Most dőljünk hátra, lazítsuk el a végtagjainkat, hunyjuk le a szemünket, lassítsuk le a légzésünket és képzeljünk el egy szobát.

Ennek a szobának a berendezése elegáns, kicsit konzervatív, a sötétbarna dominál, sok a faberakás és a bőrborítás. Ablakai nagyok, mely tovább növeli tágasságát, a falakon hatalmas barokk festmények lógnak, az egyik sarokban egy érdektelen bronzszobor áll, egy nem erre a célra készített, de a szoba berendezéséhez tökéletesen illeszkedő kisasztalon. A helység gravitációs középpontját kétségtelenül a neobarokk íróasztal szolgáltatja, mivel méretei és arányai tekintélyt parancsolóak. 

Most képzeletben lépjünk közelebb ehhez az asztalhoz, mely szinte teljesen üres, csupán egyetlen tárgy fekszik rajta, egy közepesen vastag, olcsó műbőr kötésű füzet, mely pont olyan, mint egy diplomamunka, csak épp sem a gerincén sem a fedlapján nem szerepel semmilyen aranyszínű felirat. Nyissuk ki ezt füzetet. Az első oldalán ez áll csupa nagybetűkkel: MAGYARORSZÁG AKKUMULÁTOR-STRATÉGIÁJA. Alatta: ELŐKÉSZÍTŐ TANULMÁNY. Nincs ott, hogy ki jegyzi az iratot, se intézmény-megjelölés, se szerző nem szerepel. Lapozzunk!

A következő oldalon egy Magyarországtérképet látunk, amelyen színkóddal ki vannak emelve az ország azon területei melyek vízkészlet szempontjából leginkább alkalmasak akkumulátorgyár fogadására. Az ábrázolás meglehetősen részletes, de azért áttekinthető. Jelölve van az összes olyan terület, ahol fejlesztés nélkül is lehetséges a telepítés, és külön fokozatokkal azok a területek, ahol különböző mértékű fejlesztés mellett lehetséges csak a gyártelepítés, egészen azokig a területekig, amelyek egyáltalán nem jöhetnek szóba. A színkód a potenciális gyártókapacitás szerint is skálázva van.

Amikor lapozunk, a következő oldalon is egy nagyon hasonló térképet találunk, amely ezúttal a rendelkezésre álló szabad munkaerő szempontjából osztja fel az országot prioritási zónákra. A térkép jelöli azt is, hogy az egyes zónákban – a gyártókapacitás függvényében – milyen arányú külföldi munkaerőbevonásra van szükség, valamint, hogy az egyes zónákban a keresztirányú munkaerőáramlás milyen kockázatot jelent a helyi iparágak meglévő üzemei számára. 

A következő oldalon is egy színes térkép vár minket, amely megmutatja, hogy a termőföld-felhasználás tekintetében melyek azok zónák, amelyekben a legkevesebb magas minősítésű termőföldet kell feláldozni a telepítéshez. A jelölés figyelembe veszi a föld felhasználás alternatív költségeit is. 

Ahogy tovább lapozunk, egy olyan országtérképpel szembesülünk, amin az előző három térkép integrált eredményeit látjuk, mintha csak egymásra vetítettük volna őket. Ebből világosan megmutatkozik, hogy az ország mely területein érdemes akkumulátorgyárakat létesíteni. 

Ezzel véget is ér a színes térképek sora, a következő oldalakon különböző hatástanulmányok és modellszámításokon alapuló elemzések eredményeit látjuk pontokba szedve. 

Az első pont rögtön hivatkozik egy már létező dokumentumra, mely az ország jelenlegi iparági akkumulátor-stratégiája, és leszögezi, hogy ennek tartalma kevés ahhoz, hogy valódi nemzetstratégiai döntéseket lehessen alapozni rá. Az érvelés szerint a tervezet pusztán odáig jut, hogy igazolja, hogy az elektrifikáció jelenlegi tendenciái alapján a jövőben több akkumulátorra lesz szükség, az elfogadott iparági stratégia második része már erre a megállapításra alapozva olyan feladatokat és intézkedéseket határoz meg, amik szükségesek, ahhoz, hogy az ország akkumulátor-nagyhatalommá váljon.

