A hibáztatás politikacsinálásban egy közismert jelenség: amikor a felek vélt vagy valós sérelmeket, kihagyott lehetőségeket, illetve rossz döntéseket kérnek számon a másikon, őt okolva azok meglétéért. Orbán Viktor idei tusványosi beszéde hangos reakciókat váltott ki a szlovákiai közbeszédben, amelyek azóta sem csitultak. Mi vezetett el eddig és hogyan működik a hibáztatás ördögi köre?

Szeptember 30-án előrehozott parlamenti választásokat tartanak északi szomszédunknál, és rég nem tapasztalt feszültség alakult ki a szlovák-magyar államközi viszonyban, amelyhez mindkét fél tevékenyen hozzájárult. Amikor a magyar miniszterelnök elcsatolt területeket emlegetett, azt nagyon is tudatosan tette. Mindez illeszkedik az Orbán-kormányok történelmi távlatú politikai felfogásába, amelyben a határon túli magyarlakta régiókat és közösségeket szervesen a magyar nemzet részeként kezeli, aktív anyaországi szerepvállalással. Ugyanakkor az elcsatolt szó használata a két világháború közötti Horthy-rendszer revizionista és sérelmi politikája használta rendszeresen, így nem véletlenül vált ki negatív reakciókat a bármelyik szomszédos állam képviselőinél. Mivel Szlovákia és Magyarország ugyanazon gazdasági és katonai szövetség tagjai (NATO és EU), ráadásul egymásra épülő többdimenziós együttműködést építettek ki, ezért meglehetősen ambivalens az ilyesféle kommunikáció. Még akkoris, ha ezzel Orbán Viktor a szlovákiai magyar közösségnek, illetve saját hazai táborának üzent.

Magyarországon kevéssé ismert a szlovákok történelmi távlatú politikai gondolkodása. Ez korántsem a magyar fél hibája, hiszen szlovákok ehhez meglehetősen ellentmondásosan viszonyulnak. Egyik oldalon állnak azok (főként a mainstream liberális, konzervatív és baloldal), akik szerint a múlt értelmezése a könyvekbe, az akadémikusoknak és a tantermek be való, mert nincs is semmilyen relevanciája a jelenre nézve. A másik oldalon pedig egy nagyon vegyes társaság csoportjai állnak (oroszbaráttól a nemzeti radikális és szélsőséges irányvonalig), akik számára az öncélúan értelmezett történelemben leginkább a szlovák nép nagy pillanatai (nagymorva időszak és az 1939-es tisoi szlovák fasiszta állam) vagy egyes nagyformátumú szlovák vagy szlovákosított személyek jelentik a hivatkozási pontokat. Mivel a szlovák bel- és külpolitikát általában véve a mainstream pártok és felfogások dominálják, ezért alig jelenik meg a történelmi távlatú gondolkodás, kvázi felfedezetlen. Ez alól csak két kivételt tapasztalhatunk: a szlovákiai magyar közösség és a szlovák-magyar államközi viszony. E két területen a történelmi távlatú politikai gondolkodást sokszor negatívan alkalmazza és értelmezi a szlovák közbeszéd, mint amelyek valamilyen veszélyt jelent az államiságra.

Amikor tehát a pozsonyi és budapesti kormányzatok között kialakul valamilyen diplomáciai feszültség, az rendszerint egyik-másik oldal hibáztatásán alapul. A szlovák értelmezés szerint mindezt a magyar kormányzat nem hivatalos és egyoldalú megnyilvánulásai okozzák. Ezeket általában provokatívnak (Sólyom László kitiltása, a sál-ügy és az állami hátterű ingatlanvásárlások), az ország belügyeibe való beavatkozásnak (Szijjártó Péter és Kövér László legutóbbi látogatásai) és szuverenitásának megsértésének tekintik (kettős állampolgárság megadása). Ugyanakkor Pozsonyban jó példaként mindig a hivatalos kétoldalú gazdasági és határon átnyúló regionális együttműködéseket emlegetik. A magyar álláspont szerint pedig a szlovák kormányok eltérő történelmi távlatú politikai gondolkodásból fakadnak a nézetkülönbségek. Fontos lenne megérteniük, hogy ebben helye van a közös múltnak és az ebből fakadóan a szlovákiai magyar közösségnek, amellyel Magyarország mindig aktív kapcsolatot fog fenntartani. Ehelyett azonban mindkét oldalon a másikra való mutogatást láthatjuk, s ezzel be is zárul hibáztatás ördögi köre.

A történelmi dimenzión túl azonban 2022-től az orosz-ukrán háború hatására új törésvonalak jelentek meg két ország viszonyrendszerében: orbanizációtól való félelem (erről itt írtunk), valamint a Visegrádi Együttműködés alkalmazása (itt). Ezt a változást egyértelműen egy kritikusabb szlovák külpolitikai magatartás okozta Ivan Korčok, majd Rastislav Káčer és most Miroslav Wlachovský külügyminiszterek által. A ringbe legutóbb Szijjártó Péter és Meczner Tamás szálltak be, meglehetősen szokatlan aktuálpolitikai tartalmú Facebook bejegyzésekkel (Robert Fico vezette SMER párt egyik képviselőjelöltje ellen indult büntetőeljárás), amely kiváltotta a teljes szlovák pártszcéna felháborodását. Egy újabb lehetőség a másik hibáztatására. Az ötödik Orbán-kormány már egy ideje tudatosan képvisel baráti és támogató hangnemet a Robert Fico vezette SMER felé, amely a Fideszhez hasonlóan EU kritikus hangokat penget és potenciális győztese lehet a szeptember 30-i szlovák parlamenti választásoknak. Mindezt annak ellenére, hogy Fico meglehetősen durva magyarellenes retorikát és kormányzást mutatott 2006 és 2010 között, amelyre mind a mai napig mély sebként tekint a szlovákiai magyar közösség és politikai képviselet (Szövetség), és amelyet úgy látszik a Fidesz szeretne meghaladni.

Mivel az Orbán-rendszer a régióban és az EU-ban is meglehetősen egyedüli álláspontokat képvisel több témában is (orosz-ukrán háború, migráció kezelése, EU-s vezetés kritikája), s minden potenciális szövetségesre szüksége van amennyiben saját elképzeléseit szeretné érvényesíteni. Ez pedig pragmatikus politizálást kíván. Ám ha egy liberális és jobboldali kabinet alakulna Szlovákiában vélhetően fennmaradna valamilyen intenzitással a kritikus viszony, ezáltal az Orbán-kormány egyedül maradhat álláspontjaival. Második esetben, ha egy SMER vezette formáció jönne létre, úgy nagyobb a valószínűsége a preferált külpolitikai témák mentén az együttműködésnek, miközben a szimbolikus ügyek és a másik hibáztatása minimalizálódna. Egy harmadik és talán a legvalószínűtlenebb eset lenne az: függetlenül milyen kormány alakulna Pozsonyban, mind kritikusa lenne az orbáni Magyarországnak és ez a hozzáállás az EU-ban, a V4-ben, valamint a bilaterális projektekben is megnyilvánulna, visszaesést eredményezne a két ország viszonyában.

Összességében tehát egy olyan időszak következik a szeptember 30-i szlovákiai választásokig, amelynek egyik témájává válhat a feszült magyar-szlovák államközi viszony a hibáztatás ördögi köre miatt.

Hangácsi István