A Méltányosság Politikaelemző Központ számos bejegyzésben foglalkozott azzal, miként jelenik meg az előítéletes gondolkodás a mozgóképen. Furcsa lehet, hogy a nyugati demokráciákban a legképtelenebb szélsőségek sem számítanak tabunak. A film – beszéljünk akár dokumentumfilmról, játékfilmről vagy féldoku alkotásokról – reflektál a társadalomban jelen lévő szélsőségekre. Nem kedvelni kell ezeket a mozgalmakat, szubkultúrákat, hanem csak elgondolkodni azon: mit kezdjen a társadalom mindezzel!

Bő két hónap múlva az Egyesült Államokra fog figyelni a világ, hiszen egy olyan döntés előtt áll az ország, amely akár hosszú távon is meghatározhatja Amerika sorsának az alakulását.

Az élet legtöbb eleme kezd visszatérni a normális kerékvágásba, még akkor is, ha a vírus hatását továbbra is nap, mint nap érzékeljük. A politika sincs ezzel másképp, szép lassan végéhez közeledik az az időszak, amikor kizárólag a vírus okozta problémák kezeléséről szóló kommunikáció lebegett a vezetők szeme előtt. Az újrakezdéssel előkerülnek a szokványos politikai ügyek – Kanadában például egy korrupciós ügy tudta átvenni a koronavírus helyét a címlapokon.

Egyre többen írják, hogy “megszületett az ellenzéki választó”, de valójában olyan, hogy ellenzéki szavazó nincs is. Csak szavazó. Lakatos Júlia blogbejegyzése.

Ki ne ismerné az éjjeliőr-állam kifejezést, amelyet a korai liberalizmus terjesztett el, s arra vonatkozott, hogy az állam nem folyik bele a gazdaságba. Ezt továbbgondolva az a kérdés: lehetséges-e ma „nappaliőr” állam? Demeter Szilárd interjúja az apropó.

Paár Ádám írása azt vizsgája, hogy a szakirodalom által populistának nevezett hősök hogyan jelennek meg az amerikai moziban.

Az elmúlt hetek Amerikában zajló tüntetései kapcsán sokszor elhangzik, hogy végre hangosan hallatja a hangját és szólal fel az érdekei mellett egy elnyomott kisebbség. Donald Trump 2016-os megválasztása kapcsán azonban még egy másik elnyomott csoport segélykiáltásától volt hangos a média, amikor a választás eredményére próbáltak magyarázatot találni.