Svédországra manapság hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint a jóléti állam egyik szülőhazájára. Nem volt mindig így. A 20. század elején, amikor a svéd filmművészet kialakult, az ország Európa egyik legszegényebb országa volt, amelyik nem a svéd acélról és a szép szőke nőkről volt ismert – illetve nem csak arról –, hanem leginkább a szegénységről, a kivándorlásról, a királyi abszolutizmusról és az anarchistákról.

Svédország azonban jól reagált a 20. század nagy kihívásaira. A svéd társadalomban a hagyománytiszteletet és a modernség jó arányban keveredik egymással. És az irodalom eme vonzó tulajdonságát a svéd film is megőrizte. Ennek jele, hogy a svéd filmművészet feldolgozta a nemzeti irodalom nagyjainak műveit, egy régi világ lenyomatait, és egyúttal folyamatosan jelennek meg filmek a mai társadalmi problémákról.

Selma Lagerlöf svéd írónő Magyarországon leginkább a törpévé varázsolt rosszcsont kisfiú, Nils Holgersson figurájának megalkotójaként ismert. A nyugat-svédországi Mårbacka faluból, földbirtokos-katonatiszti családból származó tanítónő 1891-ben, 33 évesen írt „Gösta Berling története" című regényével egy csapásra a svéd irodalom élvonalába került. A regény az 1820-as évekbeli Svédországban játszódik. Címadó főhőse egy bűnös evangélikus lelkész, aki nem veti meg sem az italt, sem a szoknyát. Az ő élete, szerelmei, megpróbáltatásai adják a történet vezérfonalát. Miután kicsapongásaiért elűzik a falujából, és megérkezik Ekeby faluba, a határozott jellemű, gazdag, szép ekeby-i őrnagyné karolja fel a számkivetett lelkészt. Egyike lesz a tizenkét gavallérnak, akik az őrnagyné házában, az ún. gavallérszárnyon laknak. 

Az ő életük nem áll másból, mint mulatságból, feladatuk az állandó jókedv biztosítása. Esznek-isznak, mulatnak, az őrnagyné kedvéért és vagyonából. Külön fejezetekben ismerjük meg a gavallérokat, akik között van költő és katonatiszt, fiatal és idős, tiszta és bűnös múltú. Mintha csak Mikszáth Kálmán dzsentrijei és Krúdy Gyula Szinbádja és kispolgárai lennének svéd kiadásban! Karácsony éjszakáján aztán a szomszédos gonosz földesúr, Sintram ördögnek öltözve megkísérti a tizenkét gavallért, és Gösta Berling szerződést köt a Pokol fejedelmével. Az átok beteljesedik, és a gavallérok tétlenül nézik, hogy férje elűzi az őrnagynét...innentől árad a mese.

Lagerlöf gyerekkori élményei alapján, a mesék, legendák által színesítve mutatja be azt a világot, amelyik már a regény megírásakor is letűnőben volt: a régi, nemesi, iparosodás előtti, elmaradottságában is színpompás Svédországot, a svéd nemesség életét, ünnepeit, estélyeit, a népi vallásosság megnyilvánulásait. Azt a kort, amikor még valódi gavallérok éltek, akik hódolva imádták a szépasszonyokat, akiket lehetett imádni, és lehetett értük rajongani, és a becsület többet ért, mint a pénz. Amikor színes ünnepségeket rendeztek kastélyok báltermeiben, miközben odakinn hull a hó, az erdőket, a sűrű fenyveseket, a bérceket pedig boszorkányokkal, tündérekkel népesítette be a svéd parasztok képzelete, és a falvakban egymás mellett élt az evangélikus és az ó-skandináv hitvilág. Olvashatunk itt kőszívű apáról, aki kizárja a lányát a hideg téli éjszakába, szép Elisabet Dohna grófnéról, aki, miután kiderül viszonya a volt lelkésszel, vállalja a száműzetést Gösta Berling szerelméért. Gösta jó cselekedetek sorával lemossa magáról életének addigi gyalázatát. A kései romantika a misztikummal keveredik, amelyik olykor átcsap a thrillerbe (egy betéttörténet, amelyik a finn Dovre-boszorkány átkáról szól, Hitchcook Madarak című filmjének madártámadásait idézi fel).

1924-ben Greta Garbo főszereplésével film készült Gösta Berling történeteiből. Ez volt a svéd filmművészet első alkotása, amelyik világhírűvé vált.  A Gösta Berling történetei annyira hozzátartozik a svéd kultúrához, hogy 1985-ben újraforgatták a filmet, egyebek között Max von Sydow főszereplésével.

A svéd emlékezet óriási veszteségként tartja számon azt a félmillió embert, akik a nyomor és olykor a vallási üldöztetés elől menekültek el Észak-Amerikába. Természetesen a nemzeti emlékezetre érzékeny svéd filmművészet ezt a témát is feldolgozta, méghozzá remek alapanyagból. Wilhelm Moberg, a baloldali svéd író négykötetes regényciklusban egy svéd parasztcsalád, a Nilsson família életén keresztül állított emléket az Atlanti-óceán vándorainak, és bemutatta megtelepedésüket a vadnyugat peremén, amíg igazi amerikaivá nem válnak, és el nem fogy a távoli óhazába írott levelek sora. Jan Troell filmje meghatóan idézte fel a messzibe szakadt svédek életét, az 1850-es évektől 1890-ig, a családfő, Karl Oscar Nilsson haláláig. A Max von Sydow és Liv Ullmann főszereplésével készült alkotás volt az 1970-es évek svéd szuperprodukciója egy letűnt világról. A film nemcsak a 19. századi svéd társadalom ellentéteit, a cselédnyomort, a vallási szekták és az evangélikus államegyház összeütközését mutatja be, hanem az amerikai történelem egy kevéssé ismert szakaszát is: az 1862-es minnesotai sziú felkelést, amelynek sok német és skandináv telepes, köztük a Nilsson család néhány tagja áldozatul esett. Csak közbevetőleg: ilyen megható, izgalmas film mindmáig nem készült például a 19. század végi magyar kivándorlásról.

A svéd filmművészet az 1970-es években kezdett foglalkozni a marginalizált társadalmi csoportok (menekültek, kábítószer-fogyasztók, huligánok) életével, a frissen kialakult jóléti társadalom és általában a férfi-nő viszony sötétebb oldalával, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek új formáival. Olyan nevek fémjelzik ezt az évtizedet, mint Ingmar Bergman, Stefan Jarl, vagy a már fent említett Jan Troell. A 2000-es években a menekültprobléma került a svéd rendezők érdeklődésének homlokterébe. A libanoni származású svéd filmrendező, Josef Fares Zozo című, önéletrajzi utalásokkal teli filmje egy libanoni menekült fiú életét, és Svédországba menekülését mutatja be.

A svéd társadalom egyszerre hagyománytisztelő és modern, ahogyan azt a filmművészet tanúsítja. Mindmáig kimutatható a filmművészeten a ködös északi romantika hatása, olykor a naturalizmussal keverve, ám hihetetlen érzékenységgel reflektál a társadalmat érő kihívásokra, belső feszültségekre. Szinte nem volt olyan konfliktus, társadalmi probléma, amelyet a svéd filmművészet fel ne dolgozott volna, amióta a mozgókép eljutott Svédországba. A skandináv krimik szerzőinek van mire építeniük: a romantika, a misztikum és a társadalmi realizmus mindig sajátja volt az északi irodalomnak.

Paár Ádám