A szerző Juhász Borbála, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség elnöke

Ha el is tekintünk attól-amitől természetesen nem lehet eltekinteni- hogy a nők is gondolkodó, racionális emberek, akiket foglalkoztat a politika életükre gyakorolt hatása („femina politica”), s így nők különböző csoportjainak lehet véleménye az alkotmánymódosítások minden pontjáról (a nemzeti hitvallás tételei, a kereszténység és a Szent Koronatan hangsúlyozása, az 1949 utáni  „kommunista” alkotmány alapjaira helyezett–az 1989-es is ennek javított változata volt- évtizedek törlése a magyar történelemből, minden 1949-1989 közötti szervezet „bűnöző szervezetnek” való titulálása, a hajléktalanok büntethetőségének lehetősége, stb), mégis van néhány pontja az elmúlt évek Alaptörvény módosításainak, amelyek jobban érinthetik a nőket, mint a férfiakat, s ezért több véleményünk lehet róla.

A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség és tagszervezetei hallatták hangjukat már a 2012 január 1.-én életbe lépő Alaptörvény elfogadása előtt is, s a 2013 március 25.-én kihirdetett negyedik Alaptörvény módosítási csomag elleni tiltakozásul szervezetünk csatlakozott az Alkotmány Nem Játék című (hiszi, nem hiszi,valóban pártfüggetlen) civil szervezésű tüntetéshez és mozgósításhoz. Miért?

Tagszervezeteink közül a Patent Egyesület kampányolt intenzíven a magzati élet védelme kitétel Alaptörvénybe illesztése ellen, mert ezt egyértelműen egy potenciális abortuszszigorítás felé tett lépésként értelmezte. Kampányuk szlogenje „Ugye te sem szigorítanád az abortuszt?” volt, s egy keresztbe tett kötőtűpár illusztrálta a mondanivalót. Emlékeztetőül, Magyarország Alaptörvényének II.cikke így szól: „ Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” A korábbi alkotmányban a magzat nem kapott említést, s bár a kormánypárti politikusok szerint ez a hozzáadott félmondat csak szimbolikus lépés, mégis aggodalomra adhatott okot az a nyilatkozati környezet, ami körülvette a vitatott szövegezést. A Patent Egyesület levelére írt válaszban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magzatokat „embertársnak” nevezte. Márpedig, ha a magzat embertárs, akkor az abortuszt bárki megtámadhatja az Alkotmánybíróságon, hisz védelem illeti meg. Gulyás Gergely, fideszes képviselő, aki akkor a parlamenti szakbizottság alelnöke volt, az abortuszt az élet elpusztításának nevezte. A Patent Egyesület többször figyelmeztetett a lengyel példára, ahol a rendszerváltást követő húsz évben egy liberális szabályozástól eljutottak a teljes abortusz tiltásig (miközben más téren az elmúlt időszakban a lengyel politika aktívan reagál a nőkérdésekre: aktív óvodaépítési kampányba kezdett, 30%-os női kvóta él a parlamentben, stb). Spronz Júlia, az Egyesület vezetője így foglalta össze félelmeik jogi racionalizálását: „Amennyiben a magzatot jogalanynak tekintik, olyan védelmet élvez, mint egy ember, a nők önrendelkezési joga így fel sem merül. Azaz, ha a nő élete veszélybe kerül, csak ekkor van lehetőség abortuszra, semmi más esetben sem”.[1]

Ahogy a magzati élet védelme szimbolikus jelentőségű volt az új alkotmány megalkotói számára, úgy a nők jogával foglalkozók számára szimbolikus, hogyan fogalmaznak a nők és férfiak egyenlőségéről. A korábbi alkotmányban ez szerepelt: „66. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a férfiak és a nők egyenjogúságát minden polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében”. Az Alaptörvény így fogalmaz: XV. cikk

2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.

(3) A nők és a férfiak egyenjogúak.

(4) Magyarország az esélyegyenlőség megvalósulását külön intézkedésekkel segíti.

(5) Magyarország külön intézkedésekkel védi a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (1949) törvénybe foglalja a nők és férfiak egyenlőségét, s ezt még jobban megerősíti az ENSZ Egyezmény a Nők Elleni Diszkrimináció Minden Formájának Eltörléséért (CEDAW-1979). Ezekre a nemzetközi egyezményekre reflektálva természetesen a nők választójoga korlátlan hazánkban is, ám-bár erre több ország is példát nyújtott, például Franciaország 1999-ben- a választott tisztségekben az egyenlőbb arányú részvétel lehetőségét (vagyis a paritást, a képviselők közötti nemi alapú kvóta egyik szigorúbb formáját) nem foglalták alkotmányba, holott egy teljesen új, demokratikus alapokra helyezett alkotmányba a xxi. században ez is beleférhetett volna Európa közepén.[i]

A negyedik módosítás nők és családok számára egyik legproblematikusabb része a család újra (mondhatnánk úgyis vissza-) definiálása lett, miszerint család csak a nők és férfiak házassága, illetve a szülő-gyermek viszony.

