2024-ben nagyszabású animációs film készült Wladyslaw Stanislaw Reymont lengyel író (1867-1924) Parasztok című regényéből. A Nobel-díj bizottság száz évvel korábban, 1924-ben hozott döntésével a Parasztok, mint „nagy nemzeti eposz” írójának ítélte az irodalmi Nobel-díjat. Az évfordulón Lengyelország egy másik rangos kulturális díjat, az Oscart célozza meg a Dorota Kobiela Welchman és Hugh Welchman rendező-forgatókönyvíró páros által jegyzett alkotással. Mit mondhat a mának egy paraszti tárgyú eposz? Nagyon is sokat. A Parasztok cselekményének számos konfliktusa – hagyomány és modernizáció egymásnak feszülése, a közösségi kontroll és az egyéni függetlenségvágy ütközése, az idegenellenesség, a női sors ábrázolása – aktuális ma is, és rendelkezik közéleti tartalommal.
A Parasztok látszólag egy régi, archaikus világot ábrázol. Általában a globalizáció és a kapitalizmus nyertesének tekintett Nyugat-Európa és Észak-Amerika (a „fejlett Èszak”, „első világ”, „centrum”) nagyvárosi polgára hajlamos úgy vélekedni, hogy maga mögött hagyta ezt a világot. Csakhogy a jelenben Ázsia, Afrika és Közép- meg Dél-Amerika lakosságának nagy része, óvatos becslés szerint is százmiliók ma is úgy élnek, és olyan kihívásokkal szembesülnek, mint Reymont száz évvel korábbi mazur parasztjai a fölosztott Lengyelország orosz uralom alatti részén: a tradíciók, a vallási parancsok, valamint a családi, nemzetségi érdekszövetségek abroncsába szorítottan, egy helyhez kötött, és zárt szokáskultúrában, gazdaságilag pedig egyik napról a másikra. Nem is oly távoli tehát a 20. század eleji parasztság világa a harmadik világtól: a problémák sokszor azonosak, csak mintegy 100-120 éves elmaradással, ezért az európai, kivált nagyvárosi polgár már úgy érzi, túljutott rajtuk, és sokszor csodálkozik, hogy másutt még nem léptek be az ipari társadalomba.A regényben Reymont parasztjai, akik egyenként jó emberek, képesek a segítségnyújtásra és a szolidaritásra (bár kinek-kinek megvan a faluban a maga emberi gyengesége: önzés, konokság, lobbanékonyság, házasságtörés, és így tovább), mint közösség, ellenségesen reagálnak zárt, a kívülálló számára egységes, de számos emberi, családi konfliktus által tagolt társadalmuk megváltoztatásának szándékára. A parasztgazdák őrzői a közösségi rendnek, amelyet senki nem változtathat meg büntetlenül. Föllépnek a belső normasértőkkel szemben (legyen az akár házasságtörő férfi vagy nő, vagy kikapós özvegy), éppúgy, ahogyan a külvilág hatalmát jelképező „urakkal”, hivatalos személyekkel és gazdag idegenekkel szemben - előbbiekkel kegyetlenül, olykor elmenve a fizikai atrocitásig (például a kikapós Jagnát népítélet keretében kikergetik a faluból), utóbbiakkal a kijátszás, sunyiskodás eszközét alkalmazva. Bizalmatlanok a várossal szemben. Nem véletlen, hogy a falu és város között közvetítő falusiak (a bíró, a pap, a kocsmáros, a molnár) gyanúsak, válsághelyzetben ideális bűnbak-jelöltek, ahogyan az egyetlen, a munkásság felé integrálódó paraszt is.
A kulturális védekezés a nagyvárosból érkező divatokkal szemben párban halad a józan gazdasági megfontolásból fakadó elégedetlenséggel. Reymont regényében a földesúr, ma a harmadik világban a nagyvállalatok, a multinacionális cégek profitéhsége, s mindkét esetben a kormányzat korrupciója jelentkezik akadályként a gyarapodni kívánó paraszti lakosság számára. Ahogyan Reymont parasztjai nem tudják politikailag megszervezni magukat, lázadásuk az uraság ellen megmarad ösztönös és helyi szinten, úgy sokszor az ázsiai és afrikai parasztság ma sem jut el annak fölismeréséig, hogy milyen folyamatok okozzák a gazdasági egyenlőtlenségeket, ennélfogva nem képesek szervezetten reagálni, ezért sok esetben lázadásukat egészen más politikai célokat megfogalmazó (pl. fundamentalista) helyi erők kulturális és kultúrharcos jelszavakkal eltéríthetik. Reymont parasztjai számára az „urak” részben idegenek (orosz kormányzat, amely amúgy „láthatatlan” a mindennapokban, a zsidó kocsmáros és terménykereskedő), és idegenek a német telepes parasztok is, akiket elkergetnek a regényben. Az idegenellenesség összekapcsolódik a szociális kérdéssel, veszélyes gyúanyagot alkotva. Nem ritkaság ez ma sem.
