Csery Péter bejegyzése
Kína vezetői hamar rájöttek, ha el akarják érni a legfontosabb célkitűzésüket, hogy nagyhatalmi státuszba kerülve megdöntsék az USA hegemóniáját, akkor nem elégségesek a gazdaságban végrehajtott reformok, hanem kezelni kell az egyes gyengepontok jelentette problémákat is. Az „Achilles-ínak” közül talán az energiaforrások egyoldalúsága bír a legnagyobb kockázattal. Kína a közel-keleti kőolaj-függőségét megszüntetendő kidolgozott egy átfogó geostratégiát, melynek egyik fontos eleme az un. „afrikai játszma”.
Első lépésként 2000-ben a kínai politikai elit létrehozta az „afrikai játszma” hivatalos politikai jellegű keretszervezetét, a háromévente ülésező FOCAC-ot (Forum on Chinese-Africa Cooperation), ami megkönnyíti a szereplők közötti érintkezést. Hasonló szerepet tölt be gazdasági vonatkozásban a piaci szereplők bevonásával működő China- Africa Business Council is. Eme szervezet feladata, hogy egyszerű üzleti eszközökkel ösztönözze a kínai cégeket az afrikai beruházásokban való részvételre (egyszerűsített adminisztráció, tanácsadás, egyedi pénzalapok, egyéb kedvezmények).
Fontos megemlíteni, hogy a távol-keleti ország egész globális geostratégiája egyetlen elvre épül. Kína felemelkedését csakis békés eszközökkel a diplomácia nyelvén szabad elősegíteni, mindennemű katonai fenyegetés, és partnerországok belügyeibe való beavatkozás nélkül. Az, hogy Kína ideológiai alapon nem támadja az egy egyes afrikai államok kormányait, azok belpolitikai tevékenysége miatt, jóval vonzóbbá teszi a távol-keleti országot, mint a sokszor kritikai hangvétellel fellépő Nyugatot. A gazdasági fölénye miatt természetesen Kína dominálja a „játszmát”, valamint sikeresen alkalmazza az „oszd meg és uralkodj” taktikát. Míg az ázsiai ország egységes entitásként jelenik meg, mely képes érdekérvényesítő irányelveket megfogalmazni addig az afrikai félnek 53 különálló, autonóm állam akaratát kell összehangolnia. A gyakorlatban ez a harmonizáció a szerteágazó érdekellentétek következtében gyakran nehézkes vagy egész egyszerűen lehetetlen.
Végül érdemes áttekinteni Kína meghatározó „gyarmatosító” lépéseit:
· Működő tőke beruházások soha nem látott szintre emelése: Kínának a több mint kétezer milliárd dolláros devizatartalékából nem jelent különösebb megterhelést, az infrastrukturális projektekbe és a természeti erőforrások kiaknázásába pumpált, 25 milliárd dollárt is elérő tőkemennyiség előteremtése. Ennek kisebbik részét- az Európából is jól ismert- betelepülő kínai kis-, és középvállalkozások használják fel, amik elsősorban a könnyűipar (textilipar), illetve a szolgáltatások területén töltenek be fontos szerepet. A tőke túlnyomó többsége azonban, a Go Global kampány keretei közt életre hívott állami tulajdonban lévő multinacionális vállalatok külföldi érdekeltségeihez kerül. Ezek felelősek a stratégiai szempontból kiemelt jelentőséggel bíró nyersanyag-kitermelésért.
· Kereskedelem fokozása: Kína hat év alatt képes volt egyharmadával megnövelni a kereskedelem-volument és ezzel a fekete kontinens második legnagyobb kereskedelmi partnerévé avanzsált. Kínai szemszögből, a kereskedelem import-export arányai szinte nem is alakulhattak volna jobban. A késztermékek felvevőpiacának szánt Afrikába irányuló export 80%-át meghaladóan a gépipar és a könnyűipar termékei teszik ki, míg az innen származó import 80%-át a beáramló nyersanyagok képezik.
Összefoglalva, az ázsiai ország szinte tökéletes hatékonysággal érvényesíti saját érdekeit azáltal, hogy kíméletlenül kihasználja a viszonyrendszer hatalmi asszimetriáját. Ebből kifolyólag, aligha beszélhetünk „fair” együttműködésről Kína és Afrika között. Ugyanakkor fontos látni, hogy mindezzel együtt önkéntes gazdasági kapcsolat van a két szereplő között, és Afrika is jelentős hasznot húz a kooperációból, ha nem is akkorát, mint partnere. Beszédes adat, hogy mióta folyik a „játszma” Afrika GDP-je 6%-kal nőtt (összesített adat), infrastruktúrája szignifikánsan bővült, valamint a kínai békemisszióknak köszönhetően a közbiztonság is javuló tendenciát mutat.
