Ki ne ismerné az éjjeliőr-állam kifejezést, amelyet a korai liberalizmus terjesztett el, s arra vonatkozott, hogy az állam nem folyik bele a gazdaságba. Ezt továbbgondolva az a kérdés: lehetséges-e ma „nappaliőr” állam? Demeter Szilárd interjúja az apropó.
Hét végi interjújában azt mondja Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója: „arra törekszem, hogy a különböző oldali szereplőket rábírjam a szekértábor-logika felülírására, valamint a közös nevezőt megtalálva folytassanak értelmes párbeszédet”. Majd hozzáteszi még: „Senkit sem szeretnék befolyásolni, nem szeretnék igazságot osztani, hiszen az csupán a Jóistennél van. A politikai hovatartozás nélküli teljesítményben és a tehetségben hiszek. Lehetőségeket szeretnék biztosítani, amelyekkel mindenki úgy él, ahogyan tud”.
Az embernek az ilyen mondatok olvastán az jut eszébe, hogy „no, lám, elvben ez vállalható ars poetica”. Ki ne bólintana rá a szekértáborok közötti határok lebontására, a közös nevező megtalálására, az igazság kivonására a kultúra területéről, vagy a teljesítményre és a tehetségre.
Elvben csupa helyeselhető és elfogadható megállapítás.
Igen ám, de például a minap – a Színművészeti Egyetemen történtek kapcsán – egy ellenzéki pártvezér azt mondta, hogy „nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz. Levegőtlen világ azoknak, akik megölték a magyar szabadságot.”
Hogyan is van akkor ez? Demeter Szilárd voltaképp az irodalom felszabadításáról beszél, egy másik kultúrintézményben történtek azonban felvetik a szabadság megszűnésének lehetőségét. Feloldható-e az ellentmondás?
Az ellenzék szempontjából az egyik lehetséges válasz az, hogy nincs itt ellentmondás, mert hiszen amit a kormány csinál, az – minden vonalon – szabadságellenes. Ilyen logikában nincs különbség Demeter Szilárd és más kormányközeli korifeusok ténykedése között. Az ellenzék szemében maga az egész rendszer elutasított, s ily módon keveset nyom a latban az az érv, hogy valaki a kormányzat térfeléről szeretné felszámolni a szekértáborokat.
A kormányzat oldaláról viszont nemigen van más út, mint lehetőséget teremteni. Voltaképpen a kormányzás – ha nem puszta uralkodásnak tekintjük – valami olyasmit jelent, hogy „lehetővé tenni”. Hogy „megteremteni valaminek a lehetőségét”. Hogy „hozzásegítünk valakiket ahhoz, hogy kibontakoztassák tudásukat”.
Ez nem más, mint egy „nappaliőr állam”. Az olyan állam, amely voltaképp helyettesíti a magántőkét és a magánadakozást, mint a kapitalizmus alapintézményeit. Ne firtassuk, hogy Magyarországon ezek nem jöttek – és miért nem jöttek – létre. De ha már nem jöttek létre (vagy nem kellő hatékonysággal működnek), akkor az állam bizonyos intézményei elláthatnak bizonyos jótékony szerepet.
Ami persze szinte lehetetlen olyan viszonyok között, mint amiben ma vagyunk. Ezért csupán annyit szögezzünk le, hogy az állam önmagában nem feltétlen rossz, sőt éjjeliőrként talán idejétmúlt is. Őrizzük hát magunkban az eszményt, hogy a teljesítmény és a tehetség intézményes segítése fontos feladat egy szekértáboros korban is.
Csizmadia Ervin
