Az ukrán-orosz háború kapcsán általános reakció volt, hogy az Európai Unió geopolitikai szempontból “fénysebességre” kapcsolt. Ahogy múlik az idő, és a konfliktus egyre inkább elhúzódik, úgy tűnik azonban, hogy az új geopolitikai ambíció inkább csak szavakban realizálódik, semmint tettekben.

Miként változott meg a tusnádfürdői beszéd alapján a magyar kormány mozgástere? Milyen logika mentén alakítja ki Orbán Viktor hosszútávú stratégiáját? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Rajnai Gergely blogbejegyzése.

A mostani tusnádfürdői miniszterelnöki beszéd után az elemző négy pontos programot hirdet. Elemző ritkán tesz ilyet. Ez tehát egy kivételes alkalom. De persze az elemző nem akar indulni a választáson. csak elmélkedik.

Sokak szerint az Orbán-rendszer egyik meghatározó jellemzője a permanens válságkezelés. Ha nincs válság, akkor kreálnak, hogy fenntartsák az egyedüli kompetens válsákezelő imázsát. De mi van abban az esetben, ha egy ilyen rendszerben tényleg olyan komoly, akár világméretű válság adódik, amelyik borítja a korábbi kormányzati-papírformát? Hogyan lehet kezelni azokat a válságokat, amelyek kívülről jönnek, és a központi üzenetek ellen dolgoznak?

Rajnai Gergely blogbejegyzése az ukrán-orosz konfliktus és a John Adams című sorozat közötti meglepő párhuzamokkal mutat rá a történelemben ismétlődő mintákra.

A közgazdászok, politikusok jelentős része a nyugati világban egyetért abban, hogy minden régiónak, országnak a nyugatos fejlődést kell követnie. De mi van, ha ez szemellenzősség, és létezik a Nyugattól eltérő modell is?

Ritkán beszélünk arról, hogy milyen fontos szerepe van egy demokráciában az ideológiai határok átjárhatóságának, vagy éppen a határok fenntartásának. Elképzelhető, hogy a határ egyesít, a határ elmosása szétválaszt?