Vendégkommentárunk szerzője dr. Harangozó Tamás MSZP országgyűlési képviselő
Az Alaptörvény második születésnapja az alattvalóknak ünnep, a demokratáknak figyelmeztetés.
„Új rendszert építünk, teljesen új logika alapján.” – mondta Navracsics Tibor röviddel az új Alaptörvény parlamenti tárgyalását megelőzően. Az állítás kivételesen igaznak bizonyult, pedig a Fidesz nagyjainak igazmondásáról leginkább Pinokkió története jut eszünkbe.
Jelen esetben az új rendszer építésének lépései és az új logika is nyomon követhető. A 2010-es választásokat követően ugyanis az új rendszer kialakítása szinte azonnal megkezdődött. A Fidesz-KDNP pártszövetség alig egy év alatt tizenkétszer módosította a jogállami Alkotmányt. Az új logika is vitathatatlanul érvényesült: volt olyan eset – 2010. július 6-án és 11-én -, hogy egy nap alatt két alkotmánymódosítást is elfogadott a „fülkeforradalmi” többség. Az Alkotmány módosításaihoz az erejét fitogtató hatalom nem igényelt társadalmi támogatást. Sőt, a kormányzati kommunikáció ehelyett az emberek legrosszabb tulajdonságaira épített, az irigységre és az egymás iránti szolidaritás hiányára. Ahhoz ugyanis, hogy a szociális rendszert példátlan módon meg tudják nyirbálni, bűnbakokat kellett keresni. Találtak is: a nyugdíjasokat, a rokkantakat, a magánynyugdíj-pénztári tagokat, rendőröket, a felsőoktatási hallgatókat, a hajléktalanokat, a bankokat, az energiaszolgáltatókat. A módosítások célja egyetlen esetben sem az alapvető jogok érvényesülésének elősegítése vagy védelme volt, hanem Fidesz-ország kormányzati eszköztárának - soha nem látott - bővítése. Miközben az államhatalom egyre izmosodott, a polgár kapkodhatta fejét, és már csak annak örült, hogy a kormányzati akarat – egyenlőre még – nem az ő életét érintette közvetlenül. Akkor „még csak” a szomszéd lett munkanélküli, a sógornő „pofátlan” végkielégítését adóztatták meg 98 %-al, és egy távoli rokontól hallott arról, hogy a korengedményes nyugdíját elvették, és az új ellátás után ezentúl adót fizet.
Az új rendszer Magyarország Alaptörvényének elfogadásával teljesedett ki. Az új Alaptörvényt egy nagy nemzetté válás illúziójának hirdetésével és egy békés jövő, a konszolidáció ígéretével nyújtotta át a Fidesz-KDNP hatalom az országnak. Kaptunk bőven a szimbólumokból, az ezeréves múltból, még többet a tartalmi ürességet eltakaró, vagy a valódi szándékot leplező kéttős beszédből. Kaptunk az alkotmányos szervek élére ültetett fideszes pártkatonákból is. Kötelezettségeink jócskán szaporodtak, ugyanakkor jogainkat szűkítették, a megmaradtak is egyre soványkábbak és egyre védtelenebbé váltak. Elég csak arra gondolni, hogy a tulajdon védelméről és a szociális biztonságról ma már nem is beszélhetünk, hiszen ezeket az új Alaptörvény nem tartalmazza. A jogrendszer stabilitására, a jogbiztonságra, ezen belül a visszaható hatály tilalmára, a bizalomvédelemre, a szerzett jogok védelmére vonatkozó garanciákat az új Alaptörvény szintén „elfelejtette”. A Fidesz Alaptörvényéből éppen azok az elemek hiányoznak, amitől egy alaptörvényt alkotmánynak lehet nevezni. Az államhatalmat korlátozó rendelkezések egyre fogyatkoznak, pedig ezek a polgárok jogainak érvényesülését és érvényesítését lennének hivatottak szolgálni. Nem véletlen, hogy Európa meghökkenve nézi, hogy mi folyik itt, nem véletlen, hiszen Európa nyugatibb felében hosszú ideje ismerik a jogállamiságot és gyakorolják a demokráciát.
