Összeesküvés-elméletek, dezinformáció, fake news. Ahogy az információ elérés gyorsul és bővül, úgy fejlődnek a félrevezetés különböző formái is. Kérdés, mikor jogos gyanakodni, és mikor van, hogy túlzásokba esünk?
Manapság napi szinten hallani összeesküvés elméletekről. A COVID és a hozzá kapcsolódó oltás különböző eredettörténetétől kezdve, Soros György globális befolyásán át, széles a spektruma olyan történeteknek, amelyek eredetét nem tudjuk igazolni, ámde politikai befolyásgyakorlásra alkalmazzák. Ugyanakkor miközben egyre nagyobb a tudatosság a tekintetben, hogy a szokásos politikai véleményformálási kísérleteken túl tudatos manipuláció áldozataivá válhatunk, lassacskán eljutunk arra a pontra is, ahol mindent összeesküvés-elméletnek nézünk, amivel nem értünk egyet. Hogyan egyensúlyozzunk az informálódás nélküli hit, és a jól informáltak “szelektív hite” között?
A legegyszerűbb kiindulópont az összeesküvés-elméletek kapcsán az az, hogyha valami túl szép, hogy igaz legyen, rendszerint nem is az. Persze kivétel erősíti a szabályt, hiszen összeesküvések tényleg léteznek a világon, csak hát jobban belegondolva az összeesküvések épp azért összeesküvések, mert jobb esetben csak egy maréknyi ember tud róluk. Ha, mint ahogy összeesküvés-elméletek esetében lenni szokott, “fű alatt” keringenek az interneten, mint olyasfajta információk, amiről “nem akarják, hogy tudjunk”, gyanakodhatunk, hogy mégsem hiteles, hiszen, ha ennyien tudnak az összeesküvésről, viszonylag kétséges kivitelezhetősége. Ahogy a meglepetés addig meglepetés, míg ki nem derül, az összeesküvés is csak addig összeesküvés, míg csak a résztvevők tudnak róla. Van még egy apró bökkenő. A legtöbb esetben a “nagy összeesküvések” feltételeznek valamiféle intézményi közreműködést. Azonban bárki, aki próbált már ügyet intézni tudja, hogy milyen nehézkes a bürokrácia. Majd pont a legnagyobb disznóságokat tudnák titokban tartani, mi több flottul kivitelezni? Nehezen hihető. Minél komplexebb egy összeesküvés elmélet, minél több embert érint, annál kevésbé valószínű, hogy igaz. (Az összeesküvés elméletek felismerésének módjairól bővebben itt.)
A legtöbb összeesküvés közvetlenül csak azokat érinti, akiknek előnye/kára származik belőle, messze nem váltja meg a világot. És persze sokan, tudatosan, vagy öntudatlanul keverik a tényeket a feltételezésekkel, amit aztán megint mások könnyebben elhisznek, hiszen van valamilyen tényalapja. Ott ahol az intézményekbe vetett hit alacsony, és a fékek és ellensúlyok rendszere kevéssé ellenálló, megnövekszik az összeesküvés-elméletekbe vetett hit. Ezzel párhuzamosan világszerte növekszik a tudatosság is, ami azonban egy másik végletet is eredményezett. Azt amikor legyintünk dolgokra, mondván összeesküvés-elmélet, s többé nem foglalkozunk velük, holott érdemes volna. Na nem azért, mert összeesküvés-elméletek, hanem, mert az informális hatalomgyakorlás megnyilvánulásai, ami valljuk be, még a társadalomtudományok számára is olykor nehezen megfogható vizsgálati tárgy.
Informális hatalom alatt befolyásolási képességről beszélünk, amely nem egy megválasztott vagy kinevezett pozícióhoz kötődik, különböző módokon, eszközökkel mégis képes képviselni egy csoportot, változást elérni valamilyen téren. Ez lehet például erőforrások révén (pénz, tudás), vagy az által, hogy képes maga mögé állítani, akár a szükséges döntéshozókat, akár a politikusokat befolyásoló állampolgárok tömegeit. Az informális hatalomgyakorlás tehát sokféleképpen valósulhat meg, és habár benne rejlik a hatalommal való visszaélés kockázata, eredeti formájában (például amikor egy ifjúsági csoport megfogalmazza igényeit, s azt képes eljuttatni a döntéshozókhoz) nagyon is pozitív társadalmi hatása van. Mivel azonban keveset tudunk az informális hatalomgyakorlásról, ezért kiváló táptalaja lehet annak is, hogy összeesküvés-elméleteket kerítsenek ezen tevékenységek köré. Ennek típikus példája volt – az immáron visszavonult – Soros György tevékenysége, amelyről, főleg, de nem kizárólag Magyarországon, kétféle vélekedés van.
Az egyik, amely politikai alapon úgy vélte, hogy szinte egymaga testesíti meg a háttérhatalmat, mivel mindenféle átláthatatlan, globális érdekeket szolgált, a másik, amely politikai szimpátiából kiindulva összeesküvés-elméletnek tekintett mindent (bármit), ami informális hatalomgyakorlásával kapcsolatos, ezért úgy gondolta felesleges foglalkozni a kérdéssel. Nyilván mindkét tábor politikai szimpátia alapján ítéli meg vizsgálata tárgyát, és ahhoz képest alakítja valóságpercepcióját, ugyanakkor önmagában az informális hatalomgyakorlás nem feltétlen negatív, ahogyan az sem összeesküvés-elmélet, ha valaki informális hatalomgyakorlásról beszél. Épp ellenkezőleg! Az informális hatalomgyakorlást azért kell vizsgálni, hogy értsük “hogyan működik a világ”. S főleg egy olyan országban, mint Magyarország, ahol már-már hagyomány a kiskapuk keresése, ellenben nem olyan szervezett az informális hatalomgyakorlás, mint külföldön (lobbi szervezetek, fejlett civil társadalom stb.) Itt csupán a hagyomány van, s az is folyamatosan változó. Ha többet tudunk az informális hatalomgyakorlás szerveződéséről, például kinek, kiknek van, hogyan épül fel, és milyen kiterjedéssel bír, stb. akkor épp a konteók kialakulását akadályozzuk meg, s azt, hogy akár tömegeket vezessenek meg.
Lakatos Júlia
