A nyugat-európai sorozatokban gyakran találkozhatunk becsületes, etikus vállalkozókkal, üzletemberekkel. Vagy olyanokkal, akik nem becsületesek, nem becstelenek, hanem egyszerűen: emberek, hétköznapi érzésekkel, vágyakkal, félelmekkel. A rendszerváltás utáni Magyarországon alig készült olyan sorozat, amely népszerűsítené az etikus vállalkozást. Vagy lehet, csak azért érezzük az aránytalanságot, mert az 1980-as évek végén a nyugatnémet sorozatok világából indultunk ki!
Nemrég végignéztem ismét a Guldenburgok örökségét, gyermekkorom meghatározó élményt nyújtó német sorozatát. Közben bele-belenéztem a Bergdoktor-ba, illetve az Álomhajóba.
Föltűnő, végignézve a kedvelt német és osztrák tévésorozatokat, hogy - a Klinikától kezdve az Álomhajón át a Derrickig - milyen bátran, mondhatni, magától értetődő módon ábrázolnak nagy számban vállalkozókat, tőkéseket (bankár, gyáros, laptulajdonos, vállalati igazgatótanácsi tag, földbirtokos stb.) és jómódú parasztvállalkozókat. Ez a szociológiai mintázat ösztönzött arra, hogy jobban megvizsgáljam a német sorozatokat, és egyúttal föltegyem a kérdést: hogyan fonódik össze a sorozatok vállalkozó-képe a német szociális piacgazdaság modellel.
A sorozatok által sugallani kívánt emberi értékek, úgymint a világgal és önmagunkkal való megelégedettség, a természet- és szülőföld-szeretet, a lokálpatriotizmus nem véletlenszerűek, mert a német sorozatok, mint a Klinika, a Guldenburgok öröksége és az Erdészház Falkenauban, sokat merítenek a 19. századi Heimat (szülőföld)-költészetből, mindenekelőtt annak az Eduard von Keyserlingnek a regényeiből, akit a pártatlan irodalomtudomány a műfaj legjobbjának tartott. A Heimat-filmek idealizálták az adott német régiót (leggyakrabban a Fekete-erdőt, a Lüneburgi-síkságot vagy a Harz-hegységet), amelynek takaros, tiszta falvaiban és tanyáin a bájos, üde lányok és jókedvű fiúk szerelmi történetei, ebből fakadó félreértései jelentették a fő bonyodalmat. Mindenki nagyon jó és sorsával elégedett ezekben a történetekben. A boldogtalanság csak átmeneti a szereplők életében.
A 90-es évek német sorozatai átveszik a Heimat-történetek szereplőinek sematikus ábrázolását: a szegények, parasztok, munkások kivált, de a nagypolgárok, földbirtokosok és nagygazdák is – ritka kivétellel – nagyon emberségesek, szerethetők, ellenben az intrikusok mindig a régión, a falun vagy kisvároson túlról érkeznek. A koronként változó ellenségek – az erdőkerülők, az ingatlanspekulánsok, a nácik, a szélhámosok, bűnözők – közös jellemzője, hogy idegenek a közösségben. A „németség” a régiós színezetben jelenik meg a sorozatokban: ha bajor a sorozatban ábrázolt környezet, akkor nagyon bajor, ha berlini, nagyon berlini, ha holsteini, akkor nagyon holsteini. A történetek nem nélkülözik a néprajzi háttér felvillantását, de csak éppen annyira, hogy más német tartományok televíziónézői megértsék a szereplők környezetére jellemző táji jellegzetességeket (csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a német filmek hangulata nem egyedi: a Heimat-műfaj a helyi miliő és emberi kapcsolatok bemutatásával, egy kis közösség belső kohéziójának megerősítésével hasonlít az amerikai Hallmark Channel sorozataira meg az angol vidéki filmekre. E filmek pszichológiája azon alapul, hogy igyekeznek elterelni a figyelmet a gondokról, és törekednek a nézőkben a pozitív érzések kiváltására).
A mozgókép jó reklámot nyújtott az 1950-es években Konrad Adenauer és Ludwig Erhard kancellárok által megalapozott nyugatnémet szociális piacgazdaság számára, amely a háború utáni évtizedben a gyógyírt jelentette a bűntudattól terhelt német pszichére. A millióknak társadalmi mobilitást jelentő szociális piacgazdaság volt az egyetlen pozitív jelenség, amely büszkévé tehette az NSZK állampolgárait. A gazdasági-társadalmi modellhez való ragaszkodás és a Heimat-hatás egyaránt oka annak, hogy a nyugatnémet sorozatok mai napig szívesen ábrázolnak felelősséget érző, szociálisan érzékeny vidéki vállalkozókat.
A magyar sorozatok ehhez képest nem igazán tudtak szerethető vállalkozókat teremteni. Az első olyan sorozat, amely igyekezett kedvet csinálni a vállalkozói léthez, az egész kilencvenes éveket lefedő Família Kft. volt, de a Szép család életében a magánéleti konfliktusoknak, a szerelmeknek, hobbinak volt szerepe, a vállalkozás (ti. a családi élelmiszerüzlet) nem zavart sok vizet. A Frici a vállalkozó szellem című 1993-as vígjátéksorozatban már a vállalkozói ismeretek nagy hangsúlyt kaptak a történetben, a sorozat nyíltan vállalta az edukációs missziót, azaz nevelni kívánta a vállalkozókat, és egyúttal hozzájárulni egy új tőkés réteg kialakulásához. Ez a sorozat falun játszódott, jellegzetes(nek vélt) vidéki környezetben, ezért ez állt legközelebb a fent említett Heimat-alapú német sorozatokhoz. A Szomszédok, a Barátok közt, a Valami Amerika egyaránt az ügyeskedő, de kétbalkezes, tahó, vagy éppen maffia-kapcsolatú vállalkozó-képet örökítette tovább.
Miben láthatjuk a német és a magyar sorozatok kapitalizmusképe közötti különbséget? Más a kapitalizmushoz való hozzáállás a két társadalomban, legalábbis ha a sorozatok képét vetjük össze. Nálunk, Leopold Lajos szociológussal szólva, a média azt üzeni, hogy színlelt kapitalizmus van: minden úgy működik, mintha működne. Mintha lenne az intézményrendszer mögött valami. De a fenti sorozatok azt sugallják, hogy hiányzik a legfontosabb: a gondolkodásmód, egész pontosan az etika.
A sokszor túlzottan meseszerű német sorozatokban átesnek a ló másik oldalára, mert túltolják az etikus vállalkozói ideált: a helyi birtokos, gazda, polgár mindig dolgos, együtt él az alkalmazottjaival, patrónusa a helyi közösségnek. Mindemellett híve a magántulajdonnak, és nem riad meg a versenytől, ha az tisztességes jogi keretek között zajlik: kalkulál, spekulál, de nem lépi át a morál határát. Az ügyeskedők, a gazemberek mindig kívülről jönnek, fenyegetve a közösség patriarchális rendjét. A német társadalom sohasem volt teljesen olyan, amit a sorozatok sugallanak. Erről a közvélemény-kutatások éppúgy tanúskodnak, mint az elmúlt időszak választási eredményei. De a mozgókép nyújt egy pozitív, megerősítő életmód-mintát a nézőknek, amiben a magyar tévénézők nincsenek elkényeztetve.
Paár Ádám
