2022-ben a magyar nézők tízezrei láthatták A tölgy – Az erdő szíve című dokumentumfilmet. Mi olyan érdekes egy olyan alkotásban, ami bemutatja egy tölgyfa és lakóinak életét? És hogyan kötődik a társadalmi neveléshez? A zöld filozófián keresztül.
A dokumentumfilm a 20. század elején élte virágkorát. Időbe a dokumentumfilm megelőzte a játékfilmet, mert az első filmfelvételek rögzítették a világ jelenségeit: egy vonat megérkezését, egy zarándoklatot, néprajzi jeleneteket stb. Aztán eljött a pillanat, amikor a közönség már történetet, mesét akart. A játékfilmek is tanultak a dokumentumfilmtől, amennyiben egyre inkább fölmerült a valósághűség igénye. A két háború közötti időszak a dokumentumfilm egyik virágkora Európában (ld. Robert J. Flaherty: Nanuk, az eszkimó, 1922, John Grierson: Heringhalászok, 1929). Nagyon hamar megjelent igény az emberi társadalom mellett a természet ábrázolására.
Nincs nehezebb doku-műfaj a természetfilmnél. Hiszen itt nem az embereket, hanem állatokat kell megfigyelni, méghozzá ideális esetben saját környezetükben. Rezeg a léc, mennyiben lehet manipulálni a helyzeteket. A szélsőséges példát Walt Disney képviseli, akinek természetfilmjei állatok föláldozásával járt – így Disney nevéhez kötődik az tévhit, hogy a lemmingek vándorlásuk végén leugranak egy szikláról (ez a jelenet később bekerült a Kacsamesék Disney-sorozat egyik epizódjába).
Szerencsére A tölgy – Az erdő szíve egészen más utat jár! Laurent Charbonnier és Michel Seydoux rendezők filmje (amelynek forgatókönyvét a két rendező és Michel Fessler írta) nem akar nagyot markolni: nem egy erdő, hanem mindössze – az erdőt reprezentálandó – egy büszke, fejedelmi tartású tölgyfa, és persze annak lakói játsszák a főszerepet. A fát a remek kameramozgással olyan öregnek, majdnem időtlennek láttatják, hogy a néző könnyen elhiszi: még Jeanne d’Arc is játszhatott e fa tövében. Ősinek tűnik, mint a germánok szent kőrisfája, az Yggdrasil, vagy a Nils Holgersson sorozat Állatok szilvesztere című epizódjának erdei szelleme (ami tulajdonképpen egy dombon álló emberarcú fa, amely az erdei állatok ura), vagy Klimov Matyorájának szent fenyője. Maga nemében A tölgy fája is megszemélyesített.
Az egész filmben nincs beszéd – hiszen ember sincs! A narráció is elmarad, így abban az élményben részesülhetünk, hogy hang nélkül követhetjük az állatokat, ami egészen különleges élményt ad. A film egy teljes éven végigköveti a fa és lakói – egerek, mókusok, baglyok, szajkók, kígyó stb. – életét, így Vivaldi négy évszaka is eszünkbe juthat – és persze mindegyik állatnak megvan a maga életciklusa, igazodva az évszakok váltakozásához.
De miért is fontos egy természetfilm? Van-e önmagát túlmutató jelentősége? A természet védelme és szeretete hozzátartozik a társadalomhoz, hiszen minden társadalom valamely konkrét földrajzi környezetben él, miként arra a mélyzöldek és a konzervatívok figyelmeztetnek. A 19. században a romantika fölértékelte a tájat. Roger Scruton filozófus azt írta Zöld filozófia című művében: „A modern környezeti mozgalom Angliában Wordsworth, Cobbett és Ruskin írásaival kezdődött, a kontinensen Rousseau, Jean Paul és a Schlegelek műveivel, Amerikában pedig Cooper, Muir, Thoreau és Emerson munkáival, akik mindnyájan azt az érzésüket igyekeztek erőteljesen kifejezni, hogy áldottnak érzik magukat a föld és annak megújulása által.” Egyfajta zöld patriotizmus bontakozott ki, amelyet egyformán magukénak vallottak konzervatívok, liberálisok és szocialisták.
Az Egyesült Államokban a 19. század második felétől számos nemzeti parkot alapítottak (pl. 1872-ben a Yellowstone parkot, egy mackóbőrbe bújt rebellis rajzfilmfigura, Maci Laci otthonát, 1890-ben a Yosemite parkot), és például az elnökök közül Theodore Roosevelt (1901-1909) szívügyének tekintette a természetvédelmet. Több társadalmi szervezet alakult (Sierra Club, Audobon Társaság) a környezeti értékek megőrzésére. Az Egyesült Államokban mindinkább népszerűvé vált a gondolat, hogy az amerikai jellem a „vadonban” formálódott ki, és nem a keleti parti, európai életvitelű városokban. Így a természet védelme, a tájszeretet úgy jelent, mint az amerikai hazafiság egyik összetevője, amolyan „öko-patriotizmus”.
Kevésbé élesen, de hasonló gondolatok megfogalmazódtak Európában is, szembeállítva a természethez közeli életmódot a nagyvárossal. Különösen Németországban örvendett népszerűségnek az elképzelés, hogy meg kell ismerni az egyes régiók természeti környezetét és népességét. Az olyan 19. század végén kialakult mozgalmak, mint a cserkészet, vagy a német Wandervogel (vándormadár) mozgalom, összekötötték a természetjárást az ifjúság fizikai és lelki nevelésével, és a fiatalok érdeklődését a természeti értékek megőrzése, valamint az egyes regionális népszokások, hagyományok megismerése felé terelték. Megkezdődött a természeti értékek kultusza, ami a helyi civil társadalom és lokálpatrióta érzület kifejezője lett. Magyarországon a 19. században is számon tartották a (vár)megye fáját, Németországban mutogatták a Loreley szikláját a Rajna fölött, Angliában Robin Hood fáját, ahonnan lesett a nottinghami bíró poroszlóira stb. A zöld gondolat gyökerét megtalálhatjuk mindezekben a hagyományokban. Nem mellesleg a természetjárás hagyománya fontos szerepet játszott a szociáldemokrácia, általában a munkásmozgalom tradíciói között is.
Magyarország sem maradt le a sorban. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter 1906-ban rendeletet adott ki a Madarak és a fák napjáról történő megemlékezésről. Sorra alakultak a magyar egyesületek (az első 1873-ban Magyarországi Kárpát Egyesület néven), és 1973-ban megalakult az első magyarországi nemzeti park a Hortobágyon. Konzervatív és konzervatív-liberális oldalról Herman Ottó és Chernel István, a baloldalról a szociáldemokrata természetjáró egyletek, valamint a népi mozgalomhoz tartozó Jócsik Lajos alkotják a természetvédelem 1948 előtti forrásvidékét.
Bár nagyon népszerű a gondolat, hogy az ember elszakadt a természettől, és építi pár évezrede a maga világát, a valóság bonyolultabb: a természettel való kapcsolat hozzátartozott az emberi közösségekhez. Az iparosítás látszólag eltávolította az embert, de a nemzetállamok kialakulásának korában a táj, az érintetlen természet fölértékelődött: iskolai ünnepségek, emléknapok (Fák és madarak napja), múzeumok, állatregények tárgyává vált. Mindehhez a film is fölzárkózott. A 20. században a természetfilm segített megerősíteni a társadalmak viszonyát a konkrét helyhez.
Paár Ádám
