Mielőtt az olvasó elszörnyülködne s minimum leharapná a fejem („hogyan lehet ilyen kérdést feltenni”?), hadd próbáljam kicsit árnyalni a címben feltett kérdést.

Volt iskolatársam kérdezi, most akkor kire szavazzon. Annyit mondok neki, ha úgy érzi: a kormány jól kezeli a migrációt, szavazzon a Fideszre. Ha viszont úgy, hogy a kormány itt elvéti a tempót, szavazzon az ellenzék valamelyik pártjára. Az illető persze nem elégszik meg egy ilyen válasszal, és joggal, de belőlem akkor sem húz ki többet. Egy másik ismerős azt kérdi, adja-e a voksát egy nem túl magasan szárnyaló ellenzéki pártra. Itt sem tudok nagyon bölcs lenni, csak annyit mondok: fontolja meg, szavazata nem veszne-e így el.

És jönnek a hasonló kérdések, szép tömött sorban.

Valahogy nem tudok én az ilyen kérdésekre többet mondani. Az az elvem, hogy mindenki maga kell, hogy egy ilyen kérdésben döntsön. Nem érdekel, valaki kormánypárti vagy ellenzéki szavazó-e. Rettenetesen távol áll tőlem, hogy bárkinek is megmondjam, mit gondoljon.

Másképpen nézek én egy választásra. Figyelem és látom, hogy kormánypárti szavazók rettegnek az ellenzéki győzelemtől; az ellenzék pedig úgyszintén teljesen maga alatt lenne, ha a Fidesz-KDNP megkezdhetné sorrendben harmadik ciklusát. Mindkét tábor a másik győzelmét tartaná „nemzeti katasztrófának”. Valahol megértem persze. Ez a politika s különösen ilyen egy kampány.

Engem mégis az izgat, hogy bárki is nyer, az mit változtat magán az alaphelyzeten. Az alaphelyzet most az, hogy a kormányzati és az ellenzéki tábor két külön világban és valóságmagyarázatban él. Semmiféle átjárás nem létezik. Tisztában vagyok vele, hogy ezt belátható időn belül nem lehet feloldani. Bárki is kormányoz, az a saját közönsége számára hiteles, a többinek nem. Hiába hiteles jóval nagyobb közönségnek most a Fidesz, az ellenzéki szavazó a legválogatottabb csúnyaságokat gondolja róla. Pontosan ugyanez lenne, ha az ellenzék koalíciója nyerne, és alakítana kormányt. Ha így történne – s ha az ellenzék egyáltalán működőképes kormányt tudna alakítani – vele szemben épp úgy felvonulna a másik Magyarország, ahogyan most a Fidesszel szemben.
Csak megcserélődnének a szerepek, de az alaphelyzet nem változna.

Ezt az alaphelyzetet nem úgy lehet megváltoztatni, hogy valami csoda folytán összebékítjük egymással a két tábort. Ez nyilvánvalóan lehetetlen. Ami nem lehetetlen viszont, hogy mi, elemzők felhívjuk a figyelmet egy fogalomra: ellenfelet érteni! Mára ugyanis olyan orbitális méretű az értési zavar, hogy esély sincs a demokratikus politikához szükséges normális kormány-ellenzék versenyre. E verseny legfontosabb része, hogy a két oldal tisztelje ellenfele véleményét, s ne akarja azt megváltoztatni. Az reménytelen! Hogy egy másfajta példával éljek: a globális világ áldásaiban hívő ember értse kicsit jobban, miért hisz másvalaki a nemzetállamban. És persze viszont.

A demokrácia a másikat értés művészete is. Április 8-án ez jusson eszünkbe, nem is beszélve 9-éről

Csizmadia Ervin