Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

A bemelegítésnek vége, kezdődik a meccs

2021. november 15. 10:49 - Méltányosság Központ

A minap Orbán Viktor október 23-i beszédéről kérdeztek, az iránt érdeklődve, hogy vajon kijelölte-e a választási kampány irányát? Megvan-e a közös cél? Merthogy nem igazán látják még mi lehet az. Nos, a miniszterelnök a 29. Fidesz kongresszuson úgy fogalmazott, hogy minden ami eddig volt, csak bemelegítés, és, hogy az október 23-i megmozdulás is csak amolyan átmozgató edzés volt. Ennek fényében talán jobban érthető, hogy korábban miért nem volt még kibontva a választási üzenet minden részlete.

goose-game-2806291_960_720.jpg

A vasárnapi rendezvényt követően senkinek nem maradhatott kétsége afelől, hogy mi a cél. Mert ugye 2014-ben program helyett ott volt a világos és tömör szlogen, “Folytatjuk!” Ha a 2018-as üzenetet kellene egyetlen szóba sűrűsíteni, akkor az lett volna, hogy “Fenntartjuk!” A Fidesz elnöke, három egymást követő kormányzati ciklust követően azonban ezúttal az eddigieknél is nagyobb fába vágta fejszéjét, hiszen kongresszusi beszédének esszenciája az volt, hogy “Bővítjük!” Mindazt amit eddig elértek magasabb szintre kívánják emelni. Orbán Viktor interpretációja az elmúlt 12 év teljesítményéről ugyanis az, hogy egy csődben levő országot állítottak talpra, majd kezdték meg annak fejlesztését. Most, hogy úgy érzik megvalósították a korábbi célkitűzést, újabb vállalást kell tenni. Ez a vállalás nem kicsi. Feltörekvő országból átlépni a fejlett országok körébe. Amire mondhatjuk azt, hogy de hát ez volt a rendszerváltás ígérete is, és az Európai Uniós csatlakozás ígérete is, talán nem a legszerencsésebb megígérni újfent, azt amit eleddig egyetlen politikus sem tudott megvalósítani. Azonban, ha a Fidesz politikai építkezésének szemszögéből nézzük, nem is olyan logikátlan.

A Fidesz ugyanis jobbratolódását követően úgy értelmezte a hazai politikai helyzetet, hogy nem történt valódi rendszerváltás 1989-ben, pusztán elitváltás. Az MSZP és az SZDSZ koalícióra lépésével ráadásul a posztkommunistának tartott erők bírálatát immáron kiterjesztették a liberalizmusra is, mintegy egybeolvasztva a két erőt, amely kritika az évek során magának a liberális demokráciának a kritikájává nőtte ki magát. Ez vezetett egy új rendszerváltás igényéhez, majd a NER kitalálásához, s végül az illiberális demokrácia gondolatához, és ahhoz, hogy megkíséreljék saját demokráciafelfogásukat érvényesíteni az Európai Unión belül is. Hallhattuk a beszédben, a Fidesznek esze ágában nincs kilépni az EU-ból, ehelyett azt szeretnék, ha a hazai politikai környezetet követően az Európai Uniót is saját elképzelésük szerint alakíthatnák át.

De hogyan is illik bele ebbe a képbe a fejlődésbeli ugrás ígérete? Úgy, hogy ha nem volt valódi rendszerváltás, illetve az a Fidesz 2/3-os uralmával, és az Alkotmány újraírásával jött el, akkor meg lehet ígérni ugyanazt, ami anno elmaradt. Ha ugyanis az 1994-es választást, illetve a szocialisták 2002-es hatalomba való visszatérését a Fidesz úgy tekinti, mint ami megtörte Magyarország fejlődési pályáját, akkor az ő politikai időszámításuk szerint alig több, mint egy évtizedes az “igazi” demokrácia Magyarországon. Amibe még bőven belefér az az ígéret, hogy utolérjük a fejlett országokat. Amit ma már messze nem a nyugattal azonosítanak, miközben amúgy úgy vélik, hogy ma Magyarország a Nyugat védelmezője, és, hogy civilizációs értelemben Magyarország képviseli az igazi európai értékeket egy változó, irányt tévesztett unióval szemben. Talán ezért is jött elő az a rendkívül érdekes gondolat, hogy immáron Nyugat-Nyugat harc folyik, nem a Kelet kopogtat Európa kapuján, hogy engedjék be, hanem egyenrangú felek mérettetik meg ideológiai ajánlatukat. Részükről rajtvonalhoz álltak. Eredményhirdetés áprilisban.   