Az Alaptörvényt gránitszilárdságúnak szánták, de még 2011-ben Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezéseivel (2011. december 31.) próbálták az alkotmányos szerkezetet javítgatni, anélkül, hogy formailag az Alaptörvényhez nyúltak volna. Az átmeneti rendelkezések alapján egy tollvonással rúgtak ki 274 bírót, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, fokoztak le három ombudsmant, emellett minden egyéb is a hatalmi pozíciójuk erősítését szolgálta. Mivel a hatalmi gőgtől elvakulva selejtet alkottak, az átmeneti rendelkezések jó részét az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
Négy alaptörvény módosítás látott napvilágot az Alaptörvény második születésnapjáig. A negyedik módosítással a Fidesz-KDNP hatalom világossá tette mindazt, amit az alkotmánymódosításokkal és az Alaptörvénnyel még csak sejtetni engedett. A negyedik módosítás rendelkezései a szabályozás tartalma és szándékai alapján három nagyobb csoportba sorolhatók:
A bosszú eszközeként szolgálnak, azaz kifejezett választ tartalmaznak azok számára, akik, vagy amely csoportok ellenálltak a kormányzati akaratnak és erőpolitikának. Itt említhető az Alkotmánybíróság hatásköreinek további szűkítése, de ebbe a körbe tartozik az MSZP-nek a „múltbeli bűnökért” felrótt felelőssége, a pártiratok kártalanítás nélküli államosítása és a felsőoktatási hallgatók magyarországi munkavállalását előíró szabály (röghözkötés) is.
A hatalom minden áron való megtartásának eszközeként alkalmazzák: a választási győzelem elősegítését célozza például a médiakampány korlátozása a kereskedelmi (magán)médiáknál, a véleménynyilvánítás korlátozásának példátlanul szélesre nyitása, az országgyűlési őrség mint parlamenti kontroll nélküli erőszakszervezet alkotmányos szintre emelése, valamint egyes bírósági ügyek illetékes bírótól való elvonásának lehetősége is.
Minden olyan szabályt az alaptörvény szintjére emelnek, amely bár megbukott az Alkotmánybíróság előtt, vagy egyértelmű, hogy egy alkotmányossági felülvizsgálat próbáját nem állná ki, nélkülözhetetlen a Fidesz-KDNP által vallott ideológiai-kulturális szemlélet-váltás megalapozásához. Ilyen az egyházak elismerése, a hajléktalanság szankcionálása, az élettársi kapcsolatok jogi helyzetének megváltoztatása, jövedelemtől független különadók bevezetésének lehetősége.
Magyarországon a jogállamiságnak az Alaptörvény betűje és a Fidesz alkotmányértelmezése mellett minden lényeges garanciája sérelmet szenvedett. Az alkotmánymódosítások, az Alaptörvény és annak eddig bekövetkezett módosításai mind azt igazolják, hogy ebben az országban nincs biztonság. Ha ugyanis a legfontosabb jogszabály, a jogrendszer keretéül szolgáló norma folyton változik, ha az államhatalom a visszaható hatályú jogalkotással az éppen aktuális kedve szerint „változtathatja meg” akár a múltat is, abban az országban semmi sincs biztonságban.
Ahol pedig nincs biztonság, ott nincs szabadság sem. A szabadságról most nem egy elvont értékként beszélek. Egész egyszerűen arról van szó, hogy ha kiszámíthatatlan a jelen és a jövő, akkor a polgár nem tudja a saját sorsát a kezébe venni. Esélyegyenlőség és az önrendelkezési jog érvényesülése nélkül a polgárokból alattvaló lesz. Már ha hagyják.
Sokan úgy gondolják, hogy az ország alkotmánya pusztán egy szimbolikus szabály, amelynek nincs hatása a mindennapi életünkre. Akik ezt hiszik, azok tévednek. Egy ország alkotmánya azokat a kereteket fogalmazza meg, amelyek között az életünk zajlik. A mi életünk, aminek minden területére rátenyerelt az állam, a jelenlegi hatalom, és nem akar elereszteni.
Az Alaptörvény második születésnapja az alattvalóknak ünnep. A demokratáknak figyelmeztetés: a sorsunkat a kezünkbe kell venni, és a választásokon való részvétellel vállalni kell a döntés felelősségét.