Ma a közgazdászok és szociológusok figyelmeztetnek a mezőgazdaság nagyüzemmé válásának, a munkaerő nagy arányú gépi helyettesítésének társadalmi következményeire, melyek közül tömegek proletarizálódása, és munkanélkülivé válása a legrosszabb opció. Az agrárium gépesítése miatt munka nélkül maradó tömegeknek a városokba áramlása ma a harmadik világ metropoliszainak első számú közellátási, élelmezési és vízellátási problémája. Száz évvel ezelőtt a mai fejlett, „első” világé volt.
Más értelemben is aktuális a film. A Parasztok rendelkezik nőtörténeti olvasattal. Hiszen a regény központi karaktere Jagna, a 19 éves, gyönyörű, de öntörvényű parasztlány, aki bolondítja a fél falu férfijait (gyakorlatilag a regényben a pap, a kántor, a molnár és a kocsmáros kivételével az összes férfit „begyűjti”, de ugyanez a férfi többség képmutató módon megveri és elűzi a regény végén). Élete nagy hibáját követi el, amikor pénzsóvár anyja érzelmi zsarolásának engedve föláldozza a boldogságot a vagyon oltárán, és igent mond az öreg, tekintélyes gazda, Maciej Boryna házassági kérésére. Maciej célja, hogy a paraszti logika alapján egyben tartsa a vagyont. Ennek áldozza föl Jagna, a maga és gyermekei boldogságát.
Első házasságából született gyermekei persze rossz szemmel nézik a házasságot. Maciej normát sért a fiatal gazdák szemében: idős emberként fiatal menyasszonyt visz a házhoz. Ez már növeli a feszültséget a legény korú gazdák körében. Fia, Antek viszonyt folytat Jagnával. Mindhárman vétenek tehát – a falu szempontjából nézve – az évszázados, s örökösnek tekintett normák ellen. Jagna a könyv legerősebb karaktere, egy paraszti Bovaryné, aki éppúgy, mint Flaubert által teremtett francia polgári megfelelője, dacol a közösség által támasztott, sőt rákényszerített szerepfelfogással, és merészen függetlenségre törekszik. Egyéniségközpontú fölfogásával kihívja maga ellen a korlátolt falusiakat, akik némi felülről jövő hatalmi manipuláció (a kántorné és a bíróné befolyásolása) hatására elűzik a faluból. A kántorné azért gyűlöli Jagnát, mert elcsábította a fiát, a legkulturáltabb férfit a faluban. A bíróné pedig azért, mert úgy véli, hogy Jagna miatt sikkasztott a férje, akit letartóztattak.
Jellemző módon a falusiaknak, miközben úrellenesek, egy külső hatalmasság manipulációja adja meg a végső lökést tettük elkövetéséhez. Csak Jagna testvérei, két egykori, és legtisztességesebb szeretője (a bűnbánó Antek és a Jagnát védő Mateusz, aki utóbbi már részben ipari munkás), a zsidó kocsmáros nem vesznek részt a népítéletben – vagyis azok, akik 1. vérrokonok, 2. maguk is valamilyen értelemben normasértők és 3. bizonyos értelemben (foglalkozási, vallási alapon) kívülállók a közösségen.
Jagna sorsa, s egyúttal személyes szabadságvágyának bukása elképzelhető ma is, Irántól Törökországon át Indiáig a falusi közösségekben. Bár szeretjük hinni, hogy az emberiség fejlett államok keretében él, ahol az első a világi, általános jog, a világ nagy részén a falusi lakosság ma is kénytelen nélkülözni a civilizált polgári jogot, és egyáltalában a közösségeket egybegyúró polgári kormányzatot, amely fékezné a tömegérzelmeket, a közösségben lábra kapó hisztériákat. Nyilván ezt kívülről, nyugati értelmiségiek és politikusok erőszakkal nem tudják megalkotni, hosszú evolúció szükséges. Jagna élettörténete nem a múlt, hanem nagyon is a jelen problémája.
Látható tehát, hogy a Parasztok világa közel áll a ma gazdasági és kulturális konfliktusaihoz, mind társadalmi kérdések, női jogok, hatalom és alávetettek viszonya tekintetében. Az Oscar-díj bizottság talán értékeli majd a száz évvel ezelőtti történetben rejlő aktuális mondanivalót.
Paár Ádám
