Kis ország vagyunk – szoktuk mondani. Ezzel magyarázzuk, hogy művészeink közül azokat, akik idehaza éltek, kevéssé ismerik a világban. Ám mi sem sokat tudunk olyan nagy államok művészetéről, adott esetben filmművészetéről, mint Ausztrália, Mexikó vagy éppen Brazília – de még a tágabb közép-és kelet-európai környezet, a lengyel, litván, cseh, szlovák, román, szerb filmművészet is jórészt ismeretlen tájak a honi közönségnek. Holott „tejtestvérek” vagyunk, ahogyan Németh László mondta a közép-európai népekről. Hát akkor még mennyire messze vannak tőlünk más kontinensek!

Az utóbbi időben direkt hanyagoltam az amerikai politikát, mert sokkal inkább érdekelt az, hogy az a mechanizmus, amit az Egyesült Államokban is látunk, hogyan hat a demokráciára. Pont ezért nem tudom megállni, hogy ne emeljem ki az alábbi idézetet a populista faltörő kos, Steve Bannon és David Frum, a mainstream konzervativizmus képviselője között nemrég Torontóban lezajló, nagy figyelmet kiváltó, komoly szellemi vitából. A befolyásos The Atlantic című konzervatív lap szerzője, s a Donald Trump megválasztásához nagyban hozzájáruló médiaháttér megteremtése mellett bábáskodó Bannon, habár ugyanannak a politikai oldalnak a két pólusán helyezkedik el, mégis mintha világok választanák el őket. Nagyjából ahhoz lehetne hasonlítani hazai viszonylatban, mint amikor Jeszenszky Géza és fia, Jeszenszky Zsolt vitába száll egymással.

Most, hogy lezajlott Puzsér Róbert rendkívül vicces fellépése az M1-en, érdemes meditálni azon a jelenségen, hogy mi történik akkor, amikor korábban évekig nem látott ellenzéki politikusok és közszereplők valaminő rejtélyes oknál fogva egyszer csak bekerülnek a tv-be.

Az utóbbi időben sokat írtunk a történelmi film hasznáról. Ám kevesebbet arról, hogy a történelmi film a nemzeti traumák földolgozásáért is sokat tehet. A lengyel filmművészet példát mutat arra, miként töltheti be a történelmi film az orvosság szerepét az öngyógyításban.

Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltté válása némileg felkavarta az állóvizet az ellenzéki oldalon.

Az október 23-i megemlékezések alkalmával ismét több irányból hallani, hogy most aztán tényleg elegük van az embereknek. Nem lebecsülve az egyéni percepciók fontosságát, vélhetően azonban mégsincs itt az a ”forradalom”, amit sokan ellenzéki oldalról látni vélnek.

A játékfilmek nagymértékben képesek befolyásolni egy ország vagy politikus presztízsét. Úgy is mondhatjuk, egy hatásos játékfilm minden kampánynál többet tud tenni egy politikus, párt és mozgalom pozitív vagy negatív megítélésének kialakulásáért. Különösen a külföldi közönségben, amely számára gyakran a film az egyetlen kulturális kapocs a távoli ország politikai rendszeréhez. Nem mindegy tehát, a film milyen „politikusimázst” és egyúttal országimázst” sugall.