Az olimpiák sosem csak a sportról, hanem mindig kicsit a politikáról is szólnak. A világpolitikai erőviszonyokat gyakran jól tükrözik az olimpiai éremtáblázatok. Rajnai Gergely blogbejegyzése.

Magyarországon a sport – politika. Jól tudjuk ezt, minden sportsiker és sportkudarc átpolitizált, különösen azóta, mióta a Nemzeti Együttműködés Rendszere prioritásként kezeli a magyar sport finanszírozását, és gyakran politikusok is sportági szakszövetségek, valamint egyesületek vezetőségében keresik a legitimációjukat. Az olimpia ritka, nagy jelentőségű és a magyar sport szempontjából különösen fontos esemény, ezért az olimpiai eredmények értelmezését különösen átitatja a politika. Ez azonban korántsem kizárólag magyar jelenség: a világpolitikában legalább ennyire fontosak az olimpiai eredmények, és gyakran tükrözik a nemzetközi hatalmi helyzetet.

Elég csak rápillantanunk az éremtáblázatok élvonalának alakulására, hogy a XX. és a XXI. század világpolitikai fejleményeit követni tudjuk. Az első olimpiákon jellemzően a házigazda ország versenyzői domináltak az utazás költségei és egyéb okok miatt, ezért 1928-tól kezdjük vizsgálódásunkat. 1928-tól a II. világháború kitöréséig három olimpián is az Egyesült Államok végzett elsőként vagy másodikként az országok versenyében, és fő riválisa minden esetben egy tengelyhatalom (Németország vagy Olaszország) volt. Jól mutatta ez a versenyfutás, hogy a világban melyik két nagy ideológiai és hatalmi tábor küzdött egymással, és az erőviszonyok alakulását is demonstrálta, hogy míg 1928-ban és 1932-ben az USA fölényesen nyerte a nemzetek versengését, 1936-ra a megerősödött Németország vette át a vezetést (a hazai pálya előnyének is köszönhetően, természetesen).

A II. világháború után a romokban heverő európai országok már nem vehették fel a versenyt a háborús pusztítástól megkímélt Egyesült Államokkal. Az 1948-as londoni olimpián hatalmas fölénnyel az amerikai sportolók szerezték a legtöbb érmet, és szimbolikus, hogy az éremtáblázat második helyén a háború során semleges, így kisebb mértékű pusztítást elszenvedő Svédország végzett. A régi világrendet elpusztította a háború az új világrend még nem alakult ki, de az Egyesült Államok primátusa nyilvánvaló volt mind a politikában, mind a sportban.

1952-re azonban már egyértelműen megszilárdult a kétpólusú világrend, kialakult a határ a keleti és a nyugati blokk között, és a Szovjetunió az USA egyenrangú kihívója lett a világpolitikában. Az 1952-es helsinki olimpia éremtáblázata ezt tökéletesen tükrözi, hiszen a szovjetek és az amerikaiak fej fej mellett haladtak, és az Egyesült Államok csak néhány éremmel tudott többet szerezni végül legfőbb riválisánál.

A helsinki olimpia a hidegháború kezdetét jelezte a sportban, és a következő olimpiák tükrözték a hidegháborús patthelyzetet. 1956 és 1976 között viszonylag szoros küzdelem folyt a két szuperhatalom között, hol az egyik, hol a másik kerekedett felül, de a kettejük közötti párharc nem dőlt el egyik irányban sem. Az olimpiai hidegháború tetőpontja az 1980-as és 1984-es játékok bojkottja volt előbb az USA, majd a Szovjetunió részéről: az élesedő helyzetet tükrözi, hogy az olimpiai éremversengés már nem volt elég a két ország vezetőinek, radikálisabb, látványosabb megoldáshoz folyamodtak.

1988 és 1992 az enyhülés, majd a keleti blokk összeomlása még nem változtatta meg az erőviszonyokat továbbra is a Szovjetunió (FÁK) és az USA szoros küzdelméről szólt az olimpia. 1996-ra viszont egyértelművé vált, hogy egypólusúvá vált a világrend: az amerikaiak dominálták az éremversenyt, Oroszország komoly lemaradással lett második.

Az amerikaiak nagy fölénye ezután sem kérdőjeleződött meg, de 2004-ben, Athénban már látszott, hogy az oroszok teljesen háttérbe szorultak a hatalmi harcban, és Kína lépett elő az Egyesült Államok fő kihívójává. 2008-ban a pekingi olimpián a rendező szokásos előnyét kihasználva Kína szoros versenyben meg is előzte az Egyesült Államokat, de ez az előny csak ideiglenes volt, 2012-ben és 2016-ban az amerikaiak viszonylag könnyedén, de az ezredfordulóhoz képest jóval kisebb fölénnyel nyerték az éremtáblázatot. Így érkeztünk el Tokióba. Hiába várt mindenki újra nagy amerikai fölényt, egészen a játékok utolsó napjáig Kína vezette a rangsort, hogy aztán minimális különbséggel mégis az Egyesült Államok végezzen az élen.

Mindenesetre az éremtáblázatok tendenciájából jól látszik, hogy Kína egyre jelentősebb kihívója az olimpiákon az Egyesült Államoknak. A korábbi olimpiai eredménysorok alapján ennek nem csak a sportban, hanem a politikában is komoly következményei lehetnek.

Rajnai Gergely