A Time magazin nemrég idősebb Bush elnöknek tette fel a következő kérdést: van-e valami az elnöki létben, amit csak egy elnök érthet? Ahhoz, hogy tökéletesen megértsük és értékeljük ezt a helyzetet, benne kell lenni, válaszolta. Ennek megfelelően, szerinte politikától függetlenül összeköti egy kölcsönös tisztelet és megértés Jimmy Carterrel, Bill Clintonnal, George W. Bush-sal és Barack Obamával. Magyarázható ez azzal, hogy elnökségüket követően már nem lehetnek egymás ellenfelei, mégis több van ebben a kijelentésben, mint puszta udvariasság, vagy a pozíció iránti tisztelet.

Tony Blair Obama döntését dicsérő nyilatkozata Oszama bin Laden halálát követően némiképp hozzájárul a jelenség megértéséhez. Vonatkoztassunk el attól, hogy mi a döntés súlya. Épp olyan fontos vezetői kérdés, hogy katonákat küldjenek ellenséges területre, mint az, hogy hogyan alakítsa a szociális politikáját a kormány. Hiába a hosszas előkészületek, megbeszélések és tájékoztatás, abban a pillanatban, amikor áldást kell adni egy intézkedésre, igazán magányossá válik a döntéshozó széke. Ezt az érzést csakis egy másik vezető értheti meg. Ilyen szempontból több a közös Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc között, mint gondolnánk. Még ha politikai ellenfelek is maradnak, még ha teljesen másképp képzelik Magyarország jövőjét, még ha kígyót-békát is kiabálnak egymásra, akkor is jobban értik egymást, és a vezetői pozícióval járó kihívásokat, mint egy a hatalomra törekvő politikus, vagy külső szemlélő.

Ennek ellenére Magyarországon mégsem alakult ki olyan (utólagos) megértés, vagy „sorsközösség”, mint az amerikai elnökök között. Ehelyett húsz éve gyakorlatilag ugyanabba a problémahalmazba ülnek bele az újonnan választott miniszterelnökök, mint elődeik. Mivel hazánkban 2006-ot leszámítva a rendszerváltást követően négyévente leszavazták a hatalmon levő pártot, a politikai pártok rendre csak a hatalomba való visszatéréssel foglalkoztak. A hatékony, jó kormányzás gondolatával kevésbé. Így aztán a hazai kormányfők helyzete kicsit mindig olyan volt, mint akit vízbe dobtak. Csakhogy aki menetközben akar/kénytelen megtanulni úszni, sok vizet nyel. Míg kívülről, vagy ellenzékből könnyű kritizálni, hatalomra jutva, szinte ugyanazon korlátokkal kell szembesülniük, mint az előző vezetésnek. A szavazói elvárások és a pártpolitikai érdekek következtében a változtatásra való képességük pedig nagyjából azonos volt. Mégis szinte elképzelhetetlen, hogy ahogyan az Egyesült Államokban George W. Bush és Bill Clinton összefogott Haiti megsegítésének ügyében egy közös alapítvány szervezésével, idehaza együttesen próbáljanak lendíteni valamit az ország sorsán a korábbi vezetők. Holott érdekes kísérlet volna, hogy vajon mire jutna kollektív bölcsességük.