A történelmi filmek gyakori szereplője a politikus. Vannak olyan alkotások, amelyek azokról a rokonokról és barátokról szólnak, akik egy-egy úgynevezett nagy ember tevékenysége mögött álltak, a háttérben. Egy barát, barátnő, feleség meghatározó lehet olykor egy államférfi sorsának alakulásában. Bár egy politikusról szóló életrajzi filmtől indulatos, harcos parlamenti viták bemutatását várjuk, ennél fontosabb az egész politikusi személyiség ábrázolása, az adott politikus előtt álló dilemmák és élethelyzetek felvázolása.

Március 8-án blogot bocsátottunk útjára, amely azt a címet kapta, hogy „Víz(ió)választó". Ha a zárójelen kívüli tagokat nézzük, azt hiszem, nem kell sok magyarázat: ember nincs a mai Magyarországon, aki ne vízválasztónak tekintené április 8-át. De minket nem csak ez érdekelt, hanem a zárójeles résszel együtt is, az tehát, hogy léteznek-e még a politikában víziók.

Húsvét napjaiban a politikusok módosítják a kampányszólamokat: ilyenkor némileg háttérbe szorul a negatív üzenetek, de úgy általában kevesebb „kemény” politikai üzenettel találkozunk, a programpontok egy pár napig akkor sem fontosak, ha már csak néhány nap van hátra a választásokig. A kampány persze nem áll le, minden politikus igyekszik családi idillről, ünnepi hangulatról, és leginkább sonkáról vagy sonkafőzésről részletesen beszámolni.

A 2018-as választási kampány utolsó hetéhez értünk. Bizonyára sokan vannak, akik már várják, hogy véget érjen. Pedig épp ellenkezőleg, most fognak leginkább rákapcsolni a pártok, hogy biztosan mindenki elmenjen szavazni. Ugyanakkor a visszalépési láz és a kormányzati mozgósítás mellett, érdemes kicsit lassan túl is tekinteni a választásokon.

Nincs választási kampány múltértelmezés nélkül. A politikusok kedvenc játékszere a történelem. Választás idején minden párt megosztja a közönséggel a saját „meséjét” a múltról. Magyarországon sajátos viszonyulás van a történelmi személyiségek iránt. Gyakran panaszkodunk, hogy nincsenek demokratikus hagyományaink, de nem is teszünk semmit, hogy megismerjük azokat a politikusokat, akik a demokráciáért küzdöttek.

Mielőtt az olvasó elszörnyülködne s minimum leharapná a fejem („hogyan lehet ilyen kérdést feltenni”?), hadd próbáljam kicsit árnyalni a címben feltett kérdést.

A baloldal (és újabban az egész ellenzék) nehéz helyzetbe lavírozta magát azzal, hogy egyik fő állítása a mai Magyarországról, hogy diktatúra épül (esetleg már ki is épült), így az alkotmányos rendszer számos elemét (pl. az Alaptörvényt) el kell távolítani kormányváltás esetén a jogállam visszaállítása érdekében. Ugyanis a „jogállam visszaállításához” kétharmados többség szükségeltetne, azt pedig a legvérmesebb baloldaliak sem várják, hogy a Fidesz nélkül kétharmada lenne bármilyen formációnak április 9-étől. Kétharmad tehát nem lesz, az egyik fő ígéret mégis kétharmados döntések meghozatala.