Hét évvel a híres beszéde után Emmanuel Macron visszatért a Sorbonne-ra, hogy Európa jövőjéről beszéljen. Harcias fellépése részben a választási kampánynak szólt, fontos azonban az aktualitásokon túlmenően is foglalkozni egy ennyire fajsúlyos beszéddel.

Stratégiai autonómia, szuverenitás, demokrácia. Az Európai Uniónak a világ egyik vezető erejévé kell válnia 2030-ig. A szuverenitás nem létezhet határok nélkül. Nem, nem Orbán Viktor következő tusnádfürdői beszédének előzetesét olvassuk, hanem Emmanuel Macron április 24-i beszédének részleteit, amiben a magyar fülnek ismerősen csengő fogalmak tömkelege fedezhető fel. Megszokhattuk, hogy vannak átfedések a két vezető retorikájában, igaz míg Orbán Viktor az imént említett kifejezéseket a liberális demokrácia és az európai liberális elit kritikájával köti össze, addig a francia elnök a liberális demokrácia és az Európai Unió védelmével. Látszólag nagyon különböző kiindulópontokból mégis sokszor közös nevezőre jutnak bizonyos kérdésekben.

Az egyik ilyen közös pont, amely ebben a beszédben is fellelhető, az a nemzeti politika geopolitikai összefüggésekben való értelmezése, különös tekintettel az Európai Unióra. Elvégre Macron úgy fogalmaz, hogy Európa jövője Franciaország jövője. De milyen állapotban látja Macron Európát? Nos, véleménye szerint nincs ok diadalmenetre. A kétségtelen sikerek ellenére (COVID leküzdése, szorosabb gazdasági együttműködés az azt követő válság kezelésére stb.) Európa “halandó”, s rajtunk múlik mi lesz a sorsa. S nem csak azért, mert visszatért a kontinensre a háború, vagy, mert átalakultak a geopolitikai erőviszonyok. Olyan technológiai változások zajlanak – digitális átalakulás, mesterséges intelligencia terjedése, karbonsemlegesség – amelyek világszerte átírják a gyártási tényezőket. Ezek az átalakulások nem találkoznak az Unió jelenlegi gazdasági modelljével, és egyre inkább veszélyben van a kulturális modellje. Mivel Európa gyenge, ezért kihívás éri a liberális demokráciát, és az azzal kapcsolatos értékeket. Hiába a kulturális vonzerő, a soft power, ha a legtöbb tartalom, amit az európai fiatalok fogyasztanak, amerikai, vagy ázsiai eredetű. Az európai szuverenitás tehát a geopolitikai, biztonsági, gazdasági, kulturális és intellektuális pillérekre épülnek, amelynek megőrzése Macron szerint az erőre, gazdasági teljesítőképességre, és a humanizmusra épülnek.

Stratégiai autonómia kell, azaz vissza kell venni a térség korábban “kihelyezett” biztonságpolitikai védelmét, ami európai szintű kohéziót és paradigmaváltást igényel, továbbá az európai határok védelmét, hogy valóban csak az jusson be az Unióba, aki arra jogosult. Ehhez azonban a jelenleginél nagyobb egység kell, az EU túságosan megosztott ebben a kérdésben. A biztonságpolitikai függetlenség mellett éppígy felmerül az energia-és élelmiszer-függetlenség kérdése. Napjainkban ugyanis már az élelmiszer ellátás is geopolitikai kérdéssé válik. A majd két órás beszéd egészen részletesen beszél olyan stratégiai kérdésekről, amelyek látszólag nem függenek össze az európai életminőséggel és a demokrácia fenntartásával, de ha rendszerben nézzük, hamar rájövünk, mégis kihatással vannak az európai életformára és kultúrára.

Ideológiai szempontból Orbán Viktor és Emmanuel Macron nagyjából idáig repülnek tandemben. Macron szemében ugyanis az európaiság, nem csak földrajzi kérdés, nem csak arról szól, hogy valahova tartozunk, az európaiság egy eszme, amit meg kell védeni. Egy folyamatos feszültség a hagyományok és állandóság, valamint a modernitás és fejlődés között. Ez az egyensúlyi helyzet most kibillenő félben van, és a liberális demokráciát veszélyezteti. Ahhoz, hogy ezt megvédjék kulturális és civilizációs harc szükséges, valamint az európai demokratikus részvétel megerősítése. Több állampolgári aktivitás, demokratikus részvétel az európai döntéshozatalban. Mint fogalmazott, nem lehetnek olyan európai intézmények, amelyek egyre nagyobb hatáskörrel rendelkeznek, miközben a demokratikus részvétel foka valahol megrekedt 1979-ben.

Macron szerint Európa megnyerte a gramsciánus küzdelmet a kulturális hegemóniáért. (Gramsci olasz kommunista gondolodó volt, aki megalkotta a hegemónia fogalmát, amely a társadalmi osztály(ok) kulturális, gazdasági és politikai dominanciája útján kialakult vezető szerepét jelenti.)  Ma már az európai nacionalista mozgalmak nem azt mondják, hogy ki akarnak lépni az Unióból, hanem hogy leegyszerűsítik mindazt, amit az Európai Unió nyújt számukra, úgy, hogy ne kelljen betartani a szabályokat. Analógiája szerint, ha az EU-t egy épületnek tekintjük, akkor immár nem az történik, hogy azt mondják elköltöznek, vagy lebontják azt, egyszerűen csak nem fizetik a lakbért, nem fektetnek be a fejlesztésbe, és fittyet hánynak a közös szabályoknak. Még, ha nem is értenek vele egyet, részesei szeretnének lenni. De Macron szerint ez nem elég, ezt kell megváltoztatni az Uniónak erővel, gazdasági teljesítménnyel, és humanizmussal.

A számtalan közös pont mellett nehéz lenne ennél világosabb kiszólást tenni Orbán Viktor politikája iránt, aki vélhetően másként látja a gramsciánus küzdelem állását.

Mikor mire van szükség. Amikor a geopolitikai terepen pályára lépnek, egy csapat tagjai, amikor nemzeti színű mezben játszanak, gond nélkül lerúgják egymás bokáját.

Lakatos Júlia