A Méltányosság legfrissebb kutatásában négy neves európai vezetőt (Emmanuel Macront, Angela Merkelt, Vlagyimir Putyint és Orbán Viktort) vizsgálta, s ahogy ezt múlt heti bevezetőnkben előrevetítettük, az elkövetkező hetekben beszámolunk a tanulmány legfőbb tanulságairól, külön foglalkozva mindegyik vezetővel.
A négy vezető kapcsán három kérdés érdekelt minket beszédeik elemzésekor. Hogyan viszonyulnak a vezetéshez, a liberális világrendhez, valamint a bevándorlás kérdéséhez? Talán az összes vizsgált politikus közül Emmanuel Macron esetében derültek ki a legváratlanabb állítások, s rajta keresztül érthettük meg igazán, mennyire képes torzítani egy politikus megítélését az, hogy legtöbbször nem olvassuk a megnyilvánulásaikat, pusztán a média szűrőjén keresztül értesülünk róluk. Az eredeti beszédek szövegeit olvasva, egész más kép rajzolódott ki terveiről, mint ami idehaza átjön róla. Magyarországon ugyanis egyik oldalról a baloldal megmentőjeként, míg másik oldalról a bevándorláspárti mumus képében jelenik meg. Holott, ha elolvassuk beszédeit akkor két dolog válik világossá. Az egyik, hogy valójában sokkal több a közös Emmanuel Macron és Orbán Viktor elképelései között, mint gondolnánk, a másik pedig, hogy hasonló okokból tüntetnek ellenük.
Tudjuk, hogy az elsődleges reflex az volna, hogy vezetői stílusuk alapján Orbán Viktort és Vlagyimir Putyint állítsuk párhuzamba, és Emmanuel Macront pedig Angela Merkellel.
E tekintetben Macron valóban eltér Orbántól, hiszen a francia elnök egy úgynevezett transzformatív vezetői típusba tartozik, amely erkölcsi alapon, moralizálóan közelíti meg a politikát, míg Orbán a karizmatikus vezetők körébe tartozik, amely érzelmi felhívásokra támaszkodva mobilizálja szavazóit. Míg a karizmatikus vezetők esetében az identitásépítés terén a “mi” és “ők” megkülönböztetés a közösségen kívülre helyeződik, addig a transzformatív vezetők esetében a “mi” és “ők” megkülönböztetés elhalványul, leszámítva a morálisan rossznak ítélt viselkedés elutasítását. Míg Macron taktikaalkotásában konszenzuskereső, Orbán épp ellenkezője. Ugyanakkor Macron beszédeiben is megjelennek a karizmatikus vezetői jegyek, e tekintetben sokkal inkább hasonlít Orbán Viktorra és Vlagyimir Putyinra, mint Angela Merkelre, aki a tranzaktív, tárgyilagos, logikai alapú érvelésre támaszkodó, feladatra fókuszáló vezetők körébe tartozik. Esetében a “mi” és “ők” megközelítés elsősorban a szélesebb közösségen belül jelentkezik és feloldható. Taktikaalkotását tekintve kompromisszumkereső. Hiába képviselnek elvileg hasonló álláspontot migrációs kérdésekben vagy az uniós reformok terén, Macron esetében sokkal nagyobb a változtatásra való vágy, mint Merkelnél. Beszédeiben három síkon is megjelenik ez a transzformációs igény, átfogó francia reformokat irányozott elő, meg akarja újítani Európát, valamint a liberális vesztfáliai világrendet. Úgy véljük, hogy ez a status quot megtörő “felforgatási” szándéka, azaz a reformok mértéke és gyorsasága az, ami miatt végül tüntetések alakultak ki ellene, hasonló módon, mint ahogy az Orbán-kormány esetében a 2/3-os törvénykezés tömege és erőltetett tempója az egyik olyan jelenség, amit még adott esetben akár jobboldali szavazók is sérelmeznek
Vezető |
Vezetési stílus |
Liberális világrend |
Migráció |
Emmanuel Macron |
Transzformatív |
Multilateralizmus vs. unilateralizmus. Unilateralizmus lebontja a liberális vesztfáliai rendet |
Politikai és morális kötelesség segíteni, de határokat meg kell védeni. Lehetőleg helyben kell segíteni stabilizációval. Nem munkaerőpiaci megközelítés |
Angela Merkel |
Tranzaktív |
Liberális demokrácia a szabadságjogokkal, a globális struktrákkal, és a kereskedelmi kapcsolatokkal egyenlő |
“Támogatni és követelni” , magas képzettségű menekültek befogadását támogatja, de az integráció feltételével. Európa határain kívüli hotspotok |
Vlagyimir Putyin |
Karizmatikus |
Unilateralizmus elítélése, államok és regionális szervezetek közös fellépését szorgalmazza a globális problémák megoldása érdekében |
