Paár Ádám blogbejegyzése bemutatja, miként alakította a teleregény a társadalmi fölfogást Latin-Amerikában, és milyen párhuzamok mutathatók ki a latin-amerikai teleregényekben ábrázolt identitás és a közép- és kelet-európai (így magyar) identitás között.

Latin-Amerikát szokás a telenovella (teleregény) szülőföldjének tekinteni. Bár idehaza főleg az olcsó szórakoztatás eszközeként ítélték meg és el ezeket a sok érzelemmel, olykor érzelgősséggel fűszerezett sorozatokat, Horvát János újságíró, valamint Hankiss Elemér, Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor szociológusok fölfigyeltek a műfaj mögött meghúzódó mélyebb társadalom- és eszmetörténeti rétegekre. Számos érték alapján Közép- és Kelet-Európa meg Latin-Amerika hasonló fejlődési ívet futott be: mindkét régióban hasonlóan látják a régió helyzetét a világgazdasági rendszerben, a két térség országaiban a függetlenség (szuverenitás) értéke is hasonlóan magasra becsült, szemben a mintakövetéssel, és – a múltbéli diktatúrák miatt – az erőszakszervezek megítélése is hasonló.

María de la Luz Carlos Pérez mexikói médiakutató a Televisions & Media News című folyóirat 2005-ös számában értekezett a mexikói teleregényről – ám amit ír, kis módosítással igaz történelmileg Közép- és Kelet-Európára is.

A 2000-es évek közepén, azaz Pérez cikke megjelenésének pillanatában futott ki a teleregény divatja a magyar kereskedelmi televízióban – hamarosan a koreai és török sorozatok még tömegesebb áradata zúdult a magyar nézőkre. A latin-amerikai sorozatok az egzotikummal, és az egzotikusnak vélt / ábrázolt életérzés-elemekkel (túláradó érzelmek, önfeledt vidámság, a szerelem kultusza) hatottak: nem egy sorozat főcímdalában tucatszor elismételték a corazón (szív) szót. Ehhez képest késve vettük észre a latin-amerikai sorozatok mélyebb – a kapitalista periféria átlagnézője számára, számunkra is átélhető – rétegeit, kevésbé néztünk e sorozatok filozófiája mögé.

Pedig a teleregény alkalmas volt a szociális kohézió kialakítására. Ugyanis a műfaj lebontott bizonyos földrajzi válaszfalakat, közelebb hozva ízlésben és életmód-vágyakban a városi és falusi népességet, annak révén, hogy mindenütt ugyanazt a történetet nézték. A város-vidék törésvonal jelen van a közép- és kelet-európai térségben, éppúgy, mint Latin-Amerikában. A teleregény azonban képes volt kiegyenlíteni kulturálisan a várost és a vidéket, azáltal, hogy a falusi és városi fiatal egyaránt megismert bizonyos kulturális mintákat.

Latin-Amerikában éppúgy tetten érhető egyfajta szuverenitás-kultusz, mint Közép- és Kelet-Európában: a latin-amerikai populisták mintaformálók akartak lenni, kihívást intéztek a kapitalizmus centrumával szemben, az 1810-20-as évek gyarmatosítás-ellenes harcának folytatásaként. A szuverenitás-fókusz révén Latin-Amerika egyértelműen párhuzamba állítható Magyarországgal, amelyben az értelmiség egy része az 1920-30-as években, majd az 1990-es évektől szintén kereste a magyar „harmadik utat”. A különbség, hogy ez a külön út Latin-Amerikában általában baloldali színezettel történt, míg Magyarországon az 1990-es évektől jobboldali színezettel. A szuverenitás-fölfogás a teleregényekben is megjelenik: például a mexikói, brazil hősökről mindig hangsúlyozzák azt, hogy ők a „nép gyermekei”, míg ellenfeleik általában – értékeik, sőt öltözködésük alapján –jellegzetesen a kapitalizmus centrumához, a globalizáció fellegváraihoz (a globális „Nyugat”, illetve ez esetben inkább „Észak”) kötődnek.

