Van még olyan, hogy politikai vezető? Vagy a világ annyira megváltozott, hogy hagyományos értelemben vett vezetőkre a jelenben és a jövőben nincs szükség? A Méltányosság négy neves európai vezetőt vizsgált, jelezve ezzel, hogy nagyon is úgy véljük: a vezetők nem haltak ki, mint a dinoszauruszok. Az elkövetkező hetekben egy nagy kutatás legfőbb tanulságairól számolunk be.
A Méltányosság Politikaelemző Központ friss nagyelemzést jelentetett meg: Négy vezető – negyven beszéd címmel. Ebben az elemzésben négy, manapság nagyon is szem előtt lévő politikus (Emmanuel Macron, Angela Merkel, Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor) 10-10 hosszabb beszédét válogattuk ki és elemeztük.
Az olvasónak lehet máris három kérdése: 1. Miért éppen ők? 2. Hogy kerül ebbe a mezőnybe a magyar miniszterelnök? 3. Miért gondoljuk, hogy érdemes beszédeket elemeznünk? Válaszolok máris.
Ami az első kérdést illeti: az volt a kiindulópontunk, hogy Európában nem minden politikus egyformán érdekes. A legtöbb ország miniszterelnökének nevét se ismerjük. Hoztunk egy meglehetősen önkényes döntést, hogy szerintünk kik azok a politikusok, akik a többinél jóval érdekesebbek, s e mellett befolyásosak is. Az önkényességen ne lepődjön meg senki. Egy számomra irányadó amerikai szociológus, Thomas Kuhn beszélt arról híres művében, hogy a tudományból kiiktathatatlan az önkényesség. Ha ő mondja, én bátran felvállalom, és a Méltányosság kutatói is felvállalják…
Ami azt illeti, hogyan kerül ide Orbán Viktor…Nos, ez is egy önkényesség. Azt gondoltuk ugyanis, hogy a politikusokat nem csupán országméret és világpolitikai hatás alapján választjuk, hanem a szerint, hogy a beszédekben megjelenő gondolkodásmód legyen az irányadó. Ha ezt nézzük, Orbán Viktor igen nagy pályát futott be az elmúlt lassan tíz évben, hiszen egy belpolitikai szereplőből mégis csak kinőtte magát az európai folyamatokra hatással levő személyiséggé. Kiválasztását ez indokolja…
Végül maguk a beszédek. Kell-e foglalkoznunk politikusok beszédeivel, vagy hagyjuk őket a csudába, mondván: a pillanatnak szólnak, és senkit se érdekelnek? Mi a cégnél arra jutottunk, hogy mégis csak van valamilyen oka, hogy a politika bármennyit változik is, a politikusi beszédek nem tűnnek el belőle. Egyszerűen tudomásul kell vennünk: a politikusok akarnak és szeretnek beszélni. voltaképp ez maradt számukra az utolsó eszköz gondolataik megfogalmazására. Gondoljunk csak arra: régebben sok politikus írt is. Ha nagyon fennkölt akarnék lenni, azt mondanám: a politikus számára a beszéd az egyik legfontosabb munkaköri eszköz, függetlenül attól, hogy a beszédeket utólag hányan olvassák el vagy nézik vissza videóról. Nincs kétségünk, hogy nem annyian, mint amennyinek szánják. De ettől a beszédek még léteznek, és nagyon fontos kordokumentumok. A kutatók sok mindent megérthetnek ebből. S össze is hasonlíthatnak egymástól látszólag nagyon különböző politikusokat.
Mi éppen ezt kínáljuk fel azoknak, akik elolvassák elemzésünket. Látni fogják, hogy azok a politikusok, akikről felszínesen azt gondolnánk: fényévnyire vannak egymástól, nem is annyira távoliak.
Szavakból, mondatokból, gondolatmenetekből rakjuk tehát össze a politikusokat, és hasonlítjuk össze őket. S kiderül majd: Macron és Orbán között például kisebb a távolság, mint gondolnánk. Hát nem érdekes? De nagyon is érdekes. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy ami szokatlan és érdekes, azt megmutassuk!
Az elkövetkező hetekben a Méltányosság elemzői egy-egy blogbejegyzésben mondják majd el röviden, mire jutottak Macron, Merkel, Putyin és Orbán beszédei kapcsán. Szerintem eléggé originális, amire jutottunk, s remélem, nem csak én látom így, hanem az is, aki megismerkedik a beszédekről szóló írásainkkal.
Mostantól tehát hétfőnként az a fő kérdés: ni csak, kik beszélnek!? S további kedvcsinálóként egy interjúmat is ajánlom.
Csizmadia Ervin
