A Malév csődje után még inkább a BKV-re, a sokat szenvedett budapesti tömegközlekedési társaságra irányul az ország lakosainak, főleg a fővárosiak figyelme. Merthogy ketyeg a BKV-bomba – ha nem történik valami komoly fordulat, egy-két hónapon belül leállhat pénz hiányában Budapest tömegközlekedése, szól a vészharang. Küszöbön áll a második negatív szenzáció?

Abban a tudatban, hogy idehaza gyakorlatilag „rendes” nyugati értelemben vett agytrösztök sincsenek, nemhogy egyetemisták által alapított és működtetett, diákok kutatásait, közpolitikai javaslatait tömörítő szervezetek, komoly homlokráncoláshoz vezethet a gondolat, hogy külföldön már a diák agytrösztök is gomba módjára szaporodnak. Ha egy hazai egyetemistának olyan „elvetemült” ötlete támadna, hogy bekapcsolódjon a társadalomtudományok művelésébe, idehaza legfeljebb TDK dolgozatot írhat (vagy - s ez itt a reklám helye – a Méltányossághoz jöhet gyakornoknak). Mondhatnánk azt is, bízzuk ezt a felnőttekre, a politika nem „gyerekjáték”, csakhogy Amerikából kiindulva már számos helyen működik hasonló a világon. Az egyik ilyen a European Student Think Tank, amelyet 2010-ben alapítottak azzal a céllal, hogy az Európai Unió fiatal diákjai megoszthassák tudásukat a nemzetközi politika terén, valamint közpolitikai javaslataikkal hozzájáruljanak az uniós döntéshozatalhoz. Ennek érdekében a honlapukon megjelenő blogbejegyzéseken és cikkeken túl évente szerveznek stratégiai csoportokat egy adott téma köré, a közös gondolkodás eredményét pedig elküldik az Európai Bizottságnak. Az első két stratégiai csoport 2011-ben ült össze a nacionalizmus és az európai energiapolitika kérdésében.

Mindebben csak annyi újdonságra nem reflektált még a magyar társadalom, hogy 2012. januárban ezt maga a párt vezére jelentette ki.

Nem sokkal később február 16-án Vona Gábor már Pintér Sándor belügyminiszterrel vitázhatott a Corvinus Egyetem Tárcatükör rendezvénysorozatában. Ez utóbbi sok vihart kavart, a jól megszokott érvek és ellenérvek hangzottak el, s mindaddig magamban Török Gábornak adtam igazat (ld. blogbejegyzését itt.), amíg eszembe nem jutott a pártvezér beszéde. Noha kétségtelenül nem kötelező egy rendezvényen Vona Gábort úgy szerepeltetni, mint a cigánybűnözés szakértőjét, de mint a parlamenti párt vezetője miért ne fogalmazhatná meg az álláspontját egy vitában. Legalább így az érvek döntenek, nem pedig az, hogy ki kinek tudja megmondani, hogy nem szalonképes. Mindez a képlet azonban alaposan megváltozik, ha a vita egyik szereplője kijelenti magáról, hogy ő nem is akar demokrata lenni. (Az egészen más, ha mások jelentik ki róla.)