Emmaneul Macron francia elnök beszédeiről az előző blogbejegyzésünkben a magyar közélet bejáratott kliséihez képest meglepő eredményekre is jutottunk. Így például arra, hogy miközben Magyarországon Macront a magyar kormányfő és az illiberalizmus nagy ellenfelének láttatják, addig a beszédek alapján…
A Méltányosság legfrissebb kutatásában négy neves európai vezetőt (Emmanuel Macront, Angela Merkelt, Vlagyimir Putyint és Orbán Viktort) vizsgálta, s ahogy ezt múlt heti bevezetőnkben előrevetítettük, az elkövetkező hetekben beszámolunk a tanulmány legfőbb tanulságairól, külön foglalkozva mindegyik…
Van még olyan, hogy politikai vezető? Vagy a világ annyira megváltozott, hogy hagyományos értelemben vett vezetőkre a jelenben és a jövőben nincs szükség? A Méltányosság négy neves európai vezetőt vizsgált, jelezve ezzel, hogy nagyon is úgy véljük: a vezetők nem haltak ki, mint a dinoszauruszok. Az…