A Méltányosság legfrissebb kutatásában négy neves európai vezetőt (Emmanuel Macront, Angela Merkelt, Vlagyimir Putyint és Orbán Viktort) vizsgálta, s ahogy a bevezetőnkben előrevetítettük, az elkövetkező hetekben beszámolunk a tanulmány legfőbb tanulságairól, külön foglalkozva mindegyik vezetővel.
Kilenc évvel ezelőtt Orbán Viktor tusnádfürdői beszédében fölvázolt egy víziót; nem hosszan, de nagyon hatásosan festette le egy alternatív Magyarország vízióját, és azt fogalmazta meg, hogy a kétharmados győzelem egy korszakváltás kezdete, mely lezár egy olyan korszakot, amelyben a rendes, becsületes emberek állandóan vesztesekké váltak. Ezt a lezárandó érát posztkommunista korszaknak, illetve átmenet korszakának nevezi, ezzel szembehelyezkedve olyan országot vízionál, ahol aki betartja a törvényeket és becsületes, az jobban jár mint aki nem. Olyan országot, ahol a tisztességes emberek előtt tér nyílik, és nem egyszerűen erkölcsi, hanem anyagi előny is származik abból, ha valaki munkát vállal, családot tart fönt, betartja a törvényeket, és becsületesen dolgozik. Az ő világukat, az ő országukat akarjuk fölépíteni – fogalmaz a miniszterelnök.
Ez egy végtelenül egyszerű, ugyanakkor kellőképpen vonzó vízió, mely nagyon egybevágott a szavazók mindennapi tapasztalatával, hiányérzetével, elvárásaival. A lecsúszó középréteg és a leszakadó egyharmad azon közös életérzésével, hogy a lehetőségek súlyos deprivációjában kell élniük és megtervezniük életüket. Az immanens ígéret az volt, hogy nem kell, hogy ez így legyen.
Aztán ez a vízió és az ehhez tapadó vállalás ebben az expozícióban nem jelent meg többé a miniszterelnök narratívájában, jóllehet a korszakváltás motívuma sokszor visszatért, de más tartalommal, égészen más sarokpontok mentén. Annyi maradt meg a vízióból, hogy aki munkát és gyereket vállal az jobban jár, de a morális mankót bizony kirúgták az elképzelés alól; fölülírták egyéb szempontok: az eredeti tőkefelhalmozás, a nemzeti tőkésosztály megteremtése, a kulturális és gazdasági elitváltás, az oligarcha-viszonyok átrendezése. Mindenestere a kilenc évvel ezelőtt felvázolt alternatív Magyarország-vízióhoz nemhogy nem kerültünk közelebb, hanem jóval távolabb vagyunk, mint amikor ez megfogalmazódott.
Sajátos módon visszatér egy hasonló képlet évekkel később, persze egész más kontextusban. Orbán szerint az Európai álom lényege abban állt, hogy azt az ígéretet nyújtotta Európa felnövekő generációinak, hogy ha rendesen elvégzed az iskoláidat, tiszteled a törvényeinket, tiszteled a szüleidet, és szorgalmasan dolgozol, akkor biztos lehetsz abban, hogy te többre fogsz jutni, és jobban fogsz élni, mint a szüleid. A miniszterelnök állítása, hogy az elmúlt évtizedben ez az ígéret megrendült, elveszett. Ennek okát Európa lemaradásában látja a kontinentális világversenyben.
Ha elfogadjuk ezt a tételt, akkor kijelenthetjük, hogy két vízióval, két álommal lettünk szegényebbek az évtized végére: egy európaival, mely megkopott, megtört, elhalványult; és egy magyarral, amely soha meg sem valósult.
Novák Zoltán
