Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Magyarország és a kétfajta világhelyzet

2022. május 02. 09:17 - Méltányosság Központ

A világhelyzet olykor egyértelmű, olykor pedig zavaros. 1989 körül az előbbi, mostanában a második az igaz. Magyarország mind a két világhelyzethez igyekezett alkalmazkodni, de úgy látszik, az első alkalmazkodás nem biztosít állandóságot. Jönnek a zavaros idők.

ingovany.jpg

Vannak a politikatörténetben egyértelmű idők, és vannak, amikor zavarossá válik minden. Ahhoz, hogy megértsük mai magunkat, először is ezzel kell tisztában lennünk. Azzal először is, hogy míg korábban az előbbiben voltunk, most az utóbbiban.

De mi is, hogy „korábban”? Mikor voltak itt „egyértelmű idők”?

Nos – bármilyen furcsa – a rendszerváltás előtti évek és az utána következők ilyen egyértelmű évek voltak. Gondoljuk csak meg: szétporladt az államszocializmus, szétesett a Szovjetunió és virágzott a nyugati demokrácia. Három olyan elem, amely ezt az egyértelműséget megteremtette. E háromhoz képest másodlagos, hogy voltak ekkor is árnyaló tényezők. A lényeg az volt, hogy az 1980-as évek legvégén komoly ember nem hitt többé abban, hogy a Kádár-rendszer menthető; hogy a Szovjetunió feltámasztható; és hogy a nyugati demokráciának van életképes rendszerszintű riválisa.

Magyarország lényegében két-három év alatt a történelem főutcájára került és a világhelyzet teljesjogú tagja lett, annyi évtizednyi elzáródás után.

Ellenben most az egyértelműség korából a zavarosság korába léptünk. A harminc évvel ezelőtt egyértelműnek tűnő mindhárom komponens bizonytalanná vált. Mert bár nem gondoljuk, hogy a Kádár-rendszer bármily változatban visszatérhet, de azért a társadalom nem kis része azóta újrarendeződött, és megtalálta támaszát a mostani uralkodó pártban. A Szovjetunió nem tér ugyan vissza, de a birodalmi Oroszország éppenséggel egyértelművé tette, hogy – mint történelmi realitással – számolnunk kell vele. És a nyugati demokráciák sem olyan jó bőrben vannak, mint harminc egynéhány éve.

Az egész világrend egyszerűen felbolydult. Ami rendkívüli mértékben elgondolkodtató.

Merthogy 1914 előtt sem gondolta senki, hogy valaha is európai méretű háború lehet. A korabeli Európa emberei „beleszocializálódtak” a boldog békeidőkbe, és el se tudtak képzelni egy „háborús világrendet”. Aztán egyszer csak belezuhant a nyakukba, és nem is szabadultak meg a háborús világhelyzettől egészen 1945-ig.

Nem akarok persze mesterkélt analógiát állítani a két korszak között. Reménykedjünk, hogy ne ismétlődjék meg az, ami egyszer már megtörtént. Mégsem érdemes csupán csak bíznunk abban, hogy a történelem nem ismétli magát.

Anno, a két háború között Németországgal szemben is megpróbált a Nyugat engedékeny stratégiát alkalmazni. Aztán a Nyugat ebbe szépen beleroskadt. És akkor jött Churchill és totálisan megváltozott a stratégia. Most mintha megint arról lenne szó, hogy a Nyugat milyen felelősséget visel azért, hogy Oroszországgal az történt, ami. Belegondolni is rossz, hogy Magyarország (minden lavírozása ellenére) ugyanabba a helyzetbe kerülhet, mint amiben annakidején már volt.

És a következtetés. Magyarország mindig akkor virágzik, amikor a Nyugat emelkedik és van hozzá egyértelmű kapcsolódási pont. És mindig akkor jönnek a nehéz idők, amikor a Nyugat valamilyen nemzetközi riválissal találja szembe magát, és ilyenkor Magyarország belesodródik egyfajta „kettős” külpolitikába.

A világhelyzet zavarossá és nem egyértelművé vált. Éppen az ilyen helyzetekben kellenének a nagykoalíciók. És most ettől még sokkal messzebb vagyunk, mint „normál” helyzetekben. Megérne egy misét feltárni, hogy talán ma már az a képlet sem működik, ami a 20. században, hogy ti. veszélyhelyzetekben egy adott ország politikai elitje összezár.

Vagy még most sem elegendő méretű a veszély; vagy egészen egyszerűen a belpolitikai riválisoktól a 21. században nem várható el országos szintű együttműködés.

