Az ember hajlamos azt hinni, hogy a többség úgy gondolkodik, mint ő. Holott nyilvánvaló, hogy ahány ember, annyi elképzelés a világról. Mégis létezik valamiféle aggregált társadalmi akarat, amit a politikában a választások révén tudunk lemérni. A győztes örül, a vesztes azzal szembesül, hogy mégsincs olyan igény az elképzelésére, mint gondolta. De mi történik ez után? Hogyan lehet alternatív igényeket kialakítani?

A politika fokozott polarizációjának következében egyre nehezebb szavazókat átcsábítani az ellenkező tábortól. A pártok leginkább a politikába újonnan belépő szavazókra számíthatnak, akiknek még nem volt esélye betagozódni valahová. Ezek lehetnek természetesen az első szavazók, vagy akár olyan új társadalmi csoportok, amelyeket addig nem tudott megszólítani a politika. Mindez azonban még nem elég, ha valaki ellenzékből próbál változtatni helyzetén. Ahhoz, hogy hatalomra kerüljenek, ugyanis legtöbbször szavazatokat kell elvonniuk ellenfeleiktől. Egyszerű technikai fogásnak tűnik, de mégsem az. Nem arról van szó ugyanis, hogy rávegyem a fogyasztót arra, hogy az egyik cukrozott ital helyett mostantól a másikat igya. Az így “szerzett” szavazót ugyanis éppolyan könnyű elveszíteni egy következő választás esetén. Pusztán a csalódott, vagy bizonytalan szavazókra építeni nem elég. Társadalmi igényt kell generálni a saját politika iránt, ahhoz, hogy egy, a korábbi táborát elhagyó szavazó tartósan elköteleződjön víziónk mellett.

Az ellenzéki politika tudtán kívül itt szokott megbicsaklani. Abban a hitben él, hogy többen osztják elképzeléseit, mint ahányan valójában. Projektálja vágyait a szavazókra, mivel annyira hisz abban, hogy saját álláspontja a helyes. El sem tudja képzelni, hogyan lehet másképpen gondolkodni a számára fontos kérdésekről. Hogy csak a magyar ellenzék logikáját említsük, hogyan nem lehet látni azt, hogy ez egy zsarnoki rendszer? Csak ki kell mondani, és a szavazók jönnek majd. De nem jönnek. Sokadik ciklus óta. Mi hiányzik? A felismerés, hogy azon választók, akiket szeretnének megszólítani, teljesen mást gondolnak fontosnak. Az ellenzéki logika csak akkor értelmezhető ugyanis, ha a választók eleve úgy gondolkodnak a demokráciáról, ahogyan ők. Ha úgy gondolkodnának, nem kéne küzdeni a szavazataikért.

Igényt teremteni a saját gondolkodásmódunk iránt csak akkor lehet, ha értjük, miben különbözik a gondolatmenetünk a másikétól, ahelyett, hogy evidenciának vennénk saját igazunkat. Ha értjük, mi a vonzó a másik számára abban, amit támogat, és ha ezt vele is éreztetjük. Ez azonban még mindig nem elég, el kell tudni magyarázni, hogy a saját értékrendünkből hogyan következnek jobb válaszok azokra a kérdésekre, amelyek foglalkoztatják a másikat. Mindez hosszú és fáradságos munka. A társadalmi igényteremtés nem egy termék ajánlása, hanem egy életforma ígérete. Az, hogy a saját közösségem jobb életminőséget biztosít, mint a másiké. Hogy ebbe a táborba tartozni, jobb, mint a másikéba.

 Lakatos Júlia