A nyugat-európai sorozatokban gyakran találkozhatunk becsületes, etikus vállalkozókkal, üzletemberekkel. Vagy olyanokkal, akik nem becsületesek, nem becstelenek, hanem egyszerűen: emberek, hétköznapi érzésekkel, vágyakkal, félelmekkel. A rendszerváltás utáni Magyarországon alig készült olyan sorozat, amely népszerűsítené az etikus vállalkozást. Vagy lehet, csak azért érezzük az aránytalanságot, mert az 1980-as évek végén a nyugatnémet sorozatok világából indultunk ki!

Trumpról tudjuk, hogy infantilis, ezt Zsolt Péter le is vezeti, de hogy milyen a kölcsönhatása Trumpnak másokkal és a néppel, arról a blogbejegyzés csak szociálpszichológiai sejtéseket vet fel.

Mekkorát nyert Trump? A kérdésre eltérő választ adhatunk, ha csak a látszatra fókuszálunk, és akkor, ha mélyebb valóságot is feltárjuk. Rajnai Gergely blogbejegyzése.

Az embereknek csak nagyon kis része hallgatja (és hallja is meg) őket, a politikusok mégis beszélnek. A legtöbb politikusi beszéd talán nem is érdemes a figyelemre, de hogy egyik sem? Csizmadia Ervin blogja.

Az EU elnökség kétségtelenül tovább élezte az amúgy is meglévő konfliktusokat a magyar vezetés és a mainstream uniós politikusok között. Kevés szó esik azonban arról, miért alakult így. Adottnak vesszük a demokrácia-vita magyarázatát, de közben nem foglalkozunk eleget annak geopolitikai aspektusával.

Mi a közös egy világjáró vloggerben, a gyümölcstermesztő fiában, egy iráni származású stand-uposban, a nyelvhasználati jogokért küzdő civil aktivistákban és egy XIX. századi polgári miliőt megtestesítő nagymamában? Egy TV sorozat, amely képes egyszerre több szálon értékeket és derűs pillanatokat is közvetítetni.

Meglepő jelenség, de időről időre a vademberség kultusza előtör a kultúrában. Amikor már megunják az emberek a kifinomultak, a civilizáltak ravaszságát és manipulálását, odamenekülnek a – képzeletbeli – vademberhez. A vadember kultusza mindig akkor jelentkezik a művészetben, amikor az írók és filmrendezők bizalma meginog a kifinomult elitben. Manapság sokan azért szeretik a politikai lázadókat – akár jobb-, akár baloldaliakat –, mert azok nyers módon, de legalább őszintének tűnnek, szemben az elkényelmesedett elittel. „Jól megmondják a tutit”, gondolják a választóik. A vadember-kultusz azonban nem működik a politikában, legfeljebb az érzelmek felkeltésére alkalmas.