Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Fukuyama és Huntington a moziban

Az amerikai kurzusfilm nyomában 4. rész!

A Szovjetunió és a Keleti Blokk összeomlásával az 1990-es évek elejére teljesen új hatalmi helyzet alakult ki a világpolitikában. Nemcsak arról volt szó, hogy az USA felülkerekedett a Szovjetunióval szemben a hidegháborúban, hanem úgy tűnt a liberális demokrácia és a szabad piac eszméi is versenytárs nélkül maradtak. Mindez hogyan hatott a filmvilágra - megtudhatod a Politika a filmvásznon sorozatunk legújabb részéből!

politika_film_meretezett2.jpg

A korszak politikai gondolkodásának esszenciáját Francis Fukuyama alkotta meg A történelem vége és az utolsó ember című könyvében, ebben a szerző nem kevesebbet állít, mint hogy a történelem abban az értelemben valóban végetért, hogy az ideológiák harca befejeződött, események természetesen ezután is zajlanak majd, de az Amerika vezette egypólusú világban csupán idő kérdése, hogy az egész glóbuszon nyugati típusú demokráciák gyökeresedjenek meg.

jj-00.jpgAz amerikai film számára eleinte az új helyzet annyit jelentett, hogy eltűnt a fő antagonista, akinek a képviselői ellen a filmvásznak hősei megvívták csatáikat. A 90-es évek elején a filmesek eleinte kénytelenek a volt kommunista országok, vagy a dél-amerikai, közel-keleti autokraták közül „válogatni”. A Die Hard sorozatban Bruce Willis, volt NDK-s titkosügynökökkel, illetve a második részben a Franco Nero által megformált dél-amerikai katonai diktátorral akaszt tengelyt. Az Angyal című filmsorozat moziverziójában Val Kilmernek új orosz birodalmiságra ácsingózó politikusokkal kell megküzdenie. Gyakori klisévé válik, hogy a hazájukban, politikusaikban csalódott amerikai katonák fordulnak saját nemzetük ellen (a már említett Die Hard második része, vagy A Sziklában Ed Harris és társainak sorsa.) A 90-es évek közepére ez a hidegháborúból megmaradt zsáner azonban érezhetően kifullad, az ideológiai töltet helyett nagyon gyakran a pénz a motiváló erő a hősök számára, a legtöbb háborús, vagy akciófilmben az Amerikára törő terroristákat egyszerűen a megszerezhető óriási vagyon motiválja. (Die Hard 3. része, Úszó erőd stb.), így ezek a zsáner egyre kevésbé illeszthetők a kurzusfilmek közé) Az izomagyú tesztoszteron hősök ideje lejár és lassan átadja a helyét az „emberarcúbb” karaktereknek. Az Air Force One  - Az elnök különgépe című filmben már maga a  - Harrison Ford által alakított  - elnök veszi fel személyesen a harcot a terroristákkal.

jj-01.jpgA 90-es években a kurzusfilm új irányokba fordul, közülük is talán a két leginkább megfogható műfaj a katasztrófafilmek új kliséi és a történelmi alkotások reneszánsza. Az évtized emblematikus szuperprodukciója a Függetlenség napja remek példa az előbbire. Földi ellenfelek fogytával Amerikának az űrből érkező veszedelemmel kell szembeszállnia, a derék jenkik rögtön az emberiség élére állva veszik fel a kesztyűt a megszálló idegen lényekkel. A politikai korrektségnek megfelelően a bolygót természetesen egy zsidó és egy fekete főhős menti meg a végítélettől, az már csak hab a tortán, hogy mindez az amerikai nemzeti ünnepen történik, amely így az egész emberiség közös ünnepnapjává nemesül. Nagyon hasonló tematikájú mozi még az Armageddon, amelyben Bruce Willis egy Föld felé száguldó üstököst állítanak meg az olajkutatásból átemelt mélyfúrás segítségével. Az expedíciós űrhajón helyet kap egy orosz asztronauta is, hirdetve ezzel a két egykori ellenség összefogását. Ugyanebben az évben – 1998-ban – került a mozikba Deep Impact című katasztrófafilm, amelynek alapötlete gyakorlatilag ugyanez, sőt itt is orosz és amerikai tudósok összefogása ad reményt az emberiségnek. A PC jegyében itt az amerikai elnök fekete, a nagyszerű Morgan Freeman alakítja.

jj-02.jpg

Az évtized a történelmi filmek reneszánsza is, az egypólusú világrend Amerikája visszatekint a megtett út mérföldköveire. Ebben a narratívában a történelem a 20. század végén győzedelmeskedő liberális demokrácia fejlődősének folyamata, amelyben mindig Amerika járt az élen, mint a szabadság szimbóluma. A függetlenségi háború korszakában játszódó A Hazafiban Mel Gibson karaktere lázad fel az elnyomó angolok zsarnoksága ellen. Az Amistad című filmben Steven Spielberg a rabszolgaság elleni küzdelemnek állít emléket, a Ryan közlegény megmentésében és a Schindler listájában ugyanő a második világháború amerikai katonáinak és zsidó áldozatainak a sorsát eleveníti fel. Szintén második világháborús történelmi melodráma Michael Bay filmje a Pearl Harbour - Égi háború, amely a csendes-óceáni hadszíntérre vezeti a nézőt. Ezek a filmek általában hemzsegnek a történelmi pontatlanságoktól, a hatásvadász – gyakran meglehetősen giccses – jelenetektől, ugyanakkor kétségkívül borzasztóan erős és könnyen átélhető világképpel rendelkeznek. Ráadásul ez az a korszak, amikor alig-alig marad olyan ország, ahol nem mutatnák be a hollywoodi szuperprodukciókat már a megjelenés után néhány hónapon belül. Nem túlzás azt állítani, hogy a 90-es években az amerikai kurzusfilmek új szintet ugranak meg. Szabadságvágy, multikulturalizmus, politikai korrektség a hívószavak, amelyek köré a cselekmények épülnek Már nem kizárólag a hazai közönség saját hazájába vetett hitét kívánják megerősíteni, hanem a világ elsőszámú és egyetlen szuperhatalmának eszméit alakítják mindenki számára átélhető élménnyé a filmek segítségével.

