Mi a közös a magyar, a német és az olasz államfőkben? Annyit elárulhatunk: egyes esetekben hasonlóan ért véget politikai karrierjük.
Mi a közös a magyar, a német és az olasz államfőkben? Annyit elárulhatunk: egyes esetekben hasonlóan ért véget politikai karrierjük.
Köztudott, hogy az 1949 utáni Nyugat-Németországban a futball vált az egyik erős kohézióteremtő erővé, és az 1954-ben magyarok ellen megnyert berni futball vilagbajnoki döntö után kiszabadult a német nemzeti sport a karanténból. Franz Beckenbauer (1945-2024) világklasszis játékos, labdarúgó-edző, klubelnök becenevén Der Kaiser (a Császár) búcsúztatója jól mutatja, miben áll egy működő demokrácia erőssége: a társadalom minden csoportja fontosnak tartotta, hogy lerója kegyeletét a müncheni Városházán, illetve a család, a törzsszurkolók, közéleti emberek, politikusok, egyházi emberek, pályatársak, jelenlegi és volt Bayerm München játékosok részt vegyenek az Allianz Arena stadionban megrendezett búcsúztatón.
Találkoztunk egy érdekes interjúval, mely az MI általi szakmákra történő kihívásai közül egy konkrétra fókuszált, a tolmácsokéra. Szerintünk a tolmács szakma át fog alakulni, fejlődni is fog. Bejegyzésünk arról fog szólni, hogy miért és feltehetően hogyan, míg az interjú csak arról szólt, hogy elvész-e a tolmácsok munkája vagy sem.
Az ember hajlamos azt hinni, hogy a többség úgy gondolkodik, mint ő. Holott nyilvánvaló, hogy ahány ember, annyi elképzelés a világról. Mégis létezik valamiféle aggregált társadalmi akarat, amit a politikában a választások révén tudunk lemérni. A győztes örül, a vesztes azzal szembesül, hogy mégsincs olyan igény az elképzelésére, mint gondolta. De mi történik ez után? Hogyan lehet alternatív igényeket kialakítani?
Röviden: kevés a magánélete. Hosszabban: attól függ, mit mutat meg magáról a nagyvilágnak és mit enged meg másoknak, hogy megtudjanak róla. És mi a helyzet akkor, ha ennél is többről van szó?
2024-ben nagyszabású animációs film készült Wladyslaw Stanislaw Reymont lengyel író (1867-1924) Parasztok című regényéből. A Nobel-díj bizottság száz évvel korábban, 1924-ben hozott döntésével a Parasztok, mint „nagy nemzeti eposz” írójának ítélte az irodalmi Nobel-díjat. Az évfordulón Lengyelország egy másik rangos kulturális díjat, az Oscart célozza meg a Dorota Kobiela Welchman és Hugh Welchman rendező-forgatókönyvíró páros által jegyzett alkotással. Mit mondhat a mának egy paraszti tárgyú eposz? Nagyon is sokat. A Parasztok cselekményének számos konfliktusa – hagyomány és modernizáció egymásnak feszülése, a közösségi kontroll és az egyéni függetlenségvágy ütközése, az idegenellenesség, a női sors ábrázolása – aktuális ma is, és rendelkezik közéleti tartalommal.
Mi haszna annak, ha a karácsonyi találkozáskor a békés beszélgetés közben egy kicsit a politikáról is diskurálunk? Rajnai Gergely blogbejegyzése erre a kérdésre ad egy lehetséges választ.