Néha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elterveztük. Ez fokozottan igaz, ha utazásról van szó. Más kérdés, hogy talán az utazás lényege is az, hogy a sok szervezés mellett időnként engedjük, hogy az események sodorjanak minket, és olyan helyekre vezessenek, amelyekről nem is sejtettük, hogy léteznek. Így esett meg, hogy semmi sem lett abból a tervemből, hogy Washington és New York után megmutassam „az igazi” Amerikát. Ezt a posztot egy hosszabb és élményekben gazdag kihagyás után már Budapestről írom, az Egyesült Államok számomra talán legszebb tájaival a hátam mögött.

A hidegháború után úgy tűnt, hogy a szigorú értelemben vett politika háttérbe szorul, a történelem véget ér. Ezt a nézetet tükrözik a ’90-es évek filmjei, de a 2008-as válság óta a klasszikus politika reneszánszát látjuk mind a való életben, mind a filmvásznon. Ebből a folyamatból nem maradhatnak ki a sorozatok sem: a politikai küzdelmekről szóló sorozatok egyre népszerűbbek.

Svédországra manapság hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint a jóléti állam egyik szülőhazájára. Nem volt mindig így. A 20. század elején, amikor a svéd filmművészet kialakult, az ország Európa egyik legszegényebb országa volt, amelyik nem a svéd acélról és a szép szőke nőkről volt ismert – illetve nem csak arról –, hanem leginkább a szegénységről, a kivándorlásról, a királyi abszolutizmusról és az anarchistákról.

Bár szeretjük dicsérni, hogy az amerikaiak milyen csontig hatolóan szembe tudnak nézni saját hibáikkal, s hogy demokráciájuk megújulóképessége ebben a kíméletlen hibafeltárásban nyugszik, ezúttal két olyan filmet mutatunk be, melyek túl koraiak voltak ahhoz, hogy ezt megtegyék.

Sokat beszélgettem helyi elemzőkkel arról, hogy egyáltalán van-e egységes Amerika. Tényleg léteznek-e olyan elvek, amelyekben az állampolgárok egységesen egyetértenek szerte az országban? Elvégre mi a közös egy kaliforniai és egy kisvárosi alabamai lakos között? Vajon ugyanazokat az értékeket tartják fontosnak?

"Barikádra fel, irány a Bastille!" - hangozhatott július 14-én a Nagy Francia Forradalom idején a lázongó tömegben. A forradalom hatásait mai napi érezhetjük a szabadságjogok, a demokrácia területén és sokakat inspirált az irodalomtól kezdve a filmművészetig. Utóbbi pedig korántsem tekinthető mellékesnek: hogyan ábrázolják a franciák e korántsem békés eseménysorozatot a filmvásznon? Mi magyarok, vajon mit tanulhatunk tőlük?

Az 1990-es évek délszláv háborúit a sajtóháború előzte meg a széthulló Jugoszláviában. Az egyes tagköztársaságok sajtói, médiái az ellentétek kiéleződésével mind keményebben támadták a velük szemben álló tagköztársaságok vezetőit és egymást is. Srebrenicai események akkor és most!