Valerie Bunce-nak van egy nagyon elgondolkodtató mondata Kelet- és Nyugat-Európa kölcsönhatásáról. Ha az általa felvetettek alapján nézzük a történelmet, az új oldalát mutatja. És a jelen? 

Harminckét éve, 1989. szeptember 11-én Németh Miklós kormánya megnyitotta a nyugati határt a keletnémet menekültek előtt. Magyarországot mai napig tisztelet övezi Németországban a Németh Miklós vezette kormány döntéséért. A határnyitás kapcsán három történettel emlékezek az eseményekre a következő blogbejegyzésben. A három történet együttesen adja vissza a korszak hangulatát, a reménykedést és a kiábrándulást.

Adott volt egy rendszer, amelyet elvben húsz éve arra készítettek fel, hogy ellen tudjon állni a demokratikus visszarendeződésnek. Mégis pillanatok alatt omlott össze, amikor a rendszert fenntartó erők kivonultak.

Az olimpiák sosem csak a sportról, hanem mindig kicsit a politikáról is szólnak. A világpolitikai erőviszonyokat gyakran jól tükrözik az olimpiai éremtáblázatok. Rajnai Gergely blogbejegyzése.

Gyakran beszélünk arról, hogy a Fidesz domináns párt. Ritkábban arról, hogy – történelmi elődjével, a Szabadelvű Párttal szemben – egységes is. A belső egység nagy valószínűséggel egy tanulási folyamat eredménye. Ahogy az ellenzéki összefogás is. Csizmadia Ervin írása. 

A nyár a legjobb alkalom a város fölfedezésére. Ilyenkor a nagyváros kiürül. Angyalföldön található egy emléktábla, amely a Pestet fölépítő szlovák munkásoknak állít emléket. Ennek kapcsán érdemes végiggondolni a magyar történelem tanulságát: a sokszínűség, ami ma tudományos és politikai viták tárgya, valaha élő gyakorlat volt.

Habár az olimpiai megnyitóünnepség már lezajlott, a sportolók bevonulásáról megosztott képek, egészen pontosan a magyar sportolók formaruhája, ismét fellobbantotta a vitát a nemzeti jelképek szerepéről. Különösen a közösségi média felületein jelent meg visszatérő kommentként az, hogy a magyar csapat miért nem nemzeti színekben vonult fel. Miért a piros, fehér, fekete dominált?