A címben kiütköző csodálkozás oka, hogy a napokban érdekes csörtének lehettek szemtanúi, akik Fekete-Győr András közösségi média jelenlétét követik.

Történt ugyanis, hogy a Momentumos politikus a Fidesz bibliájaként is aposztrofált Boston Politics című könyvről osztott meg egy bejegyzést, amire váratlan fordulatként Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója reagált, ellenfelének “jobboldali ébredését” elősegítő további könyvajánlatokkal. Az ebből kibontakozó irónikus kandúrharc jelen bejegyzés szempontjából nem annyira fontos, az olvasás szerepe a politikusi munkában annál inkább! 

A Méltányosság Politikaelemző Központot régóta érdekli a politikusok olvasási szokásai, lásd itt, vagy itt. Rendszeresen követjük, hogy különböző politikusok milyen könyveket olvasnak, ajánlanak, idéznek, illetve milyen szerzőkkel beszélgetnek, hiszen ezek értékes betekintést nyújtanak gondolkodásuk alakulásába. A fenti példa is azért elemzésre méltó, mert két különböző világnézetű politikus nyilvánít véleményt egy könyvről, ami az utóbbi években viszonylag ritka jelenség. Fekete-Győr András bejegyzése ilyen szempontból üdítő, mivel teljesítette a minimum követelményt ahhoz, hogy valamiféle diskurzus létrejöjjön egy műről. Kilépett a komfortzónájából és elolvasott egy olyan könyvet, amit az ellenkező oldalhoz szokás sorolni. Posztjában ráadásul fel is hívja politikai közösségének figyelmét arra, hogy mindenkinek ismernie kell ezt a könyvet, ha érteni kívánja az Orbán-kormány természetét. Elkövet azonban egy stratégiai hibát, éspedig azt, hogy direktpolitizálásra használja a könyvet. A létező legegyszerűbb értelmezését írja le a könyvnek, ami alátámasztja politikai üzenetét. Amit természetesen kommunikációs szempontból értek, azonban némiképp elvesztegetett lehetőségnek tartok. Néha megéri kijátszani egy labdát, ahelyett, hogy rögtön lecsapnánk. Mielőtt azonban ezt kifejteném, lássuk milyen célból érdemes egy politikusnak könyvet olvasni.

Az egyik legbanálisabb ok, ami miatt a sokszor időhiánnyal küszködő politikusok mégis könyvet ragadnak, az az, hogy kiterjesszék látóterüket. Olyan területekről olvassanak, amelyek ugyan a politikával érintkeznek, mégsem közvetlen a politika világát képezik. Ez lehet jövő, vagy épp a múlt terrénumára vonatkozó mű. Azaz, kutathatják a jövő trendjeit, a legújabb tudományos felfedezéseket, vagy épp a múltból próbálhatnak tanulni történészek segítségével. Ha azonban közvetlen a politikáról olvasnak, akkor két opció állhat elő. Olvashatnak saját politikai oldaluk helyzetéről, hazai vagy nemzetközi szempontból, amelynek az az értéke számukra, hogy megismerkedhetnek egy külső látásmóddal arról a politikáról amelyet képviselnek. Ez által szembesülhetnek olyan kritikákkal, amelyekből tovább építkezhetnek. Olvashatnak azonban azért is, hogy jobban értsék politikai ellenfelük gondolkodásmódját. Ez azt a nyitottságot felételezi az olvasótól, hogy megpróbál kilépni a saját narratívájából, és megérteni azt, miért vonzóak a másik oldal számára azok a gondolatok, amelyeket képviselnek, mi több, mi az, ami ebből saját politikájukra nézve hasznosítható lehet számukra.    

Fekete-Győr András úgy vélem ez utóbbi lehetőséget szalasztotta el. Miközben pozitívum, hogy felismerte a hasonlóságokat az Orbán-kormány és a Boston Politics című könyv főszereplője között, sajnos nem ment tovább annak értelemezésében, hogy mi az, amit a mű ismeretén túl hasznosíthatni tudnak. Hogy csak egy összetettebb példát mondjak (továbbiakról olvashatnak a könyvről tartott beszélgetésünkről a Politikai Analizátorban, vagy még részletesebb elemzésért megnézhetik az eseményről készült felvételt) a könyvben legalább annyira számítanak a különbségek az Orbán-kormánytól, mint a hasonlóságok. Más korban, más rendszerről íródott, s habár kétségtelen, hogy fontos mű a jobboldali politikusok számára, mégsem éppen használati utasítás az autokráciákhoz. A mű elolvasása segít megérteni a politika természetét, hogy ezt a tudást ki mire használja, csakis rajta áll. Fekete-Győr András egy előzetes várakozással állt neki az olvasmányak, amit igazolt is a kötet, politológusként azonban sokkal inkább érdekelne, hogy mi az, ami nem igazolódott előzetes elvárásaiból. Mi az ami meglepte, ami elgondolkodtatta. Ne adj isten, mi az, amivel egyet is tudott érteni, már ha volt ilyen. Őszintén hiszem, hogy nagyobb politikai hasznot hoz egy kiterjedtebb, árnyaltabb elemzés, mint az, ha csak a szokásos narratívába ágyazza könyvértékelőjét. Ennek fényében érdeklődve figyelem mi vár még olvasásra könyvespolcán.

Lakatos Júlia