatásunkban is látszott, hogy a koronavírus jelentősen megváltoztatta kommunikációját. Van azonban valami, ami nem változott. Az európai politikusok kommunikációját végző vizsgálataink rendre azt találták, hogy több a közös Orbán Viktor és Emmanuel Macron retorikájában, mint gondolnánk. Most a Spectator című hetilapban jelent meg egy cikk, ami némiképp más megközelítésből, de hasonlókat állít. Fredrik Erixon, a European Centre for International Political Economy (ECIPE) nevű brüsszeli agytröszt igazgatója nem éppen dicsérő hangnemben nevezi Orbánt és Macront Európa “sztárpárjának”. Habár elismeri, hogy bizonyos szempontból ég és föld a kettejük közötti különbség, azt is állítja, hogy Macron sok tekintetben másolja a magyar miniszterelnököt. Véleménye szerint mindketten  alattvalónak tekintik szavazóikat, és Macron éppúgy hajlamos illiberális törvények jóváhagyására, mint Orbán. Ráadásul legalább olyan erősen száll szembe az állam eszközeivel a muszlim közösség tradicionalista, ám nem feltétlen szélsőséges részével, mint az unió migrációellenes fenegyereke szavakban. A cikk szerint, habár a két politikus szereti ellenségként beállítani a másikat, valójában ez csak egy álca. Mindketten pragmatikus vezetők, akik megtagadták liberális gyökereiket, és akik az Amerika-függőséget felváltanák egyfajta keleti nyitással, többek között Oroszország felé is. Tökéletes párost alkotnak abban, hogy akadályozzák az Európai Unió további föderalizációját, és helyette egy gazdasági nacionalizmusra épülő közösséget hozzanak létre, amelyben a nemzetek elsősorban saját érdekeiket tartják szem előtt.         

Az Erixon által festett kép habár nem túl hízelgő, érthető egy olyan agytröszt éléről, amelynek célja a nemzetközi kereskedelem minél szabadabbá tétele. Számukra a szabadkereskedelem és a gazdasági szabadság a legfontosabb értékek, és hiszik, hogy a globalizáció a jelen helyzetben ellenállóbbá teszi a nemzeteket, nem pedig kiszolgáltatottá. Nem csoda, hogy kritikus a két politikussal szemben, akik egyértelműen amellett tették le a voksukat, hogy függetleníteni kell a létfontosságú szolgáltatásokat és termelési kapacitást a nemzetközi kitettségtől (pl. vakcina gyártás, maszk-és lélegeztetőgépek gyártása), és nem csak nemzeti szinten, hanem uniós viszonylatban is. Amit Macron és Orbán képvisel politikájával, az homlokegyenest szembe megy a szerző által létrehozott intézet krédójávál. Habár diagnózisa, miszerint a közeljövőben a két szereplő az Európai Unió meghatározó politikusává válhat, helytállónak tűnik, érdemes kritikáját ebből a szemszögből nézni. Vessünk egy pillantást azonban a két politikusra más szemmel. 

Macron és Orbán furcsa párosát nem személyes vonzalom, és nem politikai szimpátia mozgatja, de még csak nem is a kétségtelenül hasonló politikai, gazdasági érdek. Sokkal inkább a két ország történelme és politikai kultúrája közötti hasonlóság, ami két pontban ragadható meg. Az egyik a nemzethez való viszony, a másik az állam szerepéhez való viszonyulás. Mindkét országnak erős nemzettudata van, ami az Európai Unión belül sem oldódik föl, még akkor sem, ha sokan meghaladottnak gondolják a nemzetek fogalmát. Emellett különböző okokból, és különböző módon, de mindkét ország hozzá van szokva az állam erős központi szerepéhez, és az állampolgárok az államtól várják a megoldást az életüket érintő fontos kérdésekre, ami érthető módon újra meg újra szembe kerül az egyre mélyülő integráció gondolatával. Ilyen szempontból könnyen belátható, miért van nagyobb hasonlóság Macron és Orbán politikája között, mint mondjuk Macron és Merkelé közt. Mindhárom vezető a saját országa politikai kultúrájának megfelelően cselekszik, azzal a különbséggel, hogy ahogyan azt korábbi kutatásunkban kimutattuk, Macron és Orbán beszédeiből mindketten igyekszenek újrapozícionálni nemzetüket a geopolitikai porondon, kiváltképp az Európai Unión belül.

Ami összeköti őket, az a gondolkodási mechanizmus. Ebből érdemes kiindulni, ha nem a jó-rossz, européer-autoriter dichotómia mentén gondolkodunk, hanem arra vagyunk kíváncsiak, mi az oka annak, hogy egyre gyakrabban kerül egy platformra a két politikus.      

Lakatos Júlia