Csizmadia Ervin

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr3117821661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MEDVE1978 2022.05.02. 12:46:20

Rengeteg mindenben nem értek egyet a cikkel.
" az 1980-as évek legvégén komoly ember nem hitt többé abban, hogy a Kádár-rendszer menthető; hogy a Szovjetunió feltámasztható; és hogy a nyugati demokráciának van életképes rendszerszintű riválisa."

Ez teljesen tényszerűen nem így van. Az 1980-as évek végén az emberek demokratikus szocializmusban gondolkodtak (ahogy egyébként az 1956-os forradalom legelején is ebbe az irányba mentek a főbb követelések). Nem véletlenül volt Kövér László MSZMP kutatóintézeti tag és vallotta szocialistának magát, ahogy Orbán Viktor sem véletlenül volt gimnáziumi KISZ titkár. Ezt itt most nem a FIDESZ támadásának írom, mert természetes volt: ha a társadalmi rendet meg akarják változtatni, nem feltétlenül a gyökeres ellentétére gondolnak (kivéve ha erőszakos, fegyveres forradalom van tervben). Az 1980-as években a magyar társadalom elképzelései a nyugatról kb. Gorenje - C64 - videókazettás felnőttfilm szinten mozogtak, az átlagember nem gondolkodott rendszerszintű állami berendezkedésekben. Az "értelmiség" pedig szétoszlott nagyjából három táborba: a reformkommunistákra (akik abban gondolkodtak, hogy a párt vezetésével vagy később anélkül, egy szocialista irány vihető tovább, egyfajta emberarcú szocializmus), a nyugatmásolókra (döntően akik tapasztalatot szereztek nyugaton vagy hozzájutottak ottani gazdasági eszmékhez, könyvekhez. Ilyen volt mondjuk az elején az SZDSZ, FIDESZ vezérkar vagy Simor András, Surányi György, Bokros Lajos, Magyar Bálint stb. A harmadik csoport a nemzetiek voltak, egy gazdasághoz kevésbé értő rakás íróval, történésszel. Ők kifejezetten harmadikutas magyar politikát akartak, ahol a nemzeti értékek megőrződnek. Tehát az nem igaz, hogy a 80-as évek végén mindenki tudta volna, hogy a nyugatnak nincs alternatívája, rengetegen nem így gondolták.

Németország - Oroszország párhuzam. Alapvetően teljesen másról beszélünk, más történelmi korszakokról. Az autokratikusan vezetett országok a világrend részei, a nyugatnak nem feladata, hogy ezeket mind karanténban tartsa, hülyeség lenne számos megfontolásból. Visszatérve a német párhuzamra: a németek esetében korábban sohasem német területek elfoglalását hagyták Németországnak (Csehszlovákiát), abban bízva, hogy Hitler ott megáll. Úgy gondolom, hogy az Elszász-Lotaringia visszaadása és az Anschluss még bőven jogos volt az első világháborús igazaságtalanságok helyreállításaként (és mindkét területen németek éltek). Ott az első nagy túllépés a csehszlovák akció volt, amire már 1939-ben került sor. Az oroszok ugyanakkor most végig olyan területen mozognak, amely a cári Oroszország és a Szovjjetúnió része is volt, a modernkori önálló államisága 30 éve tart. Az oroszok sokban különböznek az akkori németektől. Jelenleg pl: nem akarják kiírtani a zsidókat, cigányokat, homokosokat, szellemi fogyatékosokat, ahogy a németek.

Az ukrán háború kitöréséig nem nagyon volt olyan irtózatosan kirívó dolog, ami miatt meg kellett volna szakítani a kapcsolatokat az oroszokkal. És ezt tartom képmutatásnak a nyugati hatalmak részéről most. Tagadják, hogy az oroszokkal jó üzleti kapcsolatokra törekedtek, de miért is? A Krím inváziójáig lényegében nem nagyon volt problémája a nyugatnak az oroszokkal, "demokrácia" volt, nem voltak kiemelkedő jogsértések, népirtások stb. Ennél fogva minden nyugati ország arra törekedett, ami a legnagyobb érdeke a békében: jó gazdasági kapcsolatokra. Miért tettek volna másképp? Szaúd-Arábiát, Egyiptomot karanténba, a Kongói mindenkori államot most karanténba helyezi a nyugat? Holott a szaúdiak éppen porrá bombázzák Jement, Egyiptomban egy tábornok uralkodik, Kongóban pedig a mindenkori polgárháborút megnyerő hadúr.

