Az EU elnökség kétségtelenül tovább élezte az amúgy is meglévő konfliktusokat a magyar vezetés és a mainstream uniós politikusok között. Kevés szó esik azonban arról, miért alakult így. Adottnak vesszük a demokrácia-vita magyarázatát, de közben nem foglalkozunk eleget annak geopolitikai aspektusával.

Az Európai Unió stratégiájával kapcsolatban lépten-nyomon előkerül a geopolitikai aspektus. 2019-ben Ursula von der Leyen egy geopolitikai fókuszú Bizottságot irányzott elő, amelynek az volt a célja, hogy az Unió a szabadság és a demokrácia zászlóvivője legyen a világban. Ukrajna támogatása mellett ennek a koncepciónak a második legfontosabb elemévé az EU további bővítése vált. A napokban Ursula von der Leyen megerősítette, hogy a jövőben az Európai Bizottság egyik legfőbb prioritása lesz a Nyugat-Balkáni bővítés elősegítése, és napirenden van a tárgyalások megkezdése Moldovával és Ukrajnával is. Ezeket a lépéseket a geopolitikai realitással való szembesülésként értékelik, sokan azonban úgy vélik, hogy a geopolitikai és a demokrácia-védelmi aspektus üti egymást: ha az egyikre koncentrálnak, a másik nem érvényesülhet.

Mindez azért fontos, mert az uniós mainstream általában nagyobb hangsúlyt fektet a demokratikus elem védelmére, és például a csatlakozási folyamat során előtérbe helyezik a demokratikus normák teljesítését. Ez különösen a kelet-közép-európai csatlakozási kör után tapasztalt demokratikus visszacsúszási hullám fényében vált fontossá. Azok, akik a csatlakozási folyamat felgyorsítása mellett érvelnek, úgy vélik, hogy geopolitikai szükségszerűség elősegíteni a megnevezett országok csatlakozását, függetlenül attól, hogy a demokratikus fejlődés mely fázisában vannak. Számukra a demokratikus elem védelmét az jelenti, ha ezen országok a megfelelő értékrendű érdekközösségben vannak. Láthatjuk tehát, hogy még amikor geopolitikai megfontolásokból is cselekszik az EU, akkor is elsődlegesen normatív, demokrácia-védelmi szempontok érvényesülnek.

Van azonban egy harmadik megközelítés is, amely az utóbbi idők geopolitikai átrendeződéshez való viszonyulást teljes mértékben különválasztja a demokratikus elem védelmétől. Ez az orbáni megközelítés. Mivel a magyar miniszterelnöknek eleve eltér demokrácia-felfogása az uniós mainstreamtől, így értelemszerű, hogy ebben a kérdésben sem tudnak dűlőre jutni. Az ukrán csatlakozás sorozatos vétója e tekintetben nem ideológiai alapú. Sokkal inkább arról van szó, hogy a geopolitikai aspektus kapcsán is másként gondolkodik, mint az uniós átlag. Míg a többség úgy véli, hogy a demokratikus elemek megfelelő védelme mellett helyreállítható a korábbi rend, addig Orbán Viktor már egy új világrendre rendezkedik be, amely elképzelése szerint a hidegháborús korszakot fogja idézni.

Miért okoz ez konfliktust, a demokrácia-aspektusról való eltérő gondolkodáson túl? Azért, mert a fentebb felvázolt uniós megközelítés egy korábbi geopolitikai realitásból fakad. A poszt-hidegháborús időszaknak az unipoláris jellegéből, ahol a liberális demokrácia elfogadása egyet jelentett a nyugati típusú fejlődés garanciájával. Nem csak a történelem ért véget, hanem egy rövid időre a geopolitikai aspektus is kiiktatódott a világpolitikából. Csakhogy idővel olyan globális szereplők emelkedtek ki, amelyek rámutattak arra, hogy nem csak nyugati típusú fejlődés lehetséges, arról nem is beszélve, hogy számos hatalom nem kért abból, amit a Nyugat fejlődésnek tekintett. Ahogy a nagyhatalmi erőviszonyok átrendeződtek, nem csak a történelem, de szép lassan a geopolitika is visszatért. Nem mindegy azonban, hogy hogyan gondolkodunk a geopolitika szerepéről a politikában.

Talán az EU még reménykedik egy visszarendeződésben, de a nagyhatalmi viszonyok sokkal inkább egy tranzakcionális, versengőbb irányba hajlanak, mint korábban. Így viszont nem véletlen, hogy

A mainstream számára a demokrácia és a geopolitika összefügg. Azonban a megváltozó világrend következtében egyre több szereplő fogja különválasztani a kettőt, akár az Unión belül is.   

Lakatos Júlia