A nyár végéhez közeledve a Méltányosság is felveszi a tempót. Lakatos Júlia legújabb blogbejegyzésében olyan nemzetközi elemzőkről és intézetekről ír, amelyek Magyarország aktuális politikai helyzetére is érvényes megállapításokat fogalmzatak meg.

Saját bevallása szerint Yascha Mounk már azelőtt szajkózta, hogy a liberális demokráciák válságban vannak, mielőtt az „menővé” vált. Ennek megfelelően akkor még nem is vették komolyan a The People vs. Democracy című könyv szerzőjének gondolatait. Holott 2018-as könyvének egyik fontos észrevétele az illiberalizmus (a jogok nélküli demokrácia) és a nem-demokratikus liberalizmus (jogok demokrácia nélkül) közötti különbségtétel. Ez utóbbira hozza az Európai Uniót példaként, különösképpen a Görögországra irányuló megszorítások kapcsán. Mára Mounk arra jutott, hogy a liberális demokráciák válságának egyik oka, hogy egyre kevésbé képes a többségi véleményt becsatolni a törvényhozásba. Ezt a nézetet, különböző érvelések mentén, manapság egyre több gondolkodó (Sheri Berman vagy David Van Reybrouck) osztja.

Az idézett interjúból megtudunk azonban még valami fontosat Mounk gondolkodásáról. Kezdetben úgy gondolta, hogy a politika meghaladhatja a nacionalizmus korát. Mára azonban teljesen másként áll ehhez a kérdéshez. Baloldali, liberális gondolkodóként arra a következtetésre jutott, hogy, ha a baloldal politikai csatákat akar nyerni, akkor igenis küzdenie kell a nacionalizmus definiálásának jogáért, ahelyett hogy megijedne a témától. Mindez a hazai ellenzék számára különösen furán hangozhat, holott mond ennél „cifrábbakat” is. Például a Tony Blair-féle Institute for Global Change Renewing the Centre című programjához hozzászólva, többek között nagyobb fokú állampolgári nevelést, és az „inkluzív nacionalizmus” elterjesztését szorgalmazza. Miért fontos azonban ez?

.Nem kell messzire mennünk, hogy illusztráljuk ennek jelentőségét. Filippov Gábor nemrégiben megjelent információ gazdag elemzése kapcsán hirtelen mindenki felfedezte magának a hibrid rendszereket, ami nagyjából kétféle reakciót eredményezett. Azonnali elutasítást, azaz azt a megközelítést, hogy, aki kritizálni meri az ellenzéket, és/vagy árnyalni az Orbán-rendszert, az maga is a rendszert erősíti, vagy pedig hurráoptimizmussal vegyített feltétlen lelkesedést, amiért valaki végre megtalálta az „ellenszert” a diktatúrával szemben. Igazából egyik sem jó hozzáállás. Filippov Gábor értelmezésében ugyanis van egy másik fontos elem a hibrid rezsimek ismertetésén túl, ami a Méltányosság működési elvéhez nagyon is közel áll. Olyannyira, hogy még Rónai Egonnak is feltűnt a vele készített interjúban.

Filippov Gábor ugyanis azt vetette fel, hogy az ellenzék egyedi, izolált esetként kezeli, és szinte rácsodálkozik a magyar helyzetre, miközben rengeteg nemzetközi példa létezik, amelyre megújulásuk érdekében támaszkodhatnának. Az ellenzék elfelejtett politikus módjára viselkedni. Ahhoz azonban, hogy politikusként viselkedhessenek, politikai elemzésre volna szükség részükről. Nem kell feltalálniuk a spanyol viaszt, pusztán megnézni, hogy a világ számtalan létező hibrid rezsimében milyen módon viselkedett a kormány és ellenzéke.

A Méltányosság évek óta ezeket a témákat, vitákat, és szerzőket „importálja”, s adaptálja. Ahogyan az üzleti angyalok, mi is kifejezetten azokat keressük, akik megelőzik koruk gondolkodását. Akárcsak a „hipszter elemző” Yascha Mounk. Abban reménykedünk, hogy ha szélesebb körben megjelenik az ilyen nemzetközi, történeti összehasonlításokra támaszkodó elemzési mód, akkor dinamikusabbá válik a magyar politikai fejlődés, és többek között a hazai elemzők nem azzal a mentalitással fognak találkozni, amely a kritikai elemzésnek még a gondolatát is elveti. A nyári időszak vége felé érve olyan tartalommal készülünk az év második felére, amely még többet mondd el a liberális demokráciák helyzetének átalakulásáról, a nemzetközi erőviszonyok változásainak irányáról, és az informális szereplők demokráciákra gyakorolt hatásáról. Itt és most, ezeket a trendeket tartjuk a legfontosabbnak követni.

Lakatos Júlia