A nyugati államok normális és logikus cselekedete volt az, hogy üzleteltek az oroszokkal. A nyugat "nem rontott el" semmit, ahogy mi magyarok sem. Az orosz nyersanyagok importja, atomenergiai együttműködés mind logikus és értelmes döntések voltak. Fél éve még a németek szinte térden állva könyörögtek az orosz gázért, mint a zöld átmenethez használt kevésbé környezetszennyező importért. Attól eltekintve, hogy ez az atomerőművek bezárásának extra rossz döntésével függ össze, nem nagyon van ebben kivetnivaló. Mégis, mikor kellett volna "a jelekre figyelni", ahogy a sok okos ember mostanában írja, meg felfedezni a nyugat hibáit az oroszokkal szemben tanúsított politikában?

MEDVE1978 2022.05.02. 13:06:10

Magyarország nem sodródik kettős külpolitikába. Anno már Gyurcsány Ferenc felismerte, hogy az oroszokkal a gazdasági kapcsolatok építése elsőrendű fontosságú. Kérdéses a miért? Egyrészt, mert kiépített infrastruktúra volt és van. Ott volt a Barátság kőolajvezeték, a gázvezetékek és az orosz technológia Paksi atomerőmű. Az ilyen infrastruktúra kiépítése más irányból óriási pénzbe került volna. Milyen lehetőségek lettek volna még? Csövek észak felé, Norvégiába és Nagy-Britanniába? Ők már akkor is nagyságrendekkel drágábbak voltak. Kapcsolatok az arab országokkal és olajimport délről? Teljesen kiépítetlen és legalább a horvát tengerpartig kellett volna csővezetéket építeni nagyon drágán. Így optimális választás volt az orosz nyersanyag. Természetesen a politikai kapcsolatok ezt követően rárakódtak a gazdasági kapcsolatokra, Orbánék megegyeztek abban az atomerőművet bővítő oroszokkal, hogy a pénz egy része majd FIDESZ közeli nagyvállalkozókhoz megy vissza. Ezen nyilván nem akarnak változtatni, de nehéz is lenne, Paksnak nincs annyi üzemanyagtartaléka, hogy nyugati üzemanyagra álljon át (ez több mint két évig tartana, de ennyi nincs).

A fentiek alapján kijelenthető, hogy gazdasági öngyilkosság lenne az olaj-, gáz- vagy uránimport korlátozása az oroszoktól. Az olaj talán még nagyon drágán kivitelezhető lenne, de a gáz szinte sehogy vagy csak dupla áron. Az urán pedig jelen állás szerint sehogyan sem.

midnightcoder2 2022.05.02. 13:42:18

@MEDVE1978: Az oroszokkal kapcsolatban 100%-ban igazad van, a szocializmussal kapcsolatban viszont szerintem azért nem teljesen. Az átlagpolgár ugyan valóban a Gorenje-C64 perspektívában látta a világot, azt azonban elég jól látta, hogy az a szocializmus dolog nem igazán fenntartható, és kapitalizmusra kellene váltani. Az, hogy a szoci termékek ipari hulladékok kb. minden olyan embernek egyértelmû volt idehaza, aki valaha látott mást is. Nem véletlenül járt a nép a Bécsi út túloldalára vásárolni. Az istenadta nép pofára esése inkább abból adódott hogy azt hitte, hogy minden probléma megoldódik azzal, ha megszabadulunk a béketábortól és bevezetjük a kapitalizmust, és a gengszterváltás másnapján már cukrázdát nyithatunk Bécsben. Inkább az volt a közvélekedés, hogy a SZU még vagy 100 évig velünk lesz, és amíg létezik, addig nem enged ki minket a markából, illetve hogy ennek csak atomháborúval lehetne vége.

Aztán jött Gorbacsov, majd Jelcin - és az azért a nyugati világ bûne is, hogy az akkori szovjet-nyugati viszonyból eljutottunk a mostani állapotokhoz. Mert lehetett volna ott Kína helyett Oroszországból is a világ mûhelye, és a kicsi kínaiakkal ellentétben ez esetben most ott egy nyugati típusú demokrácia lenne. Más kérdés, hogy egy orosz-német tengelyre alapuló erõs Európa komolyan veszélyeztetné az USA világhatalmát.

Lesz még Magyar Köztársaság 2022.05.02. 14:26:17

"Most mintha megint arról lenne szó, hogy a Nyugat milyen felelősséget visel azért, hogy Oroszországgal az történt, ami."

Csak nem abban az értelmezésben, amiben kellene. Ehelyett kaptunk egy szarhányást a Központtól, miszerint az a baj, hogy a Nyugat későn - ámbár 1914-hez képest nem tragikusan későn - kapcsolt. Ami legfőképpen azért hülyeség, mert Putyinnak esze ágában sincs uniós országokra támadni.
süti beállítások módosítása