A szerző Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője

Az elmúlt években az állami túlköltekezés megfékezése érdekében erőteljes nyomás nehezedett több országban a politikára, hogy foglalja alkotmányba az államadósság felső megengedett korlátját. Ennek a nyomásnak a magyar politikai elit sem tudott (talán nem is kívánt) ellenállni, és az adósságplafon az Alaptörvénybe bekerült. Nálunk ez – fő szabály szerint – a teljes hazai össztermék ötven százaléka.

Ennek a betartásán őrködik Költségvetési Tanács (KT), amely félelmetes fegyvert kapott a kezébe: hiába fogadja el az Országgyűlés a költségvetést, a KT az államadósság-plafon betartatása, illetve az államadósság-csökkentés vonatkozásában megvétózhatja azt. Vagyis a költségvetési törvény ez esetben nem léphet hatályba, nem tekinthető elfogadottnak.

A szerző Juhász Borbála, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség elnöke

Ha el is tekintünk attól-amitől természetesen nem lehet eltekinteni- hogy a nők is gondolkodó, racionális emberek, akiket foglalkoztat a politika életükre gyakorolt hatása („femina politica”), s így nők különböző csoportjainak lehet véleménye az alkotmánymódosítások minden pontjáról (a nemzeti hitvallás tételei, a kereszténység és a Szent Koronatan hangsúlyozása, az 1949 utáni  „kommunista” alkotmány alapjaira helyezett–az 1989-es is ennek javított változata volt- évtizedek törlése a magyar történelemből, minden 1949-1989 közötti szervezet „bűnöző szervezetnek” való titulálása, a hajléktalanok büntethetőségének lehetősége, stb), mégis van néhány pontja az elmúlt évek Alaptörvény módosításainak, amelyek jobban érinthetik a nőket, mint a férfiakat, s ezért több véleményünk lehet róla.

A szerző dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, PTE ÁJK

Dermesztő hatásnak jogi kontextusban azt a jelenséget szokás nevezni, amikor potenciális szankciótól való félelem keltésére alkalmas jogi eszközök gátolják valamely alkotmányos jog gyakorlását, vagy legalábbis elbizonytalanítják a jogalanyokat a joggyakorlás lehetősége, értelme tekintetében. Dermesztő hatása lehet akár jogalkotási aktusnak, akár bírósági vagy hatósági döntésnek, akár per kilátásba helyezésének. Az amerikai szakirodalom elsősorban a véleményszabadsággal összefüggésben elemzi a dermesztő hatást, de az beállhat bármely alkotmányos jog esetében, ha az alkalmazott jogi megoldások a következményektől való félelem miatt elbátortalanítják a jogkeresőket. Tágabb értelemben, dermesztő hatása lehet annak is, ha az alapjogok érvényesítése túlságosan hosszadalmassá, költségessé válik vagy jelentős adminisztratív terhekkel jár. Adott esetben az egész jogállami konstrukció eljuthat a „lefagyásig”, ha intézményei, eljárásai nehézkesen, vontatottan, akadozva működnek.

Közjogi harcok nemzete vagyunk! Mostanában vannak, akik az 1989-90-es alkotmányos rendszerhez való visszatérést,  vagy annak korrekcióját látják kívánatosnak („alkotmányvédők”), és a Fidesz Alaptörvényét eleve illegitimnek tekintik. Látnunk kell azonban, hogy ilyen nagy közjogi harcok régen is voltak hazánkban.

A magyar parlamentarizmus történetében 1867 óta több ízben került sor arra, hogy a bebetonozott kormányzó mamutpárt és a szétaprózott ellenzék viszonya a robbanásig feszült. A kormánypárt és az ellenzék közötti küzdelem legélesebben az alkotmányos, közjogi kérdések körül zajlott. 1905-1906-ban a közjogi kérdés kis híján szabadságharchoz és polgárháborúhoz vezetett.

