Generációk számára május elseje elsősorban a munka és a munkások ünnepe, ám egyúttal a közép-európai országok visszatérése az európai gazdasági és politikai körforgásba, Európa újraegyesülése. Mit adott és mit nem az Európai Unió a visegrádi országoknak?

Amikor 2004 május 1-jén hivatalosan tíz új taggal bővült az Európai Unió, egy eufórikus hangulat uralkodott a régi és új tagállamokban, amelyet pár évvel később csak a schengeni zónához való csatlakozás tudott felülmúlni. Ha akkor megkérdezték volna az új tagállamok vezető politikusait, hogy 20 év múlva milyennek látják majd az EU-t és benne az országuk helyzetét, alighanem csak pozitív, de felszínes válaszok érkeztek volna. Egy kivétellel.

„Mivel mindannyian az Európai Unió polgárai leszünk, mi azt akarjuk, hogy minden magyar a csatlakozás nyertese legyen. S ezért tenni is fogunk, hogy azok legyenek a gazdák, a kisvállalkozók, a lakótelepen élők, a fiatalok és a nyugdíjasok is. Ehhez azonban, kedves Barátaim, az kell, hogy a saját utunkat járjuk és védelmezzük nemzeti érdekeinket az Unión belül is. Kérem, sosem felejtsétek el, hogy mi nem voltunk, sohasem voltunk gyarmatosítok és gyarmattartók, nekünk tehát nem célszerű olyan államok és birodalmak társadalmi és gazdasági működését mintául venni, amelyek gyarmatosítás révén lettek erősek. Mi tudjuk, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogyha azt akarjuk, hogy Európa szabad maradjon, akkor meg kell maradnia a szabad nemzetek közösségének. Mert nem Európa tartja össze a nemzeteket, hanem a nemzetek Európát, és mi úgy tudjuk, hogy a nemzetek felett nem globalizáció ível át, hanem a keresztény szeretet.”

Orbán Viktor 2003-ban a Fidesz XVII. Kongresszusán elhangzott beszédéből egyértelműen kirajzolódik egy a nyugat-európai államoktól eltérő felfogás, amely nem azok követésén alapul, hanem a szuverenista magyar út kiépítésén és kijárásán. Mindez már csak azért is volt különleges, mert 2002 és 2010 között a Fidesz ellenzékben volt, ráadásul az MSZP-SZDSZ kormányok arathatták le egy ideig az uniós csatlakozás babérjait. Az orbáni EU képhez ekkortájt a Václav Klaus-féle cseh szkepticizmus állt a régióban a legközelebb, de csak a szavak szintjén. A gyakorlatban a regnáló és frissen belépő szlovák (Dzurinda), lengyel (Miller és Belka) és magyar kormányokhoz (Medgyessy) hasonlóan, a csehek is egy mintakövető pozíciót vettek fel, amely azóta is töretlen gazdasági és politikai téren is. Az orbáni EU kép felvázolása 2003-ban egy merész meglátás volt, de egyben konzisztens is az elmúlt 14 évnyi Fidesz-kormányok uniós politikájának fényében. Egyrészt erre a különutasságra és annak hatásaira is utalt Roberta Metsola EP elnök 2024 áprilisi beszéde:

„Az Európai Unióhoz való csatlakozás nem csupán a jogszabályok átültetéséről szól. Sokkal mélyebb és messze túlmutat ezen. (…) Büszkék vagyunk a különbözőségeinkre. Büszkék vagyunk egyedi hagyományainkra, kultúráinkra, nyelveinkre és sokszínűségünkre. (…) Lehet, hogy 2004 óta Európa minden tagállamát megváltoztatta. De minden egyes tagállam ugyanúgy megváltoztatta Európát is.”

Másrészt pedig mindazon vívmányokra, forrásokra és eredményekre, amelyek révén a Visegrádi Négyek két évtized alatt mélyen betagozódtak az uniós struktúrákba. A schengeni határtalanság, a négy szabadság (az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke szabad áramlása), a nemzetközi egyetemi és kutatói élet, a kohéziós és egyéb támogatások, valamint az ellátási láncok jelentik az EU megfoghatóságát e térség lakosai számára. Ugyanezt gondolják az elmúlt hetekben megrendezett különböző szlovák, cseh, lengyel és magyar szakértői beszélgetések résztvevői. A négy szabadság után a köznyelven csak uniós támogatások (megannyi alapból és programból) jelentik a leglátványosabb jelenlétét az EU-nak a visegrádi országokban. Mind a négy ország jelentős GDP, infrastrukturális, ipari és életszínvonalbeli növekedést, valamint munkanélküliség és szegénység csökkenést ért el az EU-s forrásoknak is köszönhetően az elmúlt két évtizedben:

• a lengyelek ma 40 százalékkal lennének szegényebbek az EU-s tagság nélkül;
• a cseheknél 81-ről 91 százalékra növekedett az egy főre eső GDP-hez mért életszínvonal, szinte elérve az EU-s átlagot;
• a szlovákoknál a gazdaság teljesítménye 22 százalékkal növekedett és 2009 óta euróval fizetnek;
• a magyarokat érintő adatokat és trendeket pedig egy külön blog mutatja be

A pozitív statisztikai adatokon túl azonban vannak területek, amelyek miatt joggal lehetnek a V4-es országok kritikusak az EU felé. Két évtized alatt sem sikerült előrelépni az EU-s intézmények legitimitási problémáinak megoldása kapcsán, azaz fontos pozíciókba továbbra is kinevezett és politikai alkuk mentén meghatározott személyek kerülnek megválasztásuk helyett. Továbbra is erőteljes az újból a régi tagállamok felé tartó vendégmunkás és kivádorlás trendje (agyelszívás). Nem utolsó sorban az európai polgári kezdeményezések sorozatos kudarca (Minority Safepack) a politikai döntéshozók miatt. Mindezeken túl azonban van egy terület, ahol pont a visegrádi államoknak kellene nagyobb erőfeszítéseket tenniük az EU-s szintű eredményekért: az európaiság, európai gondolkodás elsajátítása és tartalommal való megtöltése a kifogások és bűnbakok keresése helyett. Utóbbi természetesen nem csak e négy tagállam dolga, hanem az összesé és a brüsszeli vezetés feladata is egyben. Az eurozónaválság, a migrációs válság, a Brexit, a pandémia és az orosz-ukrán háború mind-mind olyan kihívásokat intéztek az európai egység és az európaiság felé, amelyre eleddig nem született hatékony megoldás.

2004-ben nagy várakozásokkal léptek be a visegrádi országok társadalmai az EU-ba, miközben a jóléti külsőségeken kívül meglehetősen keveset tudtuk a közösségről. Az unióba való integráció egyik fontos állomása volt a belépés, de korántsem az út vége. Az integráció még ma is tart. Évek óta érik egy újabb nagy változás megindítása, ám ennek se elméleti, se gyakorlati elemei nem körvonalazódnak. Pedig a válaszok nagyon is kézzelfoghatóak: az Európai Unióban együttélnek liberális és nem liberális gondolkodásúak, szuverenisták és föderalisták, különböző nemzetiségűek, vallásúak és nemi identitásúak, mert az európaiság nem kizárólagos. Ezek a különbözőségek jelentik az EU hagyományait, erősségét és jövőjét is, legyenek azok a régi vagy új tagállamok.

Hangácsi István