A Foreign Affairs magazinban nemrégiben kiváló írást közöltek Walt Rostowról és az általa megalkotott modernizációelmélet hatásairól az amerikai külpolitikai stratégia-gyártásra. Miközben az írás rámutat arra, hogy Rostow munkássága rendkívül ellentmondásos, aközben azt is bemutatja, hogy mekkora hatással lehet akár egyetlen ember elképzelései a világra. A cikk egy óda a politikai gondolkodás fontosságához. Ami felveti azt a kérdést, vajon hol maradnak napjaink átfogó társadalmi elméletei?
A modernizációelmélet atyja nem kisebb célt tűzött ki anno maga elé, mint hogy A gazdasági növekedés szakaszai című nagysikerű könyvében a marxizmus elméletével szemben megalkossa saját elméletét a modernitáshoz vezető társadalom fejlődés kívánatos útjáról. Nem véletlen, hogy könyvének alcíme “Nem kommunista kiáltvány” lett. Nyugatról nézve, a második generációs bevándorló Rostow számára ugyanis a marxizmus egy olyan csábító fejlődéselméletnek tűnt, amelynek nem volt demokratikus alternatívája. Rostownak meggyőződése volt, hogy a nyugati világnak saját elképzeléssel kell rendelkeznie a társadalmi evolúcióról, amelynek el kell szakadnia a marxizmustól. Elméletének kiindulópontja az volt, hogy hogy megfelelő anyagi és politikai feltételek mellett bármely ország utolérheti a fejlett világot, függetlenül a korábbi történelmi tapasztalataitól. Ezért úgy vélte, hogy az Egyesült Államoknak arra kell használnia erőforrásait, hogy célzottan elősegítse más országok fejlődését, annak érdekében, hogy ők is bejárhassák azokat a fejlődési fázisokat, amelyet a fejlett ipari társadalmak bejártak. Ha ez a gondolat ismerősnek tűnik, az azért lehet, mert a kelet-európai demokratikus átmenetek során is lényegében ez a forgatókönyv érvényesült. Mára azonban látjuk, hogy a fejlődés, és felzárkózás nem olyan egyszerű, és magától értődő, mint Rostow képzelte. Az amerikai mainstream demokráciaelmélet képviselői azért állnak hadilábon az Orbán Viktor által képviselt politikával, mert számukra ez a hagyományos társadalom felé való visszalépés, szemben a modernitásra törekvés ideájával. S e tekintetben Orbán Viktor nincs egyedül.
A modernizációelmélet továbbélése mellett egyre több szereplő rendelkezik nem csak alternatívával a hagyományos modernizáció centrikus demokrácia felfogásra, hanem eszközökkel is, hogy megpróbálják elérni. És itt nem csak Kína Egy Övezet Egy Út stratégiájára gondol, vagy az általa civilizációs ellenforradalomnak nevezett putyini, erdogani, orbáni kísérletekre, hanem akár az olyan piaci szereplőkre is, mint Elon Musk, akinek számos extravagáns terve van az emberiség jövőjére vonatkozóan. A szándék és az erőforrások ellenére egy valami azért hiányzik, és ez pedig az átfogó elmélet a további társadalomfejlődésre. Rostow modernizációelmélete ugyanis csak addig jutott el, hogy egy ponton a társadalmak óhatatlanul eljutnak majd egy hasonló fejlettségi szintre, ahol az Egyesült Államoknak el kell majd gondolkodnia, hogy hogyan tovább, ha az amerikai kivételesség már nem is olyan kivételes.
Ha a nemzetek közötti fejlettség kiegyenlítődése nem is valósult még meg, az amerikai kivételesség vége mintha egyre közelebbinek tűnne. S mégis, talán az egyetlen szerző, aki az utóbbi években Marxhoz, vagy Rostowhoz hasonló igényű nagyelmélettel állt elő, az Thomas Piketty volt 2014-es A tőke a 21. században című könyvével. Igaz könyve inkább a vagyoni egyenlőtlenségek és a kapitalizmus viszonyával foglalkozik, s nem egy átfogó, globális fejlődéselmélet. Pedig volna miről írni.
Napjaink sokasodó fegyveres konfliktusait látva, csak azt tudjuk mondani, hogy az elemzők hegyezhetik a ceruzáikat. A mindenség elmélete nem csak a fizikában létezik, ideje elgondolkozni mit jelent napjainkban a társadalomtudományban.
Lakatos Júlia