Lakatos Júlia

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr9316755758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evilwolf 2021.11.15. 13:58:58

"kérdeztek, az iránt érdeklődve, hogy vajon kijelölte-e a választási kampány irányát? "
Érdekes. Ha valakit érdekel a politika és figyeli a történéseket, az miért kérdez ilyet?
migránsozás • nyugdíjasoknak pénzosztás az államháztartási hiány 7,5%-os növelésével • ugyanez az adó visszafizetésével • mégtöbb gyereket.
Ezek a nyilvánvaló főbb vonalak.
A nem látható, a multik további pénztömése, de már nincs miből, mert megállt Brüsszel.
További nem látható, a Türk szálak mozgatása. Onnan nem jön pénz, tehát csak viszi.
----------
Mára megszólalt Orbán őszödi beszéd énje, a Matolcsy.
Az orbáni hurráoptimizmust amit tegnap is előadott, Matolcsy mára árnyékolta:
"Matolcsy: Magyarország lehet a legsebezhetőbb
Egyszerre romlik minden egyensúlyi mutató: nő az államháztartási hiány, az államadósság, romlanak a cserearányok és itt az infláció is. Azonnali lépésekre van szükség, azt nem lehet a választások utánra hagyni – véli a jegybankelnök.
A kormány ezekben a hónapokban mintegy 5000 milliárd forint értékben kezd jóléti osztogatásba, illetve beruházások támogatásba – ez utóbbiak 3000 milliárdra rúgnak a kormány közlése szerint. A jegybankelnök szerint ezeket kellene csökkenteni, annak érdekében, hogy a választások után – kerüljön hatalomra bárki is – nem kelljen drasztikus költségvetési kiigazításokba kezdeni. "
Teljes cikk: nepszava.hu/3138048_matolcsy-magyarorszag-lehet-a-legsebezhetobb
------
Szólnék a Néphez: Teccenek érteni?
Á, dehogy, mert akkor nem ilyeneket kérdeznének, és nem így választanának.
Nem most, 31 éve folyamatosan.
Amit most mondott Matolcsy, azt írtam eddig is, sőt a tegnapi Orbán beszéd után is.
Matolcsy is biztos libsi mint én mi? :-))

Ladislau1919 2021.11.15. 17:21:26

Logikus gondolatmenet és következtetés. Valószínűleg ez a felépített történet is, ami köré a kommunikáció kiépül. S szeretnék, ha a választó törzsközönség is ebben a fejlődéstörténetben hinne.

Azonban meglátásom szerint ez túl szofisztikált egy átlagos választó számára, ha meg is próbálják rendszerként megjeleníteni. Kevés szavazó képes ennyire komplexen látni és értelmezni a nagypolitikai környezetet. Valahol a Fidesz szavazótáborát leginkább az tartja össze, hogy a jobboldaliságot kisajátítva az átkos idők baloldaliságával szemben egy elutasítottságát tartsanak fenn, aminek tükrében a korrupció, feudális puha diktatúra megbocsátható. A Fidesz már régen feladta azt, hogy a saját kormányzati teljesítményével meggyőzze a választókat. Helyette azt az elutasítottságot kell fenntartani és a teljes ellenzékre, minden szereplőjét lefedve kiterjeszteni, ami felülírja azt a tudható tényt, hogy a szakmai kormányzás hiányában szinte csak politikai kormányzás zajlik. S ehhez kell a történet, ami sikeresen becsomagolja azt, ami valahol a másik oldalon az O1G Puzsér Róbert kedvenc kifejezését használva.

Ahogy gondolom, a 40-50 plusz korosztály esetében erre van fogadókészség a történelmi sérelmekből és háttérből adódóan, míg a fiatalabb generációknál ez a recept kevéssé működik, ott pénzügyi transzferekkel kell elérni a nagyobb támogatottságot. Ott ez a logikai keretrendszer kevés szavazónak épül be a gondolkodásába és a valóságérzékelésébe. S a Fidesz csapdája az, hogy a fiatalabb generációk elutasítottsága erősödni fog, míg a mai törzsközönség a természetes demográfiai folyamatok miatt fokozatosan csökkenni fog. A Márki-Zay jelenség ezért érdekes, mert ha a fiatal szavazók között elindul az a mozgósítás, hogy le kell váltani az Orbánisztánt, s Márki-Zay egyfajta garancia lehet az elitváltásra (amit pont a Fidesz is valahol hibáként ró fel), akkor az erőviszonyok eltolódhatnak az ellenzék irányába.

S akkor felmerül, hogy a következő hónapok során mit vált ki az emberekből az infláció, a negatív gazdasági környezet és a COVID együtt? Ezt nehéz megmondani, így tényleg csak az április ad rá választ, remélhetőleg egy jó választ az elmúlt 12 év tükrében.
süti beállítások módosítása