Magyarország miatt átalakulhat az EU döntéshozatali mechanizmusa, legalábbis egy vitán többen ránk hivatkozva javasolták a többségi döntéshozatalt. Zsolt Péter blogbejegyzése a konszenzusos döntéshozatal nehézségeiről.

Az Európai Parlament frakcióinak 2024-es elnökjelölti vitájában a harmadik téma az volt, hogy mit lehetne tenni annak érdekében, hogy ne legyen egyetlen ország miniszterelnöke sem olyan pozícióban, hogy vétójával le tudja bénítani az EU döntéshozatali mechanizmusát. A válasz erre az volt az ALDE-s jelölt részéről – mert már a kérdésben is utalt a két moderátor Magyarországra -, hogy nem elfogadható, hogy 10 milliárd Eurót kell adni azért, hogy valaki elálljon a vétózástól. Ebből nem lehet rendszert csinálni, ezért az EUnak át kell állnia a konszenzusos döntéshozatalról a minősített többégre.

A döntéshozatali mechanizmusoknak vannak demokratikusabb és kevésbé demokratikus megoldásai. A döntéshozatali mechanizmusokat el lehet helyezni ebből a szempontból egy skálán. Itt most csak kettőről van szó, a konszenzusosról és a minősített többségről. De az is lehet demokratikus, ha valaki teljes felhatalmazást kap, például háborús időszakban. Törzsi társadalmak közül nem egy alkalmazta a múltban azt a technikát, hogy míg háborúban álltak a szomszédos törzzsel, addig az erre kinevezett irányította a törzs egyéb életét is, aztán amikor a vitatott kérdést eldöntötte a harc kimenetele, a vének tanácsa kapta vissza az irányítást. Az ókori római köztársaságban is, végveszély idején fél évre lehetett dictator-t választotani, aki utólag sem volt elszámoltatható. Minden népuralmi berendezkedés ad át jogosítványokat a vezetőknek, sehol sincs tiszta demokrácia. A legközelebb ehhez a tiszta modellhez mégis a konszenzusos döntéshozatal van.

A konszenzusos döntéshozatal igen időigényes, és nem vehet benne részt egy tucatnál több érdekelt, mert akkor sosem jutnak el a tárgyalások végére. A konszenzusos döntéshozatalban nem elegendő a többség akarata, mindenkinek helyeselnie kell a végeredményt. Ahol egyetlen embernek is vétójoga van, az a konszenzusos. Gondoljunk egy társasházra, amelyik vállalkozót szeretne beengedni a pincébe, vagy a padlásbeépítést szeretné, hát mindig lesz valaki, akinek ez nem tetszik. A liberális demokrácia megmarad a többségi logika alapján, de a tiltakozókat - ha azok tiltakozásában elfogadják a valódi érdeksérelmet -, valamiképp kompenzálja Az autoriter megoldásoknál lényegtelen a kisebbség, a többséget igyekeznek védeni. Sőt, sajnos ennek van még elfajultabb változata is, amikor a többségi felhatalmazással rendelkező a kisebbség érdekeit kezdi el szolgálni, például a saját rokonságát, klientúráját. (Ld. nepotizmus, klientelizmus, favoritizmus) Ezt a liberális demokráciákban már korrupcióként érzékelik, de az autoriter berendezkedésekhez szokott társadalmak tudomásul veszik, elfogadják, hogy az élet már csak ilyen, az ellenzéknek tetszett volna okosabban politizálni. Általában az ellenzéket hibáztatják, vagyis az áldozatot és nem az elkövetőt. Még vonzódnak is ezek a társadalmak az erőhöz, szemben az igazságossággal.

Az erkölcsi fejlődés nagy teoretikusai, mint pl. Jürgen Habermas, John Rawls vagy Lawrence Kohlberg, az igazságosságot és a méltányosságot tartják a fejlődés húzóerejének. Szociológusok, filozófusok, pszichológusok közt, ha nincs is teljes egyetértés, de azért elég meghatározó az erkölcs kapcsán az a meggyőződés, hogy a döntéseket úgy kell meghozni, hogy konszenzuálisak legyenek, legalább el kell képzelni a másik felet, ha az nincs ott. Van, aki a nyilvánosság erejében bízik (Habermas), van, aki az egyén fejleszthetőségében (Kohlberg), van, aki filozófiai érveket fejteget (Rawls).

Hozzám, szociálpszichológusként Kohlberg kutatásai állnak a legközelebb, de Kohlberg egy nagyon sokat idézett szerző az összes társadalomtudományban, így a politológiában is. Mint említettem, ő főként a személyiségtől, a neveléstől, az egyéntől várja a magasabb szintre jutást, ami azt is jelenti, hogy akár társasházról beszélünk, akár az Európai Unióról, a civilizáltság bizonyítéka, ha a vezetők képesek a konszenzusra, ha ezen az erkölcsi szinten vannak. Az Uniós bővítések során sokféle aggodalom megjelent, főként gazdaságiak, de hogy nem lesz képes egy ország a konszenzuális döntéshozatalra, arra nem emlékszem, hogy megfogalmazódtak volna félelmek.

Bővebben a témáról az NKE Önfejlesztés csatornán írtam, mely csak regisztráltaknak érhető el.

Zsolt Péter