Mi a közös egy világjáró vloggerben, a gyümölcstermesztő fiában, egy iráni származású stand-uposban, a nyelvhasználati jogokért küzdő civil aktivistákban és egy XIX. századi polgári miliőt megtestesítő nagymamában? Egy TV sorozat, amely képes egyszerre több szálon értékeket és derűs pillanatokat is közvetítetni.
Pressburg (Pozsony németül) névvel került bemutatásra 2024 szeptemberében a valaha volt első szlovákiai magyar ihletésű és rendezésű 8 részes sorozat a szlovák állami STV2 csatornáján. 104 évvel a trianoni békeszerződés után, megannyi konfliktusos és fájdalmas történelmi eseményt követően, mindenképp egy hatalmas eredmény, hogy a szlovákiai magyar közösségből megadatott egy kisebb csapatnak egy ilyen lehetőség. Ugyanis a rendszerváltás óta felnőtt egy generáció, amely nem csak szerepleni akar egy-egy ilyen szlovákiai vagy magyarországi alkotásban, hanem ennél többet akart elérni. Létre akart hozni egy szlovákiai magyar gyártású és rendezésű egész estés filmet/TV sorozatot. Utóbbi sikerült Molnár Csaba rendezésében, aki előbb a Ľudovít Štúrról alkotott rövidfilmjével (leegyszerűsítve a szlovákok Petőfije), majd A rendes emberrel vált ismertté, ám az áttörést a Horná dolná sorozattal (magyar változata A mi kis falunk) érte el. Stílusát tekintve leginkább a dramedy (komédia és a dráma ötvözete) jellemzi, és gyakran érzékeny témák köré építi a történeteket, mint az identitás és társadalmi komplexusok. Mindezek olyan témák, amelyek a Méltányosság számára is mérvadóak, ha a politika és társadalom vonatkozásában értékeljük a filmeket és sorozatokat.
Miért készít valaki egy sorozatot Pozsonyról? A sorozat címe egy kicsit félrevezető, mert alapvetően nem a szlovák főváros áll a történetek középpontjában, hanem egyfajta hátteret biztosít a cselekményekhez az ismert helyszíneivel, épületeivel és színes közösségeivel. A sorozat egyik fő szála megtörtént eseményeken alapul, ugyanis a Kétnyelvű Dél-Szlovákia (KDSZ) aktivistának tevékenységei inspirálták. A 2011 és 2016 között működő csoport több olyan polgári engedetlenségi akciót is véghez vitt, amelyekkel a szlovákiai magyarok hivatalos nyelvhasználati problémáira hívták fel a figyelmet az állami és a magánszférában. A sorozatban Felvidéki Betyárok néven jelennek és hasonló akciókat hajtanak végre, mint a KDSZ, csak egy kicsit komikusabban. A közéleti vonatkozáson túl természetesen van klasszikusabb története is a sorozatnak: a szlovák Zita és a szlovákiai magyar Attila kapcsolatának kialakulása, illetve az ezzel járó nehézségek. Elkerülve a további spoilerezést, még egy érdekes történetszálat érdemes megemlíteni: Zita legjobb barátnőjének, az iráni származású Nasinak a (nem)mindennapi életét és az ezzel járó gyakran komikus helyzeteket.
Bár az egész sorozatot áthatja a dramedy stílus, mégsem erőltetett, nagyonis hétköznapi és emberi maradt. A párbeszédek tele vannak tájszavakkal, szlenggel és olyan gegekkel, amelyek jól jellemzik a szlovák és a magyar korszellemet. Ezen felül majdnem minden részben vannak szlovák, magyar és német párbeszédek, ezzel is erősítve Pozsony többnyelvű múltját, és utalva kozmopolita jelenérére, jövőjére. Mert bár követve a nyugati trendeket itt is akadnak különleges karakterek (kezdve a monarchia polgári hagyományait megtestesítő nagymamától, a bevándorló Nasin át, egészen a kisebbségen belül is a kisebbséginek számító Lauráig), nem azok egyediségén van a hangsúly, nem borítják fel feleslegesen a történetet. Mindez egyszerre teszi befogadóvá és példamutatóvá is a sorozatot.
El tudnánk képzelni egy hasonló koncepcióval, stílussal és mondanivalóval bíró TV sorozatot a cigány-magyar együttélésről? Bőven megérett már a magyar társadalom az ilyesmire, ráadásul megannyi kiváló színész és rendező is elérhető, a történetekről nem is beszélve. Márpedig a XX. század óta egyértelműen látható, hogy a filmeknél és a sorozatoknál nincs nagyobb hatással bíró szórakoztató és edukatív alkotás a tömegek számára, nem is beszélve azok demokratikus gondolkodásra gyakorolt hatásairól. Mindenesetre a Pressburg sorozat azon ritkaságok egyike, amelyekkel a szerény szlovákiai magyar közeg végre követendő példát mutat a kultúrharctól átitatott anyaországi szakma számára: kevésből is lehet nagyot és szépet, emberit és magyart alkotni.
Hangácsi István
