A magyar filmesek meglehetősen szerényen nyúltak a szélsőjobboldal témájához a rendszerváltást követő korszakban. Dokumentumfilmeken kívül jóformán csak egy játékfilmes alkotást említhetünk, Goda Krisztina Veszettek című alkotását. Nincs jelen az a sokrétű, szociológiai, sőt majdhogynem antropológiai megközelítésű, mélyre hatoló ábrázolásmód, ami az amerikai, angol, német és olasz filmművészetet jellemzi (ld. Mit tehet a filmipar a demokrácia érdekében) a politikai, társadalmi mozgalmakkal kapcsolatban – a Ku-Klux-Klantól a neonácikon keresztül a maffiáig, a mélyzöld radikalizmustól a vallási fundamentalizmusig. A demokráciára való tanuláshoz hozzátartozik az antidemokratikus mozgalmak hátterének beható ismerete is – játékfilmes eszközökkel, és moralizálás meg allegorizálás nélkül. Azért, hogy a társadalom elkerülje a könnyű választásból fakadó csapdákat.

Az Oppenheimer az amerikai társadalom egyik legfontosabb jellemzőjére mutat rá úgy, hogy az első ránézésre nem is tűnik fel. Rajnai Gergely blogbejegyzése ezt az aspektust tárja fel.

Nagyon ritkán vetjük össze a mai korszakot a nyugat-európai 50-es évekkel. Pedig lenne mivel összehasonlítani magunkat, s lenne mit tanulni abból a korból.

Aki a Barbiet egy didaktikus, rágógumi színű, női egyenjogúságról szóló filmnek látta, nos nézze meg megint. A film ugyanis sokkal inkább szól a politikai ellenállásról, mint a nemi szerepekről. Lakatos Júlia blogbejegyzése.

A hibáztatás politikacsinálásban egy közismert jelenség: amikor a felek vélt vagy valós sérelmeket, kihagyott lehetőségeket, illetve rossz döntéseket kérnek számon a másikon, őt okolva azok meglétéért. Orbán Viktor idei tusványosi beszéde hangos reakciókat váltott ki a szlovákiai közbeszédben, amelyek azóta sem csitultak. Mi vezetett el eddig és hogyan működik a hibáztatás ördögi köre?

2022-ben a magyar nézők tízezrei láthatták A tölgy – Az erdő szíve című dokumentumfilmet. Mi olyan érdekes egy olyan alkotásban, ami bemutatja egy tölgyfa és lakóinak életét? És hogyan kötődik a társadalmi neveléshez? A zöld filozófián keresztül.

Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde rendszerint nagy figyelmet és visszhangot vált ki a politikát követőkből, idén viszont nem volt sok olyan kijelentése, amit sokan gyorsan kiemeltek volna, mint a tavalyi, „kevert fajú” népekről szóló okfejtése, vagy akár korábban az illiberális államról szóló fejtegetései. Leginkább a román elnöknek küldött üzenetei, illetve a Nyugat erős kritikája az, amit a kritikusok főleg kiemeltek, de összességében úgy tűnhet, hogy nem történt „semmi különös”, egy szürkébb beszédről beszélünk.