Az 1867-es kiegyezés révén olyan bonyolult szisztéma alakult ki, amelyik csak egyeztetési mechanizmusokkal volt működtethető. Deák Ferenc és gróf Andrássy Gyula, a kiegyezési folyamat magyar főszereplői egy percig sem hitték, hogy a kiegyezés révén létrejött rendszer a legjobb. De úgy vélték, hogy az összes lehetőségből, amelyik Magyarország előtt állt, sikerült kiválasztani azt, amelyik a legkevésbé ártalmas a nemzet érdekére nézve, és idővel a rendszer keretei tágíthatók, alakíthatók lesznek. Hosszú távon elképzelhetőnek tűnt, hogy megvalósul a magyar elit régóta dédelgetett álma: a Habsburg-birodalom súlypontja eltolódik kelet felé, Magyarországra, és egy nap Bécs helyett Buda lesz az egész dunai birodalom központja…

Vendégkommentárunk szerzője dr. Harangozó Tamás MSZP országgyűlési képviselő 

Az Alaptörvény második születésnapja az alattvalóknak ünnep, a demokratáknak figyelmeztetés.

„Új rendszert építünk, teljesen új logika alapján.” – mondta Navracsics Tibor röviddel az új Alaptörvény parlamenti tárgyalását megelőzően. Az állítás kivételesen igaznak bizonyult, pedig a Fidesz nagyjainak igazmondásáról leginkább Pinokkió története jut eszünkbe.

Magyarország újabb, meglehetősen kényes és bonyolult ügyét vesszük sorra a most induló blogsorozatunkban, amikor a döntő jelentőségű Alaptörvénnyel, illetve annak közjogi rendszerével foglalkozunk.  Két éve annak, hogy Schmitt Pál akkori köztársasági elnök ezen a napon aláírásával kihirdette Magyarország Alaptörvényét. Függetlenül attól, hogy ki mit gondol erről, abban egyetérthet, hogy nagy jelentőségű tettet vitt véghez a Fidesz, amikor a 2010-es kormányváltást követően rászánta magát az alkotmányozásra.

Mára már elmondhatjuk, hogy a Fidesz-féle közjogi - politikai rendszer nagyjából kiépült – az Alaptörvény volt a legfontosabb lépés ebben a folyamatban. Csakhogy az Alaptörvényt nem érthetjük meg önmagában: nem csak azért, mert az Alaptörvény a sarkalatos (kétharmados többségű) törvényekkel alkot egy rendszert, de azért sem, mert beleilleszkedik a Fidesz azon 2010-es szándékába, hogy alapjaiban alakítja át az országot. A Fidesz ezt a szándékát be is teljesítette. Ma már más a politikai rendszer, mint volt 2010 előtt.

A kormányforma ugyan alapvetően nem változott, vagyis maradt a parlamentáris köztársaság, bár ezt is némi megszorítással kell tennünk: a mindössze három tagú Költségvetési Tanács ugyanis önmaga is megvétózhatja az Országgyűlés által elfogadott költségvetési törvényt.  A kormány, illetve a központi kormányzat hatalma, befolyása tovább erősödött az ellenfékek meggyengítése révén. Az Alkotmánybíróság egykor legendás befolyása immáron a múlté, ma már nem ítélkezhet minden ügykörben (a gazdasági jogszabályokat csak kivételes esetekben bírálhatja felül), ráadásul számos, a Fideszhez közel álló, vagy annak vélt személy került az Alkotmánybíróságba, és más intézmények élére.

Roma Remény Projektünk keretében kétszer a nyilvánosság előtt (az MTI-n keresztül), sokszor pedig közvetlenül a pártok elnökeihez és frakcióvezetőihez fordultunk egy, a politikai ellentéteken átnyúló romaügyi alapítvány felállítása ügyében. Persze nem csak az általunk remélt "végcélt" (az alapítványt) jelöltük meg, hanem a "hozzá vezető út"  bejárására is  tettünk javaslatot (körkérdéseinkre való válasz).

A pártok részéről eddig a témában mérsékelt érdeklődést tapasztalunk. Megköszönjük a Párbeszéd Magyarországért hosszú és kifejtő válaszát, továbbá köszönjük, hogy bár közvetve - roma tagozatán keresztül - az MSZP is hallatta véleményét.

Más pártok viszont eddig nemigen méltatták figyelemre kezdeményezésünket. Pedig sokaknak írtunk.

Sebaj! Nem olyan könnyen adjuk a bőrünket, így hát újra megfogalmazzuk a lényeget, és nagy tisztelettel kérjük a pártokat, e-mailes levelezőlistáikat ellenőrizve "fedezzék fel" eddig elsikkadni látszó leveleinket.