Alapvetés. L.cikk (1)

„Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját.” Ezt ezzel a mondattal egészítették ki 2013-ban: „A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony.”

Ebből a körből kiesnek a regisztrált élettársi kapcsolatok, az élettársi kapcsolatok (az együttélések), az egyszülős családok, az élettársi viszonyban élő mozaikcsaládok, az egyneműek és gyermekeik által alkotott családok. A mai magyar családok nagyobb része. Az Alaptörvény külön hivatkozik a Családok védelméről szóló sarkalatos törvényre is. Ez erről a kérdésről így fogalmaz: „A család létrejöttének biztos alapja a házasság, amely az egymás szeretetén és tiszteletén alapuló életközösség, ezért az mindenkor megkülönböztetett megbecsülést érdemel. A család akkor tölti be szerepét, ha az anya és az apa tartós és szilárd kapcsolata a gyermekek iránti felelősségben teljesedik ki” (2011.évi CCXI törvény a családok védelméről, preambulum)

Megfogalmazódik, hogy a gyermek tartsa majd el szüleit, azok idős korában.

„XVI. cikk

 (4) A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni”

A családok védelméről szóló sarkalatos törvény ezt így pontosítja:

„14. § A nagykorú gyermeknek külön törvényben foglaltak szerint tartási kötelezettsége áll fenn azon szülőjével szemben, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani.” (2011.évi CCXI törvény a családok védelméről)

Bár a gyermeki szeretet és felelősségteljes gondoskodás agg, beteg felmenőkről első pillanatban emberi kötelességként tűnik fel, ám a túlélő, bántalmazott, szexuálisan zaklatott gyermekektől ugyan milyen jogon várják el, hogy akár saját maguk vagy gyermekeik kárára is gondoskodjanak a volt elkövetőkről, a bántalmazókról, s ezzel egy életre traumatizálják őket azzal, hogy összezárják életüket az elkövetővel?

Mindez együtt a patriarchális nagycsalád archaikus ideájának újrahasznosítása-a szavak szerint, de mivel minden törvényi szó egyben normatív erejű is, és további törvények, rendeletek, határozatok jogalapját teremtheti meg- a nagycsaládi kötelékek más részről jelenthetik azt is, hogy az állam, pénzmegtakarítás céljából, kivonul a szociális idősgondozásból, beteggondozásból (ez az un. „economy of care” mely jelentős munkalehetőséget jelent elsősorban nőknek, s komoly közgazdasági szakirodalma van), s azt visszanyomja-na kikre? Hát persze, a nőkre.

Az a lehetőség, hogy az egyetemistákat röghöz lehet kötni tandíj fejében, másként érintheti a lányokat és a fiúkat. Ha Magyarországon lenne a intézkedéseknek (azt kell mondjam bármilyen) előzetes értékelése, az milyen hatással jár majd a nők és a férfiak csoportjára, kiderült volna, hogy ha a jogi , közgazdasági és bölcsészpályákat teszik fizetőssé, az hátrányosabban érinti a lányokat, mint a fiúkat, s egy olyan konzervatív társadalomban, melyben a fiatal egyetemista lányok egy része-tudományos pontossággal reflektálva a fiatal, kisgyermekes nők magyar munkaerőpiaci helyzetére- a sikeres élet zálogának a jól kereső partit tartja, visszarendezheti a lányok karrierképét egy XIX. századi, Jane Austen-i modellbe, ahol a családnak dönteni kell majd, a fiút vagy a lányt taníttatja-e, s a lány akkor is jól járhat, ha nem jár egyetemre, de jó férjet talál. Nos, végiggondolta-e ezt valaki? Néha mi arra gondolunk, hogy igen, s a végkövetkeztetéseket le is tette a demográfia szent oltárára, törvénybe foglalva (vagy már mi vagyunk paranoiásak).

Újabb problémákat rejt (s valóban rejt, mert nem tudjuk, mire vezet) az, hogy az Alaptörvény újabb módosításával az elmúlt húsz év alapjogi bíráskodását hajították ki az ablakon. Mik voltak ezek az alkotmánybírósági határozatok? Például:

"A heteroszexualitás, illetve a homoszexuális irányultság egyaránt az emberi méltóság lényegéhez tartozik" (37/2002);  "

„Két személy tartós életközössége megvalósíthat olyan értékeket, hogy az érintettek személyi méltóságának egyenlő figyelembevétele alapján az együttélő személyek nemétől függetlenül igényt tarthat jogi elismerésre. " (14/1995);

"Az azonos nemű személyek számára (...)a jogalkotónak az Alkotmány korlátai között biztosítania kell egymás irányában a házastársakéhoz hasonló olyan jogállást, amely az egyenlő méltóságú személyként kezelésüket biztosítja".

A magzati élet védelmében 1991-ben és 1998-ban születtek alkotmánybírósági határozatok, ahol az elsőnél a grémium az akkori alkotmány értelmében nem tudott állás foglalni arról, a magzat jogalanynak tekinthető-e, az 1998-as döntés nem adott ehhez támpontot, de a szöveg értelmezhető volt úgy is, hogy a nők önrendelkezési jogát részesítik előnyben a magzati élet védelmével szemben.

