A legjobb tanács, amit idén adhatunk március 15-el kapcsolatban, az az, hogy meg se kíséreljenek Budapesten autóval közlekedni. Menet menet hátán, tüntetés, ellentüntetés, és persze a szokásos családi sokadalom szerte a városban. Ha a közlekedési tippen túlmenően is mondani kéne valamit, akkor két dolgon érdemes az ünnep kapcsán elgondolkodni. Egyrészt azon, hogy mára annyira fragmentálttá vált, hogy szinte összeérnek a különböző rendezvények, másrészt, azon hogy mire érdemes figyelni ezeken a rendezvényeken, milyen szemmel nézzük a közvetítéseket, ha netán arra vetemednénk, hogy szép sorban mindet végignézzük.
(Kép forrása: marcius15.kormany.hu)
Korábban sokat írtunk arról, hogy nincsenek közös ünnepeink. Ez történelmi hagyományainkból ered, azonban sehol nincs megírva, hogy nem lehet új hagyományokat teremteni. A rendszerváltást követően március 15-e lehetett volna akár egy politikamentes ünnep is. Nem így lett, még ha vannak is évek, amikor kevésbé átpolitizált. Választási évben, azonban mindig az egyik leghangsúlyosabb kampányeseménnyé válik. Egy másik országban talán lehetne azzal is érvelni, hogy az, hogy ennyien szerveznek rendezvényeket, tüntetéseket egy nemzeti ünnepre azt mutatja mennyire élénk és sokszínű a civil társadalom. Magyarországon azonban tudjuk, hogy nem ezt tükrözi. Épp ellenkezőleg, a politika rabjává vált.
Március 15-e mára három részre osztotta a társadalmat. Kormánypárti és ellenzéki csoportokra, valamint azokra, akik köszönik szépen nem kérnek ebből az egészből.
A wellness-és szállodaipar vélhetőleg imáiba foglalja a politikusokat áldásos tevékenységükért a belföldi turizmus élénkítéséért ebben az időszakban, azonban azok, akik aktívan foglalkoznak a politikával ezen a napon jellemzően utcára vonulnak valamely párt melletti kiállásként. Ilyen szempontból március 15-e a politikai részvétel egy mérőfoka is lehetne. Fontos, hogy egy társadalom képes legyen aktívan kifejezni politikai preferenciáit a választási fülkén kívül is. Ha viszont így nézzük, akkor sem feltétlenül fest jó képet az ünnep. E tekintetben ugyanis lényegében ugyanarról a körről van szó évek óta, kormánypárton s ellenzékben egyaránt.
Minimális a fluktuáció azok körében, akik úgy gondolják, hogy részt kéne venni ilyen módon a közéletben, miközben egy felmérés szerint a szállodai foglalások száma háromszorosra nőtt egy átlagos márciusi hétvégéhez képest. Amit tudjunk be a várható jó időnek, a hosszú hétvégének és a SZÉP kártyának, de annak is, hogy sem olyan mértékű kormányváltó hangulat, nincs mint amit az egymással is harcoló ellenzék jósol, sem olyan mértékű félelem nincs a kormány részéről, mint amit példának okáért Karácsony Gergely emleget. Gulyás Gergely beárazta a választásokat Hódmezővásárhely után, amikor valószínűtlennek nevezte a Fidesz 2/3-os győzelmét. A Fidesz tisztességből mobilizálni fog, de nem fogja megerőltetni magát. Minden téren kevesebb konfliktussal jár számára ugyanis, ha nincs akkora többsége, mint négy évvel ezelőtt.
Mi következik ebből a helyzetből? Mire érdemes figyelni az egyes rendezvényeken? Leginkább arra, hogy melyik rendezvény az, ahol valami újat tudunk meg. Van-e olyan szónok, aki a kampányszlogeneken túlmenően tud valami hosszú távú irányelvet, útmutatást megfogalmazni? Másképp fogalmazva, van-e olyan párt, amely víziót tud nyújtani, vagy csak a szakpolitika és a politikai ellenféllel való riogatás uralja az ünnepet, néhány erőltetett történelmi párhuzammal megspékelve. A Fidesz azért tudta ilyen mértékben eluralni a hazai politikát, mert hosszú távú stratégiában gondolkodott. Ha valaki a jövőben politikai kihívóként szeretne fellépni ellene, elsősorban ezt a képességét kell eltanulnia. Nem mernék nagy tétben fogadni, arra, hogy ilyesmi bármely pártrendezvényen elhangzik, pedig, ha az egy főre jutó Petőfi-idézetet mondjuk 20%-al meghúznák, akkor akár bele is férhetne. S hogy egészen pontosan mit értünk vízió alatt? Elolvashatja itt és itt.
Lakatos Júlia
