A nemzeti ünnepek, és ezen keresztül a nemzeti történelem, fontos politikai események. Nem csak Magyarországon, hiszen a világ minden országában a politikusok szeretik magukat és cselekedeteiket beállítani úgy, mint az adott ország legendás arcainak örökösei. Amikor az Egyesült Államokban az Alapító Atyákra, vagy Magyarországon Kossuth Lajosra hivatkozik egy politikus, azért teszi ezt, mert ezek az emberek már konszenzusos figuráknak számítanak: mindenki egyetért abban, hogy tetteik helyesek voltak (még akkor is, ha a korban vitatott politikusok is voltak). Ha a párhuzam megállja a helyét a választók szemében, a politikusnak nyert ügye van, hiszen máris közkedvelt emberrel azonosítják.

A legjobb tanács, amit idén adhatunk március 15-el kapcsolatban, az az, hogy meg se kíséreljenek Budapesten autóval közlekedni. Menet menet hátán, tüntetés, ellentüntetés, és persze a szokásos családi sokadalom szerte a városban. Ha a közlekedési tippen túlmenően is mondani kéne valamit, akkor két dolgon érdemes az ünnep kapcsán elgondolkodni. Egyrészt azon, hogy mára annyira fragmentálttá vált, hogy szinte összeérnek a különböző rendezvények, másrészt, azon hogy mire érdemes figyelni ezeken a rendezvényeken, milyen szemmel nézzük a közvetítéseket, ha netán arra vetemednénk, hogy szép sorban mindet végignézzük.

A Good Will Hunting című film állásinterjú-jelenete hűen példázza a legjobb amerikai filmes hagyományt: a kíméletlen politika- és gazdaságkritikát, amelyet minden amerikai filmben különböző mértékben tetten érhetünk (bár sokszor az európaiak nem értik az utalásokat).

Vasárnap Karácsony Gergely bemutatta árnyékkormánya egy részét, amelynek tagjai szép sorban, néhány percben összefoglalták elképzeléseiket saját tárcáik munkájáról, ha megnyerik az április 8-ai választást. A tárcavezető-jelöltek bemutatkozása után pedig a miniszterelnök-jelölt úgy összegzett, hogy íme, itt a csapat, amely már nem csak „nemet” tud mondani, hanem „igent” is.

Kínáltak már fel valamilyen értékes tárgyat egy árverésen? Akármilyen furcsának tűnhet, a politikatudomány egy megközelítése szerint a válasz minden, korábban politikai szavazatot leadó ember esetében igen – és a látszat ellenére április 8-án minden magyar választópolgár is valójában egy árverésre vonul be a szavazófülkébe.

2005-ben, még amikor a Méltányosság csak egy laza értelmiségi csoportosulás volt, a szervezet felajánlotta az akkori pártok miniszterelnök-jelöltjeinek, hogy segítenek megrendezni a választási vitát. Legmerészebb gondolatunkban sem gondoltuk volna, hogy 2018-ban, még mindig napirenden kell tartani a témát. Azt meg végképp nem, hogy a helyzet nem hogy nem javul, hanem egyenesen romlik.

1972 óta számos amerikai film álmodott fekete bőrű elnököt a Fehér Házba. Az ilyen jellegű filmek 90%-a a jövőbe kihelyezett katasztrófafilm vagy sci-fi, vagy akciófilm. A 2003-ban forgatott Államfőnök című szatíra azonban az akkori jelenben játszódott. A filmben a jelentéktelen, fekete bőrű Mays Gilliam egy pártmanőver révén elnökjelölt lesz, majd meg is választják az Egyesült Államok elnökévé.