Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde rendszerint nagy figyelmet és visszhangot vált ki a politikát követőkből, idén viszont nem volt sok olyan kijelentése, amit sokan gyorsan kiemeltek volna, mint a tavalyi, „kevert fajú” népekről szóló okfejtése, vagy akár korábban az illiberális államról szóló fejtegetései. Leginkább a román elnöknek küldött üzenetei, illetve a Nyugat erős kritikája az, amit a kritikusok főleg kiemeltek, de összességében úgy tűnhet, hogy nem történt „semmi különös”, egy szürkébb beszédről beszélünk.
Ilyen esetben különösen, de egyébként is érdemes a tusnádfürdői beszédeknek a geopolitikai üzeneteire figyelnünk. Jellemzően ugyanis azért emelkedik ki ez a beszéd az év számtalan többi Orbán-beszéde közül, mert itt a világpolitika nagyobb folyamatait elemzi a kormányfő, a belpolitikát látszólag háttérbe szorítja. A kettő azonban szorosan összefügg, mert a Fidesz politikáját már hosszú ideje meghatározza az, hogy mit gondolnak a világpolitika alakulásáról. Először elemzik azt, hogy mit gondolnak, milyen lehetőségeket és nehézségeket kínál a nemzetközi tér, és ez határozza meg azt, hogy a belpolitikában milyen irányokat jelöl ki a párt. Így tulajdonképpen a következő év, évek hazai politikáját meghatározó gondolatok hangoznak el Tusnádfürdőn, amelyek a külpolitika és a belpolitika közötti egyensúlyra törekvést mutatják.
Idén egyértelműen a Nyugat hanyatlása, és a Kelet, elsősorban Kína felemelkedése volt a középpontban. Ez nem előzmény nélküli, hiszen 2010 óta rendszeresen előkerült ez a motívum, de Kína ezúttal minden korábbinál jobban előtérbe került. A hanyatlás és a felemelkedés a beszéd alapján egy új egyensúly kialakulásához vezet, ahol nincs hegemón pozícióban senki, van viszont két, nagyjából egyenlő erő, akik között Magyarországnak egyensúlyozni kell. Ezt az egyensúlyozást egyre láthatóbban teszi meg a kormány, egyre jobban próbál keleti befektetésekre támaszkodni, és nem egyoldalúan a Nyugatra támaszkodni akár gazdaságilag, akár politikailag.
Ez egyfajta útkeresést jelent a következő években, amikor az átalakuló világban kell megtalálnia a kormánynak Magyarország helyét. Az útkeresés pedig mindig egyben bizonytalanságot is implikál, a változás időszaka alatt nem egyértelmű, hogy pontosan milyen stratégiát is követünk, és ez akár azt is eredményezheti, hogy úgy tűnhet, hogy a kormány koncepció nélkül ingázik eltérő, akár ellentmondó stratégiák között, nincs igazi mesterterv.
Ez akár még fedheti is a valóságot, de részben éppen ennek a vádnak az elhárítására hozta be Orbán a beszéd elején a politika három idősíkját: a taktikai (rövidtáv), a stratégiai (középtáv) és a történelmi (hosszútáv) időt. Ami ugyanis a jelenben (taktikai szinten) bizonytalanságnak, határozatlanságnak, hibának tűni, az a történelmi, hosszútávú gondolkodásban akár világos iránnyá is összeállhat. Tehát hiába tűnik kapkodónak, bizonytalannak az a megközelítés, hogy a Nyugattal és a Kelettel is valamiféle jó viszonyt kell ápolni, miközben a két fél a beszéd alapján is ádáz harcban áll egymással, távolabbról nézve majd kiviláglik, hogy ez valójában egy több évtizedes stratégia szerves része volt.
Érdemes azt is látni, hogy a három idősík elválasztása során a miniszterelnök emlegetett bizonyos konkrét hibákat (természetesen a Nyugat részéről), de mindig az volt a hiba lényege, hogy nem gondolkoztak elég távlatosan a felek, túlságosan szűklátókörűek voltak, az sosem hiba, ha valaki történelmi, hosszútávú léptékben próbál stratégiát alkotni. Ezzel implicit módon saját döntését igazolta, hogy a rövid- és középtávon egyértelműen hasznosabbnak tűnő száz százalékos nyugatpártiságot felcseréli a bizonytalan egyensúlyozással – aki ennyire látja a geopolitikai folyamatokat, az nem hibázhat, nem úgy, mint azok a nyugati politikusok, akik túlságosan rövid távra terveznek.
Azért is jelentős az idősíkok kérdése, mert a tusnádfürdői, jellemzően geopolitikai fókuszú beszédekben nem is lehet másképp beszélni, mint történelmi léptékben. A világpolitikai egyensúly ugyanis a legtöbb esetben nem egy-egy nagy esemény során változik meg hirtelen, illetve ezek a nagy fordulatok (pl. a világháborúk, vagy a Szovjetunió összeomlása) is hosszabb folyamatok eredményei. Nincs értelme olyan geopolitikai elemzésnek, amelynek csak néhány hetes, vagy akár egy-két éves horizontja van, ennyi idő alatt a politika ilyen látásmódja nem hoz gyümölcsöt, csak jóval hosszabb távon. Ezért is lehet egy ilyen beszédben a történelmi idősík jelentőségéről beszélni, miközben szinte minden másik beszéd az év közben sokkal rövidebb, néhány hetes vagy akár néhány órás szavatossági idővel bír csupán. Olyankor nem is lehet geopolitikai fejtegetéseket folytatni, hiszen a nemzetközi helyzet egyik pillanatról a másikra nem változik meg.
A geopolitika hosszútávú természetéből következik az is, hogy ilyen kérdésekről csak olyan politikus tud gondolkodni, aki évtizedekre tervez, biztosnak érzi a pozícióját. Nem véletlen, hogy ezekben a beszédekben rendre előjön a 2030-as, majd most már a 2040-es dátum is: azért lehet a Fidesz geopolitikai meghatározottságú párt, mert úgy érzi, hogy ilyen hosszan is kormányozni képes. Az ellenzék pedig épp azért nem gondolkodhat ilyen nagy folyamatokban, mert helyzete bizonytalan, törékeny, így csak az Orbán által taktikainak nevezett idősíkon gondolkodhat, felelőtlen lenne évtizedekre terveznie – rövid távon pedig mindenképpen logikus az a feltétlen nyugatbarát mintakövető stratégia, amit követnek.
Természetesen könnyen kiderülhet, hogy ez a stratégia működik hosszabb időszakban is, és Orbán nagyon könnyen tévedhet abban, hogy újra valamilyen kétpólusú világ jöhet el a következő évtizedben, de a lényeg, hogy minden politikusnak, pártnak meghatározza a gondolkodását az, hogy milyen távra tervezhet. Minél nagyobb biztonságban érzi magát egy szereplő, annál valószínűbb, hogy a geopolitikai gondolkodás meghatározó szerepet játszik a döntéshozatalában, minél rövidebb távra tud tekinteni egy-egy aktor, annál valószínűbb, hogy a tágabb geopolitikai folyamatok elemzése nem lesz fontos stratégiájának kialakítása során. Ez az egyik tanulsága az idei tusnádfürdői beszédnek.
Rajnai Gergely