Talán nem véletlen, hogy az Eötvös Károly Intézet „örökbe fogadásra” ajánlott több AB határozatot, s hogy kiemelten kezeli ezt a témát a Velencei Bizottságnak írt Amicus Brief is.[ii]

Általában véve a gender kérdésekben is elmondható, hogy az Alaptörvény megfogalmazáskor a regnáló hatalom egyfajta múltba néző, történetileg egyébként hiteltelen, nosztalgiával próbálta a ma társadalmának kérdéseit törvénybe foglalni. A család (nagybetűvel) sosem volt az az ideális hely, aminek az alaptörvény láttatni engedi, már a Grimm mesékből is megtanuljuk a sorok között, hogy mozaik családok, családon belüli erőszak, nők és gyermekek elleni erőszak akkor is létezett. A család válsága ma valójában egy átalakulási folyamat, aminek során-ha szerencsénk van, és sokat teszünk érte, például megfelelő gender politikával- egy demokratikusabb, az anyagi és gondozási terheket egyenlőbben elosztó, a nők és gyermekek erőszakmentes (értsd: „fegyelmezés mentes”) felemelését jelentő családmodell születhet meg. Mint minden átalakulási folyamat során, mikor a hatalommal rendelkező csoport (ez a feminista értelmezésben a patriarchális társadalomban a férfi,mint csoport) veszít hatalmából, nagy ellenállásra lehet számítani a hatalom birtokosai részéről. Ezt hívja a szakirodalom visszarendeződésnek, Susanne Faludi magyar származású amerikai feminista elhíresült könyvének címével: Backlash-nek.

Eddig a nők és az alaptörvény kapcsolatáról beszéltünk, s kevésbé hangsúlyoztuk az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer) emberek jogainak alaptörvény általi veszélyeztetését. Miért is LMBTQ ügy a nőügy? Nos, nemcsak azért, mert közöttük sok nő is található-így tagszervezetünk például a Labrisz Egyesület is-, és mert a feminista mozgalom hagyományosan jó kapcsolatokat ápol a leszbikus mozgalmakkal (bár, remélem, nem hiszik el, hogy minden feminista leszbikus, vagy egyáltalán, hogy csak nő lehet feminista, mert Ön, kedves férfi olvasónk ugyanúgy lehet feminista, ahogy egy horvát bán is lehet magyar hazafi, egy magyar nemes is szavazhat előjogai eltörlése mellett, és egy német gyáros fia is lehet marxista…stb.stb.) hanem, mert pontosan ugyanaz a merev társadalmi nemi elképzelés zárja börtönbe a nőket, mint ami az lmbtq embereket. Amikor törvényben, hitvallásban, pszichológiai vagy orvosi könyvekben definiálják, milyennek kell lennie egy nőnek /anyának, ezzel indirekt módon természetesen definiálják a férfit is, s a nemeket is. Holott a nemeknek tulajdonított viselkedési formák nagyon nagy része társadalmilag elsajátított, tanult viselkedés, s időben és térben változik, ahogy az emberi szokások és elvárt normák is változnak. Ha nem hiszi, üljön be egy időgépbe, és szálljon ki pár száz vagy ezer évvel ezelőtt!

Összefoglalásképpen: Mi azt olvastuk ki az Alaptörvényből és azok változtatásaiból, hogy az állami erőszak, elnyomás és önkény szoros összefüggésben van az otthonival. A kirekesztő és elnyomó patriarchális családkoncepció az önkény malmára hajtja a vizet, mert az önkényhez szoktatja a népet. Ha már otthon megtanuljuk, hogy hogyan kell alattvaló módjára túlélni, akkor jó alattvaló lesz belőlünk állampolgárként is. Így állnak össze kerek egésszé az alkotmány korábbi nőellenes és tekintélyelvű rendelkezései a magzat fogantatástól való védelmétől – ami a nők önrendelkezése eltüntetésének "alkotmányos" alapja –, egészen a felnőtt gyerekek alkotmányba foglalt kötelezettségéig, ami pedig a mégoly bántalmazó szülőkhöz is életfogytig tartó gondoskodási kényszerrel köti a bántalmazó családból megszabadulni soha nem tudó fiatalokat. Az Alaptörvény ezeken a lépéseken keresztül – mint hátulgombolós óvodásokat az óvodába – így szoktatja be a kis buksi állampolgárait az állami önkénybe.

És, nem, mi nem vagyunk családellenesek. A család – a mi fogalmaink szerint – az, amiben az emberek szeretetben és biztonságban élnek. Az egymás és, ha vannak, a velük élő gyerekek iránt felelősséget vállaló, egymást tisztelő, egymást tisztelettel támogató, egyenrangú emberek, embergyerekek közössége, függetlenül attól, hogy hányan vannak, milyen neműek, s van-e erről papírjuk. Ez lenne egy ideális társadalomban az alap. Most… csak törvény van.

Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség Kollektíva