jj-03.png2001. szeptember 11-e után azonban megváltozik az USA és vele együtt az amerikai film arculata is. A semmiből hirtelen új, minden eddiginél megfoghatatlanabb ellenség bukkan fel a muzulmán gyökerű globális terrorizmus, és az amerikai mozikban a globális meséket újra felváltják a patrióta alkotások, amelyek azonban nagyon sok szempontból gyökeresen eltérnek a Reagan-korszak filmjeitől. Fukuyama helyett Huntington lesz a felkapott politikai gondolkodó, aki a „történelem vége” helyett a civilizációk összecsapását vizionálja. A 90-es évekre jellemző optimizmus és önbizalom megtörik a filmművészetben is. Az alkotók - különösen az iraki háború visszásságai, a guantanamoi kínzások nyilvánosságra kerülése után – meglehetősen kritikusan dolgozzák fel az eseményeket, divatba jönnek az igaz történeteken alapuló filmek, igyekeznek bemutatni a háború borzalmait, a katonák társadalmi hátterének boncolgatása kapcsán kritikusan szemlélik a hazai társadalmi folyamatokat.

jj-04_1.jpg

Szinte néhány hónappal a terrortámadások után 2001 decemberében került a mozikba Ridley Scott háborús filmje A Sólyom végveszélyben, amely valós eseményeken alapul, egy 1993-as balul sikerül szomáliai katonai mentőakciónak állít emléket. Ez az alkotás, mind tematikájában, mind látásmódjában megágyaz a 2000-es évtized háborús filmjeinek: arab országban játszódik, igaz történeten alapul, hősei rettegő, esendő katonák, sehol a 80-as évekre olyannyira jellemző hőskultusz. A következő évek kurzusfilmje szinte kivétel nélkül ezeket az elemeket használják, vagy fejlesztik tovább. Kathryn Bigelow filmje, A bombák földjén, tűzszerészek munkáját járja körbe. A hősök itt jóval inkább áldozatok, akik nem találják meg a vágyott dicsőséget a harcmezőn, hanem fokozatosan kiábrándulnak a háborúból és égnek ki. A rendezőnő másik filmje a Zero Dark Thirty az Oszama Bin Laden elleni nyomozás 10 évét dolgozza fel és igyekszik pátoszmentesen, a történelmi eseményeknek megfelelően ábrázolni az eseményeket. Szintén igaz történet alapján készült Sam Mendes Bőrnyakúak című alkotása, amely egy amerikai tengerészgyalogos Öböl-háborúban írt naplóján alapul.

Kurzusfilmes sorozatunk indításakor azt a kérdést tettük fel, hogy mi lehet az oka az Amerikai mesterlövész belföldi sikerének. Az amerikai kurzusfilm történetét áttekintve azt mondhatjuk, hogy alighanem az, hogy remekül ötvözi az elmúlt évtizedek hazafias filmjeinek sikeres elemeit. Chris Kyle története igaz történet, a főhős a poszttraumás stressz jeleit mutatja, megismerjük családi hátterét, világképét, történetét. Ebből a szempontból az alkotás megfelel a 2000-es évek igényeinek, a címszereplő alakja azonban nagyon sok mindenben a Reagan-korszak, sőt még az azt megelőző időszak tipikus karaktereinek a jellegzetességét mutatja. Magányos hős, aki egyedül dolgozik, a saját területén szinte emberfeletti képességekkel rendelkezik, patriotizmusa, Amerikába vetett hite egy pillanatra sem inog meg. 

blog-hollywood.jpgSorozatunk végén tanulságként talán levonhatjuk, hogy érdemes olyan szemmel újranézni ezeket a filmeket, hogy nem feledkezünk meg azok történelmi-társadalmi hátteréről. A politika és a film világa nem feltétlenül csupán azért kapcsolódhat össze, mert a hatalom közvetlen befolyást gyakorol a filmkészítőkre (bár ez sem ritka). Az amerikai mozi példáján azt látjuk, hogy a történelmi események nyomán kibontakozó korszellem az adott időszak mozgóképes alkotásaiban is tükröződik, a film rezonál a társadalmi valóságra, erősíti a közösségi identitást, hősöket teremt, azonosulási lehetőséget kínál fel, óriási szerepe van a politikai szocializációban is. A múltban készült kurzusfilmek ma már sajátos kordokumentumként is élvezhetők, még akkor is, ha inkább az adott korszak ideáit testesítik meg, semmint a realitást.

Jeskó József

Fukuyama és Huntington a mozibanA Szovjetunió és a Keleti Blokk összeomlásával az 1990-es évek elejére teljesen új...

Posted by Méltányosság Politikaelemző Központ on Saturday, July 4, 2015

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr997593374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.05. 09:36:05

Az amerikai kurzusfilmek rosszabbak a szovjet kurzusfilmeknél.
süti beállítások módosítása