A baloldal (és újabban az egész ellenzék) nehéz helyzetbe lavírozta magát azzal, hogy egyik fő állítása a mai Magyarországról, hogy diktatúra épül (esetleg már ki is épült), így az alkotmányos rendszer számos elemét (pl. az Alaptörvényt) el kell távolítani kormányváltás esetén a jogállam visszaállítása érdekében. Ugyanis a „jogállam visszaállításához” kétharmados többség szükségeltetne, azt pedig a legvérmesebb baloldaliak sem várják, hogy a Fidesz nélkül kétharmada lenne bármilyen formációnak április 9-étől. Kétharmad tehát nem lesz, az egyik fő ígéret mégis kétharmados döntések meghozatala.

Ezt az ellentmondást az ellenzéki pártok szeretik nem feloldani, ha mégis beszélnek arról, hogyan is fog ez működni, akkor elhangzik az a javaslat, miszerint feles törvényekkel írnák felül a kétharmados rendelkezéseket. Ez legalább egy válasz; az már más kérdés, hogy erre milyen reakció érkezne a Fidesz és a választók részéről, ahogyan az sem világos, ennyi különböző párt hogyan tudna alapkérdésekben megegyezni. Ebben a forgatókönyvben annyi a kérdőjel, hogy nem is érdemes részletesen foglalkozni vele, amíg elő nem áll.

Annál érdekesebb Karácsony Gergely válasza, aki népszavazásokkal és utcai tömegdemonstrációkkal kívánja elérni azt, hogy a magyar jogállami keretek megváltoztathatók legyenek az ehhez szükséges parlamenti többség megléte nélkül is. Úgy gondolja, ha az ellenzéket kormányra segítő emberek választások között is nyomást helyeznek a Fideszre, akkor Orbán Viktorék kénytelenek lesznek meghajolni a nyilvánvaló népakarat előtt. Azzal itt most nem kívánok foglalkozni, hogy mekkora valószínűsége van ennek a forgatókönyvnek, ami számunkra elsősorban érdekes, hogy úgy tűnik, a baloldal is kezd kacérkodni a populista retorikára.

A népszavazások és tüntetések ugyanis a közvetlen, „tiszta” demokrácia klasszikus elemei, és ezek jelentőségét éppen a populista pártok és politikusok szokták hangsúlyozni. Alapvető kritika a mai nyugati demokráciákkal kapcsolatban (nyugati, rendszerkritikus pártoktól, de akár kormánypártokon belülről is), hogy ezeket az elemeket nem alkalmazzák eleget, túl sok a képviselet és túl kevés a demokrácia, a nép hangja elveszik a politikusok oligarchiájában. Burkoltan ugyanezt mondja Karácsony akkor, amikor közvetlen demokráciával szeretne kormányozni képviseleti helyett. Az is közös a populisták és Karácsony között, hogy mindketten – elvi megfontolásaik mellett – azért javasolják ezeket a módszereket, mert a hagyományos képviseleti úton kevés esélyük van programpontjaik véghezvitelére, és az is, hogy a „korrupt elitet” kívánják megkerülni a közvetlen demokráciával.

Ezzel egyidőben persze a baloldalon nagyon erősen ott van a populizmus tökéletes ellenpontja: a technokrácia, a szakértői kormányzás. Elég csak egy pillantást vetnünk Karácsony Gergely árnyékkormányára, amelyben nincs szigorú értelemben vett politikus, csak „szakértők”. Egy ilyen kormány élesen szembemenne a populista logikával, hiszen a szakértelem ebben felülírja a többségi akaratot: sokkal közelebb van ez az elképzelés a ’90-es konszenzushoz, mint a mai populista korszellemhez. Egy népszavazásokra és tüntetésekre támaszkodó szakértői kormány: első hallásra mindenképpen fából vaskarikának hangzik. Amikor a szakértői javaslat nem egyezik a népakarattal, vajon melyik fogja valóban vezérelni a kormányt? Ilyen ellentmondó ígéretek mellett nehéz koherens víziót találni a baloldalon, de abból a szempontból mindenképp jó úton járnak Karácsonyék, hogy láthatóan keresik az utakat – csak kérdés, nem kellett volna már kiválasztani egy utat egy-két hónappal ezelőtt ahelyett, hogy a kampányban egyik nap az egyik, másik nap pedig a másik utat vázolják fel. Mindenesetre egy populista szakértői kormány nagyon érdekesen hangzik, ha ez a koncepció segít a baloldalnak továbblépni a kicsit poros elképzeléseken, akkor már megérte legyártani.

Rajnai Gergely