A teleregény hatott a társadalmi változásokra. Ennek legjobb példája Mexikó: az 1980-90-es években a mexikói teleregény átment egy fejlődésen. Ez Pérez szerint összefüggött az érettebb történetmesélésű, realistább brazil teleregények importjával, ami példát jelentett a mexikói sorozatgyártás reformjában. Nem véletlen a különbség: Brazíliában katonai diktatúra volt, és a filmesek rákényszerültek arra, hogy állandó bújócskát játsszanak a cenzúrával (ismét adja magát a párhuzam, a Kádár-korszakkal), emiatt nagy tehetséget mutattak abban, miként lehet elrejteni a hatalomkritikát szimbólumok mögé. Mexikó elkerülte a katonai diktatúrát, de a több mint hét évtizedes hegemón pártrendszer nem kevésbé volt nyomasztó. Brazíliához képest időben később következett be a kiábrándulás a fönnálló hatalomból, amikor fölnőtt egy generáció, amelyet a hegemón párt által nyújtott társadalmi biztonság értéke nem elégített ki.

Mexikóban egyre többen éltek nagyvárosban. A nők világa is változott: mind többen vállaltak közülük fizetett munkát. Az 1980-as években bekövetkezett a hegemón pártrendszer átalakulása, az Intézményes Forradalmi Párt uralmának válsága, ami megnyitotta az utat a valódi pártverseny, a többpártrendszer elfogadása előtt. A demokratizálódás széttörte a hegemón pártrendszert. Egyúttal új társadalmi problémák jelentek meg: a feminizmus és az etnikai kérdés láthatóvá vált, a kábítószer, az ifjúsági gondok stb. mind megjelentek a médiában. Erre a teleregénynek is illett reflektálnia. A mexikói sorozatkészítők egyre kevésbé akarták követni a régi bevált történetsémákat. A női főszereplők – Pérez szavaival – sokkal kevésbé voltak „tündérmese-szerűek”, mint korábban: a gazdag férfiért harcoló hamvasan szép, fiatal lányok mellett megjelentek az egyedülálló nők és a munkát vállaló anyák a képernyőn. Pérez szerint az új nőtípus és az új problémák (drog, generációs ellentétek, szexuális fölszabadulás, etnikai előítéletek stb.) ábrázolása elvezetett egy új mexikói identitáshoz: amely nem elfojtani, hanem megélni kívánja a sokszínűséget.

Végül két apró tényre érdemes rávilágítani, amelyeket Pérez nem említ, de számunkra – Közép-Európában élve – fontos szempontok. Az egyik az egyháziak ábrázolása. A latin-amerikai sorozatokban a papi karakterek mindig kiállnak a társadalmi igazságosság mellett. Ez nem véletlen: elég csak gondolni a latin-amerikai felszabadítási teológiára (Gustavo Gutiérrez és Leonardo Boff atyák politikai-társadalmi elméletére, amely levezette a jézusi tanításból a társadalmi igazságosságért való aktív küzdelmet), vagy akár Ferenc pápára, aki Argentínából jön. A másik, hogy a rendőr- és katonatiszteket – talán a pronunciamiento (katonai lázadás, puccs) sűrű jelenségére utalva – sokszor ábrázolják fafejűnek, tehetetlennek. A latin-amerikai teleregény azzal tesz igazságot, hogy megmutatja: az egyenruha sem mindenható. Mivel az egyház-állam törésvonal és a hadsereg-civil világ ellentét jelen volt Közép- és Kelet-Európa múltjában, a teleregények pap- és katona-ábrázolásával lehet azonosulni a mi régiónkban is.

A globalizáció bírálatában, a demokratizálódásban, a társadalmi mobilitás népszerűsítésében, a nők öntudatra ébresztésében, az egyenruha-mánia és hadsereg-kultusz lebontásában a teleregénynek tehát volt szerepe Latin-Amerikában – és lehetne akár Magyarországon. Ehhez bátor alkotások, izgalmas történetek kellenek!

Paár Ádám