Végigfutva következő néhány ponton egyértelművé válik a szakmai anyag azon kiindulópontja, hogy az igény/szükséglet megállapítása és az intézkedési terv felvázolása között hiányzik néhány logikai lépcsőfok (néhány nemzetgazdasági dilemma számbavétele), ami elengedhetetlen ahhoz, hogy stratégiának nevezhessük a stratégiát, és kimondatlanul is arra vállalkozik, hogy ezt a hiátust pontról-pontra betömködje.  

A következő pont például tisztán makroökonómiai kérdéseket feszeget, kitér arra, hány év/évtized alatt térül meg az a többszázmilliárdos befektetés, amit állami támogatások révén az állam biztosít a beruházásokhoz. Számba veszi hogyan hat az invesztíció a bruttó kibocsátásra és a nemzeti jövedelemre, de azt is figyelembe veszi, miként festene a megtérülési ráta, ha más iparágakba fektetne ekkora forrást az állam. 

A harmadik pont egyszerű komparatív versenytárs-elemzés, mely összeveti a régió országainak akkumulátor-stratégiáját, kiemeli milyen elemek emelhetőek át, és mindezt az Uniós szabályozás fényében is értékeli, kitérve arra, hogy hogyan vonható be közösségi forrás a beruházásokba. 

A negyedik pont tisztán nemzetstratégiai dilemmákat exponál, elfogadja azt a tényt, hogy az elektrifikáció alapvetően határozza meg a világgazdaság uralkodó szélirányát, de felveti azt a kérdést, hogy biztosan az jelenti-e a leghatékonyabb vitorlabontást, ha az értéklánc legalacsonyabb szintjén csatlakozik be ebbe a versenybe, és legalacsonyabb hozzáadott értékkel rendelkező szegmenst favorizálja. 

A következő pont energiabiztonsági kérdéseket jár körül, nem utolsó sorban azt a kihívást taglalja, hogy az akkumulátor-gyártás az egyik legenergiaigényesebb iparág, és ha a terveknek megfelelően bővül a gyártókapacitás akkor az ország energiatermelését/importját minimum meg kellene duplázni, és ez még békeidőben sem egyszerű feladat, de a jelenlegi geopolitikai helyzetben rendkívüli kihívásokat rejt magában. 

A hatodik nemzetbiztonsági dilemmákat taglal, aminek két fontos aspektusát emeli ki. Az első abból indul ki, hogy a Kína geopolitikai értelemben extenzív fejlődési korszakát éli, mely offenzív szakaszba ért, ami befolyás-kiterjesztéssel jár, ami Kína esetében gazdasági kolonizáció formáját ölti. Van annak kockázata, ha ennek folyamatnak Magyarország is alanyává válik. A másik aspektus, hogy az akkumulátor-gyártás által ugrásszerűen megnöveli az ország energiaigényét, ezen keresztül emeli a kitettségét az Oroszországi Föderáció irányba, egy olyan időszakban amikor ezt jelentősen csökkenteni kéne. 

A következő pont azt a problémát veti fel, hogy valójában mekkora reálgazdasági értéke van annak, ha dobogós helyet vívunk ki magunknak az akkumulátor-gyártás terén a világban, ha valójában csak a kulisszáit biztosítjuk a gyártásnak – kvázi helyszínt biztosítunk hozzá. Az ebbe fektetett több száz milliárd forintnyi forrás már eléri azt a kritikus tömeget, amely esetében már megfontolható, hogy hazai vállalatok támogatásával és hazai fejlesztések révén is elérhető egy tekintélyes kapacitás, és ezzel negyedik és hatodik pont által felvetett dilemmák is rövidre zárhatóak. 

Az utolsó pont az ágazati diverzitás szemszögéből közelít, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar ipar szerkezetében már így is jelentős hányadot tesz ki az autóipar és annak teljes beszállítói hálózata, ezt az egyoldalúságot az akkumulátor-gyártás felfuttatása tovább erősíti, és figyelembe véve az iparág ciklikusságát ez igen jelentős kockázatot rejt. 

Itt véget ér a szakmai anyag, azzal a gondolattal zárva a szempontok sorát, hogy a számba vett adatok, modellszámítások, dilemmák, alternatívák és hatástanulmányok ismeretében már megalapozott nemzetstratégiai döntéseket lehet hozni. 

Most nyissuk ki a szemünket, várjuk meg amíg hozzászokik a fényhez, lassan térjünk vissza a valóságba, és gondolkodjunk el ezen az egészen. 

Novák Zoltán