Nyugat problémája, szándékos |
Orbán Viktor |
Karizmatikus |
Szakítás a nyugati mintával (liberális demokrácia). Mintakövetőből mintaadóvá kíván válni |
Civilizációs kihívás, megkülönbözteti az egyént a folyamattól, migráns áldozat, migráció káros. Geopolitikai viszonyulás, stabilitást kell teremteni kiinduló országokban |
Macron esetében rendkívül koncentráltan lehetett vizsgálni üzenetét, mivel alig másfél éve volt hivatalban a kutatás kezdetekor. Éppen ezért viszont nagyon sok helyütt fejtette ki, sok esetben szinte akadémiai mélységben programját, amelyek felépítésüket, értékelő, elemző jellegüket tekintve hasonlítottak Orbán Viktor tusnádfürdői beszédeire. Ha azt hinnénk, hogy a tusványosi beszédek egyediek, akkor mindenképp érdemes beleolvasni Emmanuel Macron beszédeibe. Már csak azért is, mert megnyilvánulásai direktben reagálnak a globális változásokra. Ugyanakkor miközen újragondolná a liberális világrendet és a globális nemzetközi együttműködést, érdekes, hogy például egyáltalán nem a liberális-demokratikus törésvonal mentén gondolkodik erről a kédésről, hanem az unilateralizmus-multilateralizmus síkon. Mivel az a szándéka, hogy helyreállítsa Franciaország presztízsét a nemzetek között, olyan kezdeményezéseket tesz amelyhez reméli, hogy más országok is csatlakoznak. Ez nem zárja ki azt, hogy úgy gondolja, hogy napjaink kihívásai a klímaváltozástól a terrorizmuson át, csakis multilaterális együttműködéssel oldhatóak meg.
Macron úgy gondolja, hogy az unilateralizmus, ami Orbán Viktor esetében a nemzeti szuverenitásnak felelne meg, a liberális vesztfáliai rend lebontásához vezet.
Beszédeiben természetesen fontos elemként kezeli a szuverenitást, de véleménye szerint a nemzeti szuverenitást alá kell rendelni a “közös ügyeknek”, ennek megfelelően szükségeltetik például egy önálló európai szuverenitás is annak érdekében, hogy az unió meg tudjon újjulni, és előre tudjon lépni, kitörve az általa kritizált technokraták változás ellenes gyakorlatából. Úgy véli, hogy a francia reformoknak példaként kell szolgálniuk az európai reformok számára, továbbá, hogy generációjának feladata új alapokra heyezni az európai politikát.
Végül, de nem utolsó sorban, érdemes szót ejteni migrációs politikájáról, ami beszédei alapján eléggé eltér attól a képtől, ami a hazai médiában hallható. Szövegelemzéseink alapján ugyanis azt állapítottuk meg, hogy a migrációt Macron, Merkel, és Orbán, ha más és más módon is, de lényegében mind helyben, a kiindulópontnál vagy Európa határain kívül kívánja kezelni. Macron egyáltalán nem híve a feltétlen bevándorlásnak, megkülönbözteti a gazdasági menekülteket a valóban menedékre jogosultaktól, és azokat, akik pusztán egy jobb élet reményében mennek Franciaországba visszaküldené hazájukba. Miközben fontos számára, hogy minden menedékkérővel emberségesen bánjanak, aközben elsődleges célja az, hogy fejlesztéssel, politikai segítséggel képesek legyenek egyfelől megoldani azokat a konfliktusokat, problémákat, amelyek miatt menekülésre kényszerülnek ezek az emberek, másfelől, hogy olyan infrastruktúrát teremtsenek a migrációs útvonalakon, amelyek lényegében tehermentesítenék Európát. Kontextusból kiragadva a migrációval kapcsolatos mondatait, sok esetben akár Orbán Viktornak is tulajdoníthatnák őket.
Emmanuel Macron beszédeinek talán épp ez legfontosabb tanulsága. A nyelvi és kulturális különbségek, valamint a nemzetközi politika iránti csekélyebb hazai érdeklődés olykor megbosszulja magát, és erős torzulásokhoz vezet a külföldi politikusok által megfogalmazott üzenetek terén.
Az ilyen típusú kutatások azonban épp azért hasznosak, mert árnyaltabb képet tudunk alkotni egy-egy politikusról, s a körülöttünk zajló folyamatokról. Elgondolkodtató például, hogy, ha ilyen módon torzul a képünk egy másik ország politikájáról, mindez hogyan befolyásolja a Magyarországról alkotott nemzetközi képet? Vajon rólunk mi megy át?
Lakatos Júlia